Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 28., hétfő: Közélet Ojtoz völgyében, a hadak útján![]() Sylvester Lajos, Tamás Sándor és Dimény Zoltán
Legújabb könyve — Ojtoz völgye a hadak útján — bemutatójának ,,leple alatt" rendkívüli eseményre csalt el két autóbusznyi s még számtalan ,,magános" kíváncsit Sylvester Lajos szombaton az Ojtoz völgyébe. Rendkívüli, mert a könyvbemutató csupán ürügyként szolgált egy olyasfajta közösségi élmény át- és megélésére, milyenre manapság ritkán adatik alkalom. A zarándoklók — talán ez a meghatározás illik leginkább a lelkes közönségre — végigjárták java részét azoknak a földrajzi, történelmi, lelki színtereknek, melyek a publicisztikakötetben előtűnnek, kezdve a Mogyorós-tetőtől a Rákóczi-várig, a sósmezői első világháborús katonatemetőtől és mauzóleumtól a teuton keresztes német tömegsírig (melynek ugyancsak szükségszerűvé vált felújítását épp aznap fejezték be önerőből Vitéz Rózsa József vezetésével és irányításával, hiszen a németországi hadisírgondozó szervezetnek nem futja ennek karbantartására, mint mondották, csak a volt Szovjetunió területén hatszáz teljesen elpusztított hadisírt kell visszaállítaniuk) és a mellette levő, mostanára felhagyott és sorsára is hagyott sósmezői magyar temetőig, mindenütt a legilletékesebbek mesélvén el a szükséges tudnivalókat, úgy, miként Sylvester Lajosnak is magnóba mondották — ,,megtanulták a könyvemből", jegyezte meg viccre fogva a súlyos és elorzott múltunkról szóló történeteket valamelyik stációnál a szerző.
A zarándoklatról az Anselmo Fogadóba visszatérők aztán megtudhatták, hogyan született a könyv, milyen indítékok vezérelték Sylvester Lajost az Ojtoz völgyének sajátos ,,bevételére" — a könyv úgy született, mondotta, mint az ásványtanban konkréciónak nevezett kövek, egy valamiféle fosszilis anyag köré tömörülő kőzet: a hozzá befolyt információk tágították, növelték egymást, míg az ,,anyagból" könyv született. Mely tovább fogja írni önmagát, állítja a szerző, nem a hirtelen fellelkesülés okán, de tapasztalatból, egy korábbi riportkötete (Úz-völgyi hegyomlás) is megjelenése óta megérett a bővített újrakiadásra. És szó esett az Ojtozban, egyik néhai laktanyaépületben alakítandó katonatörténeti múzeumról is, az ötletet megvalósíthatónak tartja Tamás Sándor megyeitanács-elnök, támogatását ígérték Hódmezővásárhely küldöttei, dr. Kószó Péter alpolgármester, dr. Grezsa István és dr. Berényi Károly önkormányzati képviselők által, sőt, már a gyűjtés megkezdését is bejelentették, azzal zárván a könyvbemutatót, hogy talán egy év múlva múzeumavatóra gyűlhet össze újabb lelkes tömeg az Ojtoz völgyében. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 720Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
bjanos - 12:43 Végleges az MPP megyei listája
buba7476 - 11:05 Visszajelzés: Az elégedetlenség a megosztó (Kampányban)
et - 10:35 Végleges az MPP megyei listája
lacafaca74 - 08:06 Diszkrimináció hallgatólagosan
quercusos - 07:30 Végleges az MPP megyei listája
Sascha - 07:22 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 06:59 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:54 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:31 Mérgezett alma Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
