Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 28., hétfő: Máról holnapra Szem elől vesztett célokTalán már Tőkés László az egyetlen, aki még reménykedik az erdélyi magyar—magyar megegyezésben. Markó Béla lezártnak tekinti a tárgyalásokat, Szász Jenő pedig első perctől kompromisszumképtelennek bizonyult, csak saját javaslatáról lett volna hajlandó tárgyalni. Kitartott elképzelése mellett, amelyről egyértelműen kiderült, hatalmas veszélyeket, kockázatokat hordoz. Nehéz belelátni az MPP vezetőinek fejébe. Az önkormányzati választásokon elért eredmények nem elegendőek a parlamenti bejutáshoz, minden józan logika azt mutatja, számukra is az RMDSZ által ajánlott belső koalíció lenne járható út, s pont az elmaradt alku során lehetett volna a székelyföldi arányokat érvényesíteni. Megszerezhettek volna néhány parlamenti helyet, és folytathatnák a pártépítést, okos külső-belső politizálással négy év múlva hiteles, eredményeket felmutató szervezetként állhatnának a választók elé. Így azonban maradnak az örök sértett, duzzogó szerepében, s mindkét fél egyetlen eszköze a pocskondiázó sárdobálás, amely — júniusban bebizonyosodott — jelentős eredményeket nem hozhat.
Az egykori elképzelések szerint az új magyar szervezetnek azért kellett megalakulnia, hogy megszüntesse az RMDSZ teljes monopóliumát, a magyarság pluralizmusát megteremtve lehetővé tegye egy olyan új egység létrehozatalát, amely nem téveszti szem elől a legfontosabb célokat: az autonómiát, a magyar egyetemet, a kis és nagyobb térségek fejlesztését. Most azonban úgy tűnik, az MPP számára is elhalványultak ezek a célok, a pártérdek, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Hisz egyértelmű, az autonómiák eléréséhez egységre van szükség, a mostani megegyezés elutasítása pedig éppen ezt odázza el, beláthatatlan időre. A térségek, városok fejlesztéséhez önkormányzati összhang kellene, az egymásnak feszülés, az ellenfélként viselkedés darabokra zúzza ezt ott is, ahol létrejött az igen törékeny megállapodás. Nehéz belátni, kinek hoz ez hasznot.
Eddig Markó Béla, most pedig Szász Jenő akadályozza a megállapodást — nyilatkozta Tőkés László, aki ma ismét megpróbálja jobb belátásra bírni az MPP vezetőit. Még reménykedik, hatnak józan érvei, és abban is, ha sikerül meggyőznie Szász Jenőéket, talán visszavonható az RMDSZ mindent lezáró nyilatkozata. Egy héttel ezelőtt kézzelfogható közelségbe került a megállapodás lehetősége, mára azonban újra esélytelennek látszik. S ezúttal mindezért nem elegendő az RMDSZ-t okolni. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 675Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
bjanos - 12:43 Végleges az MPP megyei listája
buba7476 - 11:05 Visszajelzés: Az elégedetlenség a megosztó (Kampányban)
et - 10:35 Végleges az MPP megyei listája
lacafaca74 - 08:06 Diszkrimináció hallgatólagosan
quercusos - 07:30 Végleges az MPP megyei listája
Sascha - 07:22 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 06:59 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:54 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:31 Mérgezett alma Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||