Mi, hol, mikor?

2018. június 30., szombat, Mi, hol, mikor?
Tízéves a KaPoCs program
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány KaPoCs elnevezésű programja tíz éve indult, ezt idén ünnepi eseménnyel, kiállítással, zenés programmal, előadásokkal, játékokkal idézi fel a két intézmény. Az rendezvény július 1-jén, vasárnap 16 órakor kezdődik az idén 45 éves Haszmann Pál Múzeum kertjében. A szervezők szeretettel várják mindazokat, akik az elmúlt tíz évben közreműködtek a programsorozatban, illetve minden kedves érdeklődőt, tartalmas programokat kínálva az egész családnak.
Színház
Mozgásszínház. A Gabriela Tudor Alapítvány a ZonaD platform egyik programjaként dans#wanderer címmel elindítja a performance jellegű találkozások és tapasztalatok sorozatát. Cosmin Manolescu korefográfus vezetésével, Idris Clate és Judith State előadóművészek közreműködésével a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház színpadán érdekes eseménnyel várják az érdeklődőket. Ma 18 órától egy különleges élményt kínál a társulat danswanderer #3 címmel három néző számára, amely lehetőséget biztosít a konfortzónából, a megszokottból való kilépésre. Az előadásra a belépés díjtalan. Előzetes bejelentkezés szükséges. A háromnézős színházi kísérletre jelentkezni online lehet: goo.gl/forms/pkHPWEAf7R2rdhYO2.
 
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai programja: 11 órától Maja, a méhecske – A mézcsata magyar szinkronnal; 11.15-től Bűbáj herceg és a nagy varázslat román szinkronnal; 16 órától Arcélek, útszélek román felirattal; 16 órától Ocean’s 8 – Az évszázad átverése román felirattal; 17.45-től Valami Amerika 3. román felirattal; 18.15-től Könyvklub magyar szinkronnal; 20.30-tól Jurassic World: Bukott birodalom román felirattal; 20 órától Sicario 2. – A zsoldos magyar szinkronnal. Vasárnap: 11 órától Maja, a méhecske – A mézcsata magyar szinkronnal; 11.15-től Bűbáj herceg és a nagy varázslat román szinkronnal; 16 órától Viszontlátásra odafönt román felirattal és Taxi 5 magyar szinkronnal; 18 órától Ecobar román felirattal; 18.15-től Sicario 2. – A zsoldos román felirattal; 20.30-tól Ocean’s 8 – Az évszázad átverése román felirattal; 20.30-tól Köszi, Simon román felirattal. Október 1-jéig szombaton és vasárnap 10–13 és 15–21 óráig tart nyitva az intézmény.
 
Zene
Fúvós hangverseny. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában vasárnap 12 órától hangversenyt tart az árkosi fúvószenekar.
 
Kiállítás
A Művészek Atyhai Társasága az atyhai Kakasülő Galériában ma 12 órakor megnyitja Vonzások című kiállítását. Kiállító művészek: Berze Imre, Bocskay Vince, Cabuz Andrea, Gergely Zoltán, Jakobovits Márta, Kuti Botond, Kuti Dénes, Lakatos László, Péter Eszter, Sánta Csaba, Szabó Annamária, Szabó Réka, Vargha Mihály, Vinczeffy László.
 
Képernyő
A Duna Televízió a közszolgálati média audiovizuális zászlóshajója. A Duna World a szórványmagyarság televíziója, az M1 aktuális híreket szolgáltat, az M2 a gyermekeket és a fiatalokat szórakoztatja, az M3 a klasszikusok otthona, az M4 Sport a sportvilág vezető hazai televíziója, az M5 pedig az oktatási, kulturális és ismeretterjesztő tartalmakat tűzi műsorára. * Szombaton a Forma–1 Osztrák Nagydíj időmérő edzését 15.45-től láthatják a Duna Televízió nézői. A Szeszélyes nyár című csehszlovák vígjátékot 21.35-től követhetik a Duna képernyői előtt ülők. A Dokuzóna nemzetiségi filmekből összeállított válogatása 21 órától látható, ezúttal a Belzebúb a korszellem és a Családi kincses szótár című dokumentumfilmeket vetíti a Duna World csatorna. * A hat jó barát – Hatan a világ ellen című mesefilmet 15.50-től vetíti kicsiknek és nagyoknak az M2 gyerekcsatorna. Az MR2 Akusztik+ a Müpából című műsorban a Balkan Fanatik koncertjét 23.45-től láthatják az M2 Petőfi TV nézői. Régi nyár címmel zenés filmet játszik az M3 retrocsatorna 19.15-től Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán főszereplésével. A Parancsolj velem, tündérkirálynő! – Ruttkai Éva előadóestje című portréfilmet 24.20-tól követhetik az M3 nézői. A V4 Operettgálát 20.30-tól vetíti az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatornán. * Vasárnap a Forma–1 – Osztrák Nagydíj futama 15.30-tól, a Starsky és Hutch Ben Stiller és Owen Wilson főszereplésével 20.30-tól, a Vakító Napfényben című krimi 22.15-től érkezik a Duna Televízió képernyőjére Tilda Swinton főszereplésével. A Vasúti Építészet Magyarországon ismeretterjesztő filmet 14.50-től láthatják a Duna World nézői. * A közmédia legtöbb műsora az interneten keresztül is követhető, illetve korlátozott ideig visszanézhető a www.mediaklikk.hu oldalon.
 
Hitvilág
Primícia-újmisés papi áldás. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban vasárnap a 10.30-kor kezdődő szentmisén Tuzson Attila frissen felszentelt lelkész mutatja be első, ünnepélyes szentmiséjét, és újmisés papi áldásban részesíti a jelenlevőket.
Megemlékező gyászmise. A sepsiszentgyörgyi születésű Kapui Ágota költő, újságíró, magyar–francia szakos tanár, a Dabasi Újság főszerkesztőjének emlékére július 2-án, hétfőn 18 órától gyászmisét mutatnak be a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
 
Megjelent
Megjelent az Élő vízforrás júniusi lapszáma. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb Római Katolikus Plébánia havilapja érdekes, hasznos nyári olvasmányokat kínál. A Liturgikus útmutató a júniusi és júliusi ünnepi, hétköznapi liturgiában segít eligazodni. Betekintést nyerhetünk a plébánia gazdag nyári programjaiba, táboraiba; továbbá megtudhatjuk dr. Kerekes László plébánostól és Hajlák Attila István segédlelkésztől, hogy négy temetés, három keresztelő és négy házasságkötés volt az utóbbi időben. Továbbá lelki olvasmányként különböző témákról olvashatunk a segédlelkésztől: A szenvedés taktusa égeti a szívbe a szeretet ritmusát; Életreceptek a boldog és kiegyensúlyozott növekedéshez – Boldog Batthyány-Strattmann László; Boldog Özséb nyomában (5. rész); Szent Peregrin templomunkban. Biró Zsuzsanna csapatparancsnok-helyettes írt beszámolót a 25 éves Gábor Áron-cserkészcsapat és Háromszék körzet fogadalomtételéről és ünnepségéről. A családoknak szól Bíró László tábori püspök, az MKPK Családbizottságának elnöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnökének júniusi levélrészlete.
 
Sebességmérés
Kovászna megyében ma a 11-es országúton Szentivánlaborfalva, Uzon, Maksa, Nyujtód, Bereck; Torja és Kézdivásárhely; a 12-es országúton Szotyor, Kilyén, Oltszem, Mikóújfalu közelében mérik a járművek sebességét.
 
Ügyelet
Gyógyszertár. Sepsiszentgyörgyön csütörtökig naponta 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (telefon: 0267 313 112, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12 és 16–20 óráig szombaton és vasárnap a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. (0267 317 318); Kézdivásárhelyen hétvégén a Gábor Áron utcai Ambrózia I (0267 360 608), hétfőtől a Dózsa György utcai Ambrózia II.; Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), ma 8–16 óráig, vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton ma 9–13 óráig a Hermann (0745 822 449) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Fogászat. Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap a Sport utca 3/1/I./1 alatti Oral Care fogászati rendelőben 10–12 óráig (telefon: 0267 708 465) és Fazakas Szabolcs fogorvos magánrendelőjében a Grigore Bălan tábornok út 30/65/1 szám alatt 9–24 óráig (telefon: 0744 857 743) fogadják a sürgősségi eseteket.
 
Röviden
Áramszünet.  Gelencén a jövő héten naponta 8–15 óráig; Uzonban hétfőn 8–16 óráig az 1-es transzformátorállomás körzetében; Kézdialmáson hétfőn és kedden 9–17 óráig; Haralyban kedden, szerdán és csütörtökön 9–17 óráig; Ojtozban kedden és szerdán 8–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Star Wars-nap Kézdivásárhelyen. A For You Pubban működő Petőfi Moziban a Star Wars-rajongóknak és a filmbarátoknak első alkalommal szervezik meg a Csillagok háborúja-napokat. Ma 19 órától a 2005-ös Csillagok háborúja: A Sithek bosszúját vetítik magyar szinkronnal és román felirattal, ingyenesen.
Könyv. Czegő Zoltán A tárca nélküli apa című, legújabb regényét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi, baróti, kézdivásárhelyi és kovásznai irodájában találják meg az érdeklődők.
Az Aranyszívek NyugdíjasEgyesület július 8-án kirándulást szervez. Jelentkezni lehet a 0723 727 279-es telefonon.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-30 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-06-30: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Összetört szívvel, de a jó Isten szerető akaratában megnyugodva, a feltámadás és az örök élet reményében tudatjuk magunk, családjaink, a gyászoló rokonság, szerettei és barátai nevében, hogy édesapánk,
altorjai báró APOR PÉTER
rövid, de nagyon súlyos betegség után életének 75. évében a betegek szentségével megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének.
Magyarországi búcsúztatása szentmise keretében Székesfehérváron történt.
Végakarata szerint hamvait Torján a Szűz Mária-kápolnában 2018. július 7-én, szombaton a 17 órai szentmisét követően helyezzük majd örök nyugalomra az ott nyugvó ősei mellé.
A szertartásra kérjük, koszorú helyett egy szál virágot hozzanak.
A gyászoló család
10879
2018-06-30: Sport - :

Belga és tunéziai győzelem (Labdarúgás, vb)

Tunézia a szünet után fordított, és 2–1-re legyőzte Panamát az oroszországi labdarúgó-világbajnokság G-csoportjának utolsó fordulójában csütörtökön, a két együttes már korábban elveszítette esélyét a továbbjutásra. A tunéziai kezdőcsapat öt, a panamai négy játékost cserélt ki az előző fordulóhoz képest, amikor előbbi a belgáktól (2–5), utóbbi az angoloktól (1–6) szenvedett súlyos vereséget.