Mi, hol, mikor?

2018. július 3., kedd, Mi, hol, mikor?
Táncünnep a Tisza mentén
A Kárpátaljai népzene-, néptánc- és kézművestábort július 6–14. között immár huszonharmadik alkalommal rendezik Tiszapéterfalván. A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja rendezvénye a XI. Kárpátaljai Népzene- és Néptánctalálkozóval, valamint a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával kiegészülve várja az érdeklődőket.
A XI. Kárpátaljai Népzene- és Néptáncalálkozó a Hagyományok Háza mentorprogramjában részt vevő együttesek seregszemléje, a II. Táncházzenészek Találkozójára pedig immár az egész Kárpát-medencéből érkeznek művészek. Július 8-án a jelenlévők szakmai napon értékelik az elmúlt év eredményeit.
A zenészek oktatói a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és Bandája tagjai, a néptánc rejtelmeibe pedig a Magyar Állami Népi Együttes táncosai avatják be a jelenlévőket. A foglalkozások délelőtt és délután is tartanak, a köztes időszakokban helyi kézművesek tartanak bemutatókat. A kulináris élmények iránt rajongók – szakavatott helyi szakácsok segítségével – a tiszai gasztronómia rejtelmeibe is betekinthetnek. A tábor méretei figyelemre méltóak, a hétre 250–300 vendéget várnak. A falubeliek is magukénak tekintik a találkozót, mint igazi vendéglátók aktívan vesznek részt a rendezvényeken is.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Kárpát-medencéből és a diasz­pórából. Információk: pal.katalin@hagyomanyokhaza.hu.
 
Bardocz-találkozó
A Bardocz, Bardócz családok és leszármazottjaik V. világtalálkozóját augusztus 5-én tartják Kézdivásárhelyen. Jelentkezni július 20-ig lehet Beke Ernőnél a 0744 202 702-es és Bardocz Tündénél a 0728 846 064-es telefonon.
 
Egy hét a sürgősségen
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf-kórház sürgősségi osztályán június 25. és július 2. között 713 esetet láttak el, ebből 211 alkalommal döntöttek a beutalás mellett. Ebben az időszakban  12 lány és 10 fiú jött a világra. Közúti balesetben szerzett sérülésekkel hét személyt fogadtak a sürgősségi osztályon, erőszakos cselekmények nyomán szerzett sérülésekkel négyen jelentkeztek. Kilenc ittas állapotban levő személy szorult ellátásra. 18-an kullancscsípés miatt keresték fel a sürgősségi osztályt.
 
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai programja: 16.45-től Jurassic World: Bukott birodalom (amerikai–spanyol kalandfilm, 128 perc, 2018) magyar szinkronnal; 17-től Arcélek, útszélek (francia dokumentumfilm, 89 perc, 2017) román felirattal; 18.45-től Viszontlátásra odafönt (francia filmdráma, 110 perc, 2017) román felirattal; 19-től Ocean’s 8 – Az évszázad átverése (amerikai akciófilm, 90 perc, 2018) román felirattal; 21-től Ecobar (spanyol–bolgár thriller, dráma, 123 perc, 2017) román felirattal; 21-től Sicario 2. – A zsoldos (olasz–amerikai akcióthriller, 122 perc, 2018) magyar szinkronnal. Pénztár és telefonos helyfoglalás 15 órától, telefon: 0787 526 102. Részletek a www.arta.city­plex.ro/hu honlapon.
 
Zene
Jótékonysági koncert. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében július 5-én, csütörtökön 19 órától jótékonysági koncertet ad a Filip Consort Családi Zenekar a kilyéni Székely–Potsa Rehabilitációs Központ javára. Az adományokat a legszükségesebb fejlesztő eszközök megvásárlására fordítják.
A támogatásokat hálásan fogadják készpénzben a hangverseny után vagy a Keresztény Kulturális Identitás és Erkölcs Egyesület számláján: RO28RNCB0124159024850001.
 
Képernyő
RTV3. Ma 11-től: A 17. TIFF-en is komoly magyar filmes jelenlét volt. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál egyik kiemelt programja a magyar nap, az ott megjelent színészekkel, rendezőkkel készítettünk interjúkat, részleteket láthatnak alkotásaikból. l Cine-Ma – beszélgetés Gigor Attila magyarországi filmrendezővel. Második játékfilmjével, a Kúttal érkezett a Bukaresti Magyar Filmhétre Gigor Attila. Korábbi alkotásairól, rövidfilmjeiről, munkájáról kérdezi Kacsó Edith. l Pódium – a tizenegyedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) egyfajta újrakezdésnek számított a tavalyi „évfordulós” tizedik után. A Csiky Gergely Színház szokásos fesztiválja azonban a folyamatosságra, a célul kitűzött értékek, szakmai szempontok, bevált gyakorlatok fenntartására is éppúgy odafigyelt, mint az újításra. l Erdély napóráinak felderítése és bemutatása – a sorozat VIII. részében Arad megyében járunk, ahol megtaláljuk Erdély legnagyobb napóráit (Csálai erdő – Arad, Pécska), de annak is tanúi lehetünk, hogyan tűnnek el a napórák (Odvas, Kürtös). Arad megyében találkozunk azzal a ritka esettel, amikor nemcsak katolikus (Németszentpéter), hanem ortodox templomon is van napóra (Hodos-Bodrog, Lippa). A napórák számbavétele mellett megismerkedünk a nekik otthont adó épületek rövid történetével is.
 
Röviden
Díszítőművészet.
A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
Mozgásművészet. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774. Infó: facebook@liveartdancestudio.
Meghallgatás. A nép ügyvédje brassói területi irodájának képviselői július 4-én, szerdán 10 órától a Kovászna megyei prefektúra székházában fogadják az érdeklődőket, valamint iktatják az esetleges kéréseket, előterjesztéseket. A magyar tolmács biztosított, a nép ügyvédjéhez való fordulás ingyenes.
Torna. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
Támogatócsoport. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőség) és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyház­község könyvtártermé­be. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
Asztaliteniszklub. A sepsi­szentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
Vöröskereszt. A Kovászna Megyei Vöröskereszt minden kedden 9–12 óráig vérnyomás-, vércukorszint- és koleszterinszint-mérést végez a székházban (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 7. szám).
Nyugdíjas üdültetés. A Nyugdíjasok Sugás Szervezete szeptember 9–16. és 16–23. között üdültetést szervez Hajdúszoboszlóra. Érdeklődni a 0267 318 160-as telefonon vagy a székházban (Sepsiszentgyörgy, Lábas Ház) lehet.
Forgalomkorlátozás. Az Auto Crono Klub hivatalos edzéseket tart a Sepsiszentgyörgy–Sugásfürdő útvonalon ma 11–18 óráig, ezért a közúti forgalmat lezárják 14–14.20 és 16–16.20 óráig. Nézők nem vehetnek részt az edzésen. Érdeklődni a 0740 944 841-es telefonon lehet.
Áramszünet. Gelencén a héten naponta 8–15 óráig; Kézdialmáson ma 9–17 óráig; Haralyban ma, szerdán és csütörtökön 9–17 óráig; Ojtozban ma és szerdán 8–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
 
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. (telefon: 0267 313 112, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai Ambrózia II. gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-03 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-07-02: Belföld - :

Alapfokon felmentették Mezei Jánost

Valamennyi vád alól felmentette első fokon a Hargita megyei törvényszék Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét az ellene indított korrupciós perben.
2018-07-03: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy az oltszemi
ZEIDES ZOLTÁN
életének 68. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Földi maradványát 2018. július 4-én, szerdán 14 órakor helyezzük örök nyugalomra az oltszemi református temetőben.
A gyászoló család
4306543