Labdarúgás, I. ligaAz újonc Hermannstadt otthonában kezd a Sepsi OSK

2018. július 5., csütörtök, Sport
A Hivatásos Labdarúgó Liga székhelyén kisorsolták a 2018/2019. évi román élvonalbeli bajnokság menetrendjét, kiderült: a Sepsi OSK az újonc és idén Román Kupa döntőt játszó FC Hermannstadt vendégeként kezdi második idényét az első osztályban.
  • A Sepsi OSK 2-1 arányban maradt alul a Fabio Cannavaro által edzett kínaiakkal szemben. Fotó: Facebook/Guangzhou Evergrande F.C
    A Sepsi OSK 2-1 arányban maradt alul a Fabio Cannavaro által edzett kínaiakkal szemben. Fotó: Facebook/Guangzhou Evergrande F.C
A piros-fehérek vezetőségének kérésére a csapat az első mérkőzését idegenben játssza, majd a második fordulóban a Craiova látogat a sepsiszentgyörgyi stadionba. A szentgyörgyi alakulat az ötödik játéknapon a FCSB, a hatodikon pedig az FC Botoșani otthonában léphet pályára, majd ezt követően a háromszéki csapat hazai közönség előtt játszik a szintén újonc Dunărea Călărași együttesével. A 10. fordulóban a Dinamo látja vendégül az Eugen Neagoe irányította labdarúgókat, az utolsó előtti játéknapon pedig a Sepsi OSK az FC Viitorul otthonában harcolhat a három pontért, míg a 13. fordulóban a bajnok Kolozsvári CFR látogat Sepsiszentgyörgyre.
Korábban a Román Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága meghatározta, hogy július 21-én és 22-én rendezik az első fordulót, míg 2018-ban a 21. forduló lesz az utolsó, ezt december 20-án és 21-én játsszák.
A pontvadászat a téli szünetet követően 2019. február 2-án folytatódik, az alsóházi rájátszás utolsó fordulójára június 2-án kerül sor. Az élvonal alsóházi rájátszásban a hatodik pozíciót megszerző csapat június 9-én játssza az első ligás osztályozó első mérkőzését a másodosztályban harmadik helyen záró együttessel, míg június 13-án kerül sor a visszavágóra. A Szuperkupa mérkőzést június 14-én 20.30-tól játssza a Román Kupa-győztes Craiova és a bajnok Kolozsvári CFR a Ion Oblemenco Stadionban.
A szentgyörgyi csapat programja az odavágóban:
* 1. forduló: FC Hermannstadt–Sepsi OSK
* 2. forduló: Sepsi OSK–Craiova
* 3. forduló: Astra Giurgiu–Sepsi OSK
* 4. forduló: Sepsi OSK–Jászvásári Poli
* 5. forduló: FCSB–Sepsi OSK
* 6. forduló: FC Botoșani–Sepsi OSK
* 7. forduló: Sepsi OSK–Dunărea Călărași
* 8. forduló: Concordia Chiajna–Sepsi OSK
* 9. forduló: Sepsi OSK–FC Voluntari
* 10. forduló: Dinamo–Sepsi OSK
* 11. forduló: Sepsi OSK–Medgyesi Gázmetán
* 12. forduló: FC Viitorul–Sepsi OSK
* 13. forduló: Sepsi OSK–Kolozsvári CFR
A Sepsi OSK szerdán az Austria Wien edzőközpontban a Fabio Cannavaro irányította Kuangcsou Evergrande csapatával játszotta az első barátságos mérkőzését. A találkozót a kínai együttes 2–1 arányban nyerte meg, miután a brazil Alan Carvalho előbb a 11. percben értékesítette a szintén brazil Talisca passzát, majd a 20. percben a kínai Deng Hanwen beadását váltotta gólra.
A szentgyörgyi csapat a 86. percben Hadnagy Attila révén szerezte meg a szépítő találatot, viszont a piros-fehérek a hajrában a gólhelyzetek ellenére sem tudtak egyenlíteni.
Az Eugen Neagoe edzette labdarúgók 14-éig az ausztriai Greinben készülnek a hamarosan rajtoló idényre. A napi edzések mellett még további négy felkészülési meccset játszanak: szombaton a cseh FK Mlada Boleslav, hétfőn a szintén cseh Slovan Liberec, 11-én a szlovák Zlaté Moravce és 13-án az orosz FK Orenburg ellen teszik próbára magukat.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-05 14:50
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 245
szavazógép
2018-07-06: Közélet - :

Tiltakoznak az ítélet ellen, tüntetésre készülnek /FRISSÍTVE: Az RMDSZ, az MPP, Tőkés László reakciója/ (Székelyföldi terrorvád)

Három szervezet is állást foglalt csütörtökön délelőtt a Legfelsőbb Törvényszék azon döntése ellen, amely öt-öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyaránt koncepciós eljárásnak nevezi a székely terrorista pert, amelynek célja a magyar közösség megfélemlítése. Éppen ezért határozott és közös fellépést sürgetnek, szolidaritást kérnek, és nemzetközi szintre kívánják vinni a történteket.
2018-07-05: Sport - Tibodi Ferenc:

Sorsoltak, megvannak a Sepsi-SIC ellenfelei (Kosárlabda, Női Európa-kupa)

Csütörtök délben Münchenben elkészítették a női kosárlabda Európa-kupa (Ek) csoportbeosztását, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC eddig egy orosz és egy török ellenfelet kapott, a D jelzésű kvartett negyedik csapatának kilétére csak az októberi selejtezők után derül fény. A háromszoros kupagyőztes és háromszoros román bajnok zöld-fehér gárda megalakulása óta a harmadik – a szentgyörgyi kosárlabdasport ötödik – nemzetközi szereplése előtt áll.