Zenés-vizes léleknyitás

2018. július 6., péntek, Nyílttér
Aqua-musica, a zene belőlem árad! címmel szervezett élményterápiát a sepsiszentgyörgyi Help Egyesület, amely a Közösségért Alapítvány és a Mol Gyermekgyógyító Program 2017-ben kiírt pályázatán nyert támogatást ehhez a programhoz.
Az innovatív terápiás tevékenységek Szabó Jenő szakképzett búvároktató vezetésével, a sepsiszentgyörgyi Általános Speciális Iskola gyógypedagógus és pszichológus szakembereinek segítségével zajlottak az oltszemi Borvíz útja központban. A foglalkozásokon 34 súlyos és halmozottan sérült tanuló és óvodás vett részt a fent említett intézményből.
Az alkalmanként 40 perces terápia nagyrészt a meleg vizes medencében zajlott: a 4–9 fős csoportokra osztott gyermekek a szakemberek segítségével felfeküdtek a víz felszínére, hogy a fül és a koponya a vízbe merüljön, ami lehetővé tette, hogy a vízből jövő zenét hallgassák, amelyet egy víz alatti rendszer biztosított. A módszer azért innovatív, mert ötvözi a módosított hangfrekvenciájú zene és a meleg víz jótékony hatását. A vízben terjedő hanghullámok a belső fülben elhelyezkedő vesztibuláris rendszert ingerlik, az agyat stimulálják és fejlesztik az idegrendszert. A zenehallgatással kiegészülő hidroterápiás tevékenységek csökkentették az izmok feszességét, és a gyermekek könnyebben használtak bizonyos mozgásformákat. Hetente egy, összesen pedig 17 élményterápiás ülést tartottunk.
A szakemberek beszámolójából az derült ki, hogy az alkalmazott élményterápiás módszer hatására fejlődött a gyermekek szociális készsége: javult a szakemberek és a gyermekek közötti kapcsolat, az együttműködés, az egymásra figyelés, a csoportkohézió.
Az osztályteremben javult a tanulók figyelme és a foglalkozásokon való részvétel minősége. Elsajátították a fürdőzéshez tartozó alapszabályokat, önállósultak az öltözködés és tisztálkodás terén. Egyensúlyérzékük is fejlődött.
A gyermekek annyira megszerették ezeket a foglalkozásokat, hogy ezáltal motiváltabbak és motiválhatóbbak lettek a mindennapokban.
Számunkra a projekt legfontosabb eredménye az, hogy „léleknyitás” történt, megnyílás a világ felé, amelynek alapja a bizalom és a kíváncsiság. Köszönjük ezt minden támogatónak és résztvevőnek.
Bereczki Zsuzsa Ildikó
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-06 07:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 246
szavazógép
2018-07-06: Nyílttér - :

Szeretetből kell cselekedni (Kálvin-hét)

Szerdán Bitán az ifjúsági nappal folytatódott a Kálvin-hét. Száz fiatal hallgatta meg a helybeli református templomban Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor igehirdetését, amelynek a központi üzenete az a szentírási gondolat volt, hogy a hit cselekedetek nélkül halott.
2018-07-06: Nyílttér - :

Plágiumbotrány kürtőskalácsügyben

Hantz Péter alaptalanul jelentette fel Tamás Sándort a rendőrségen – közölte Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája szerdán. Akinek vaj van a fején, jobban jár, ha hallgat, különben mindenki tudomást szerez viselt dolgairól – írta Hantz Péter reagálásként küldött közleményében.