Ahol minden vezető Ceaușescu szeretne lenniRománia, a kiváltságosok országa

2018. július 7., szombat, Élő múlt
Románia „behúzott kézifékkel” halad: egyszerre van jelen a globalizált új és a kommunista értékekben mélyen lecövekelt régi nemzedék között, amely a jogok és életszínvonal tekintetében az EU-ban akar lenni, de ugyanakkor a felelősségek terén továbbra is a kommunizmusban maradna – állítja Marian Preda szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem Szenátusa és az Országos Statisztikai Tanács elnöke.
– Miként vázolná fel ön 2018 Romániáját?
– Megosztott országnak néz ki, több törésvonallal például a városi és a falusi környezet, vagy egy nagy törésvonallal a nemzedékek között –  az Y- és Z-nemzedékek értékeihez nagyon kötődő új és a több mint 50-esek, 60-asok nemzedéke között, amely a kommunista értékekben van erőteljesen lecövekelve, s nem szabadult meg a paternalista mentalitástól. Továbbra is mindent az államtól várna el, holott az állam gyenge és nem hatékony, mert nem modern, piacgazdaságra jellemző elvek szerint működik, hanem egy központosított, kommunista állam elvei szerint.
A társadalom szintjén vannak olyan területek, amelyek nagyrészt a központi szinttől függnek: az oktatás, az egészségügy, az ipar jelentős része. Továbbra is több mint egymillió állami alkalmazottunk van. És egy mozgásképtelen, nagyrészt nem hatékony, túlméretezett közigazgatásunk.
Több mint 3000 törvényhatósággal rendelkező településünk van, miközben az európai szabályok szerint legfeljebb 1000 lehetne. 700 lakosú községek, amelyek tovább osztódnak! Ebből a szempontból Románia az a kis birtokokra osztott volt kommunista állam, ahol mindenki Nicolae Ceauşescu-féle autoriter vezér akar lenni. Néhány kivétellel persze, mert vannak még olyan polgármesterek, akik megértették, hogy mit kell tenniük, hogy hosszú távon biztosítsák maguknak a közösség támogatását.
Aztán a nagyrészt középszerű és annál is gyengébb tagokból álló jelenlegi kormány, valamint  a jelenlegi parlament, amely a legalacsonyabb színvonalú 1989 óta – mindez egy olyan átmeneti időszak következménye, amely alatt egyre rosszabb állapotba került a közjavak kezelése.
Nagyjából így néz ki Románia: egy piacgazdasággal rendelkező része egyre erősebben lehorgonyozna a globális, főleg európai gazdaságba egy intellektuális, kommunikációs és gazdasági szempontból mobilis fiatal nemzedékkel, amelyik oda megy munkáért, ahol lehetőségeket talál, egy olyan állam és idősebb nemzedék irányítása alatt, amely monopolizálta a parlamentet, és leragadt a XX. század első felében.
– Miért mennek el a fiatalok?
– Azért mennek el, mert itt nem találják meg azokat a minimális értékeket és lehetőségeket, amelyeket szerintük megkaphatnának. Azért távoznak, mert látják, hogy rossz minőségű emberek kerülnek hatalomra, miközben őket lépten-nyomon akadályozzák, látják Románia fejlődési ütemét: behúzott kézifékkel haladunk! Azért távoznak a fiatalok, mert látják, hogy csak ígérgetnek nekik, de az ígéretek nem valósulnak meg. És azért is távoznak, mert Románia egy idős és kiváltságos személyek számára megalkotott ország – a vezérlőpultnál ülők számára, akik továbbra is ellenőrzésük alatt tartják Romániát, és csak azokat a fiatalokat hagyják érvényesülni, akiket már magukhoz igazítottak, akik már gyermekkoruk óta hogy úgy mondjam, öregek, vagyis olyanok, mint ők, hozzáidomultak az általuk megalkotott szabályokhoz: a ravaszkodáshoz, a korrupcióhoz és így tovább.
Szüleinknek sokszor feltették a kérdést: „Hogyan engedhettétek meg, hogy ilyen sokáig fennmaradjon egy olyan rezsim, amilyen a kommunizmus volt?” Talán a mai felnőtt nemzedéktől később azt fogják kérdezni: „Hogyan engedtétek meg a Dăncilă-kormány létezését?” Mi lesz a válasz? Hogyan lett kormányfő Viorica Dăncilából?
Dăncilă az SZDP terméke, a SZDP pedig a romániai pártok rendszeréé, amelyek mind a Román Kommunista Pártból (RKP) fejlődtek ki. Még a hagyományos pártoknak is nagyon sok olyan tagjuk volt, akik ugyanazokkal az RKP-re jellemző tekintélyelvű rossz szokásokkal érkeztek, amely párt pedig Sztálintól és a Szovjetunió Kommunista Pártjától tanulta el ezeket.
Ezek az emberek nem tudják elviselni a demokráciát. Ezek az emberek hozzájuk hasonló gyenge embereket akarnak tisztségekbe juttatni, akiket aztán ellenőrizni tudnak. Ilyen Dăncilă. De Dăncilă és Tudose között nincs nagy különbség. Bárki más jöhetett volna a jelenlegi kormányból, még ha talán valamivel jobban is beszél románul, akkor is alkalmatlan lett volna.
Az SZDP-nek volt néhány minőségi embere a 90-es években, de ők is távoztak. A pártok pedig kialakítottak bizonyos negatív kiválasztási rendszereket. A szolgalelkűekből, táskahordozókból, a nagykutyának cigarettát hozókból lesz a főnök bármiféle tanulmány, felkészültség nélkül.
Ezért volna szükségünk új pártokra, de a régiek gondoskodtak arról, hogy megfojtsák azokat, telerakják őket saját embereikkel.
– Ilyen a politikai osztály. Milyen az oktatási rendszer?
– Azoknak az embereknek, akik a Gutenberg-galaxisban nevelkedtek, vagyis olyan könyveken, amelyekben még fekete-fehér fényképek sincsenek, olyan világról szóló szövegekkel, amely már nem létezik Romániában, az olyan tanároknak, akik nehezen boldogulnak egy számítógép bekapcsolásával is, akik nem rendelkeznek közösségi hálózati fiókkal, hogy ott kommunikáljanak a gyermekekkel, akik csak a táblára írást és a diktálást alkalmazzák, tehát nekik kellene nevelniük egy olyan nemzedéket, amely az iskolán kívül, otthon, a barátai körében a Marconi-galaxisban, az internet korszakában szocializálódik, s két kattintással bármilyen információhoz hozzáférhet. Vannak kivételek, vannak kedvező jelek, megjelenik a nevelők, a tanítók és a tanárok új nemzedéke, de ők egyedül szocializálódnak, nem a rendszer szocializálja őket.
– Honnan jött az egységes tankönyv gondolata?
– Szintén a kommunizmusból. Ez a kommunista korszak tekintélyelvűsége, amikor az iskolában hátra tett kézzel kellett ülni az iskolapadban. Rengeteg nemzedéket nyomorítottak meg a magolással ahelyett, hogy hagyták volna őket kreatívan tevékenykedni…
Végső soron súlyosan le vagyunk maradva a mostani nemzedékek tekintetében. Például ismerek olyan fiatal szülőket, akik felfedezték a  Khan Academyt, és inkább ezekkel a filmecskékkel magyarázzák el a gyermekeknek, amit nem értettek meg az iskolában.
– Milyen „örökséget” hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra?
– Először is el kell mondani, hogy nem lehet olyan rendszered, amely bizonyos területen többpárti, miközben körülötte más területeken monopóliumok uralkodnak. Olyan rendszered, amelyben a szabadpiac és a magánszektor jól működik, míg a közszolgálati szférában más szabályok érvényesek, és olyan újraosztás, amely nem az érdemet, az egyén által kifejtett erőfeszítést veszi figyelembe, lett légyen szó bérekről, nyugdíjakról vagy más típusú jogosultságokról.
Az állam a saját befolyása alatt álló területekre politikailag kinevezett személyeket helyez. A kórházakba, az iskolákba kinevezett vezetőket nem elvek és igazgatótanácsok vagy részvényesek iránti felelősségtudat vezérli, hanem saját politikai támogatóik érdekei. Ez pedig oda vezet, hogy a közpénzek a támogatók, a pártvezetők, a helyi szervezetek vezetői, a polgármesterek és más hasonlók érdekei szerint folynak el.
Ez óriási gond a gazdaságunkban: nagyon sok pénz folyik el, a hatékonyság hiánya pedig rendkívül nagy. Ezért kell minél jobban visszaszorítani az állami szektort.
Ami a nyugdíjakat illeti, nem vették figyelembe a hozzájárulási elvet, különleges nyugdíjakat hoztak létre saját magukkal kezdve, a parlamenti képviselőkkel, a helyi választottakkal, az igaz­ságszolgáltatási rendszerrel, a Román Hírszerző Szolgálattal, a honvédelmi minisztériummal és más hasonlókkal. Nem azt mondom, hogy mindnek magas a nyugdíja, de korai nyugdíjazásuk olyan elvek alapján, amelyeknek nincs közük a hozzájárulási elvhez, nyilvánvaló demotivációhoz és hatékonysághiányhoz vezetett. Főleg 2032 után lesz nagyon nehéz fenntartani a nyugdíjaknak ezt a szintjét, mert kevés a befizetés, a nyugdíjak pedig – amelyek nem túl magasak az emberek igényeihez képest – túlzottan magasak ahhoz viszonyítva, amennyit az állam beszed. Ki fizet? A következő nemzedékek.
Ez olyan, nemzedékek közötti méltánytalanság, amit semmiképpen sem lehet igazolni. Thomas Jefferson, a harmadik amerikai elnök azt mondta, hogy minden nemzedék megörökli a földet, és kötelessége azt tehermentesen továbbadni. Milyen adósságokat fizetnek a jelenlegi nemzedékek? Semmilyent. Akkor ki jogosítja fel őket arra, hogy olyan sokat fogyasszanak, hogy eladósítsák a jövendőbeli nemzedékeket?
Bizonyos korlátok bevezetésével kellene megoldani a gondot: annyit fogyaszthatunk, amennyit megtermelünk. Vagy vegyünk fel egy 3–5–10 évre szóló hitelt, amennyit közülünk a legtöbben még megérnek, és vissza tudják fizetni, de ne vehessünk fel olyan hitelt, amely akár 30–50 év múlva is adóssá teszi ezt az országot, ahogy most történik.
Mi nem a jövőre, hanem a múltra összpontosító ország vagyunk. Az értékek és a jövedelmek újraosztása tekintetében is. Bennünket a nyugdíjak érdekelnek, senki sem beszél a gyermektámogatásról, az oktatásba történő befektetésekről vagy arról, hogy milyen Romániát hagyunk a következő nemzedékekre.
– Mi a helyzet a kulturális örökséggel?
– A kommunizmus bukása után csaknem 30 évvel még mindig a Nép Házával  dicsekszünk, és amikor Franciaország elnöke Bukarestbe látogatott, akkor a Falumúzeumot mutattuk meg neki, nem a măgurelei lézert. Kávézókat nyitunk a Curtea Veche fejedelmi palotában, groteszk módon parkbeli miccsezéssel és énekelgetéssel ünnepelgetjük a centenáriumot, holott emlékezetes dolgokat is megvalósíthattunk volna. És még a Nemzet Megváltása Katedrálist is építjük… Ha figyelmesen megnézzük,  Románia továbbra is azokkal dicsekszik, akik az értékek, a gazdasági fejlődés szempontjából „egészséges” időszakban, a két világháború közötti években nevelkedtek. Vagyis még mindig Brâncuşi-hoz, Enescuhoz, az akkori festőkhöz fordulunk, még mindig Eugen Ionescuról vagy Eliadéról beszélünk. Mi következett azután? Csak néhány sportoló itt-ott. Amúgy nagyon kevés modell. A mélyenszántó kultúrában szinte semmi. Miért? Mert nem volt kedvező a környezet.
Azt szokták mondani, hogy három nemzedékre van szükség egy nép kultúrájának tényleges megváltoztatásához. Nagyjából egy nemzedék múlt el és egy kicsi a másodikból. Van még mit várni.
– Változásról beszél. Ön szerint az értelmiségiek közéleti szerepvállalására lenne szükségünk, vagy jobban járunk, ha a saját könyveikkel törődnek? Többeknek kellene követniük Mihai Şora filozófus példáját, aki 100 évesen is az utcán tüntet?
– Nagyon jó, hogy kimegy az utcára, de még mindig Şora úrtól várjuk a változást?!
– Akkor kitől?
– Mindnyájunktól! A változásból mindnyájunknak ki kell vennünk a részünket, mindennap, a nap minden pillanatában, mert az, amit mi megteszünk, megjelenik a társadalom végső döntéseiben. Az a vád, hogy „Nem voltál szavazni!”, elmond valamit arról, hogy egyesek nem vállaltak szerepet. A dolgok szó nélkül hagyása, az igazságtalanságokra való nem reagálás a dolgok eltűrését és a változás elodázását jelenti.
A románok megszokták, hogy mások cselekedjenek helyettük – az állam, Isten. De nekünk is meg kell tennünk ezt-azt. És egyesek meg is teszik. Nézze meg, egyre több fiatal vonul utcára, amikor tényleg nem tetszik nekik valami. Persze, tapasztalható bizonyosfajta fáradás, de garantálom, hogy újra ki fognak vonulni, amikor sorsdöntő helyzetek lesznek, és úgy érzik majd, nincs tovább.
Nem tetszik, amit a tévék mondanak? Akkor tegyünk egy kis kommunikációs erőfeszítést az online médiában, olyan területeken, amelyeket mi ellenőrzünk. Nem tetszenek az intézmények? Próbáljuk meg belülről megváltoztatni azokat.
Nagyon sokat remélek a következő nemzedékektől. Olyan változást, amely az időtől, a demográfiától is függ, de azt hiszem, létfontosságú, s mindnyájan megvalósíthatjuk minden egyes nap.
– De vezetőkre szükségünk van még? És vannak még Romániának valódi vezetői vagy csak politikai PR-csapatok léteznek?
– Igen, de főleg jó intézményekre van szükségünk, amelyek egy adott pillanatban vezetőket is termelnek. Egészséges szabályokra, szilárd intézményekre, más szabályokkal rendelkező pártokra van szükségünk, amelyek a közérdeket képviselik, nem az egyéni és a bandaérdekeket. Társulási formákra van szükségünk bizonyos valódi kérdések, nem pedig gazdasági ellenőrzési területek körül.
Derűlátó vagyok, de nem akarok többé rövid távra szóló megoldásokat és olyan vezetőket, akik majd fehér lovon megérkeznek, és egyik napról a másikra megváltoztatják a dolgokat. Nem hiszek az ilyenfajta változások fenntarthatóságában.
És nagyon hiszek még azokban az emberekben, akik külföldre távoztak ugyan, de  még kötődnek szülőföldjükhöz. Tőlük s az idehaza élő, de a nagyvilághoz kapcsolódó fiataloktól érkezik majd lassan-lassan a változás.
Camelia Badea (Ziare.com/ERS.com)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-07 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 231
szavazógép
2018-07-07: Magazin - :

Gézengúzok Gyerekfesztivál

A nagy érdeklődésre való tekintettel júliusban kétszer is megszervezik a Gézengúzok Gyerekfesztivált, amely természetbarát környezetben kínál kikapcsolódási lehetőséget mintegy 450 erdélyi magyar családnak.
2018-07-07: Kultúra - :

Fantázia szülte formák (Szabó Anna Mária kiállítása)

„A fantázia az egyetlen dolog, ami megvédi a szabadságunkat…” (Luis Buñuel)