Kosárlabda, utánpótlásÖt csapat, tizenhat győzelem

2018. július 9., hétfő, Sport

Az elmúlt hét folyamán is folytatódott Mangalián a kosárlabda-fesztivál, ám ezúttal a mini, azaz az U12-es korosztályú gyerekek pattogtatták, kergették a labdát. Akárcsak egy héttel ezelőtt, most sem rangsorolták a csapatokat, a hangsúly a tapasztalatszerzésen, a játék örömén, és miért ne, a szórakozáson volt. Megyénket összesen öt – két lány- és három fiú- – csapat képviselte a tengerparti eseményen, a legtöbb győzelmet – szám szerint nyolcat – pedig a Sepsi ISK-s lányok zsebelték be.

  • A Sepsi ISK csapata
    A Sepsi ISK csapata

A lányok mezőnyében összesen 28 csapat volt érdekelt, a szervezők pedig három csoportba osztották szét őket. A Sepsiszentgyörgyi ISK együttesét az A-csoportba sorsolták, a Kézdivásárhelyi SE pedig a B jelzésű kilencesbe került. A Sepsi ISK a Craiovai ISK 2-vel szemben 47–27-es sikerével indított Mangalián, majd 32–15-re nyert a Bukaresti Olimpia 1, 44–26-ra a Szatmárnémeti Magic és 37–18-ra a Bukaresti ICED ellen. A szentgyörgyi kosarasok az ötödik meccsükön három ponttal, azaz 37–34-re kaptak ki a Bukaresti Champions alakulatától. A folytatásban újabb négy diadal következett sorban a Rm. Vâlceai ISK (22–14), a Temesvári Bega ISK 1 (23–17), a Konstancai 1. számú ISK (38–21) és a Jászvásári Starters (25–14) csapataival szemben.

Ezzel a teljesítménnyel az ISK csoportmásodik lett, de a háromszékiek emellett egy egyéni díjat is bezsebeltek, miután Nemes Gréta a dobóversenyen megosztott első helyen végzett.

A csapat: Nemes G., Kernászt S., Biszok H., Kolumbán E., Olosz A., Bocz R., Vas L., Bogáty V., Makkai H., Fejér A., Niţă J., Tudor D. (edző: Bordás Noémi Ágota). Sajnos, a céhes városbéli KSE-nek nem ment ennyire jól, hiszen a nyolc meccséből csak egyet tudott megnyerni: 19–13 a Bukaresti Vilis gárdája ellen.
A fiúk vetélkedőjén közel kilencven csapat volt érdekelt, a szervezők pedig kilenc csoportba osztották szét: a sepsiszentgyörgyi Salema Basket az A-, a KSE 2 a C-, míg a KSE 1 az F-csoportba került. A legjobb eredmény itt is a megyeszékhelyiek nevéhez fűződik, akik öt sikert könyvelhettek el, a kézdivásárhelyi alakulatok pedig egy-egy győzelemmel zártak. A szentgyörgyi fiúk első mérkőzésükön 31–29-re verték a Kolozsvári U-BT Fehér csapatát, majd fölényes sikert értek el a Voluntari (24–6) és a Medgyesi ISK 2 (41–3) együttesével szemben. Negyedik meccsén egypontos vereségbe szaladt bele a Salema, miután 25–24-re veszítette el a Bukaresti Artesania elleni összecsapást.

 

A Salema Basket csapata

 

A következő körben 23–11-re győzték le a Craiovai Îngerii Băniei gárdáját, majd egy újabb vereség, most a Marosvásárhelyi Sportlíceum csapatától (26–24). A legközelebbi meccsen sem termett babér az alsó-háromszékieknek, miután 39–12-re kaptak ki az Aradi Valbontól. Az utolsó előtti mérkőzésen nyertek a Focşani ellen (24–20), aztán következett a Brassói CSU-val szembeni egypontos vereség (27–26). A csapat: Năstăsescu B., Nagy K., Petrea D., Kisgyörgy A., Molnár N., Ene A., Kerestély M., Kiss M., Ţifrea C., Kertész Á., Méder H, Munteanu C., Kovács P., Molnár B. (edző: Dombi Szabolcs). A Kézdivásárhelyi SE 1-es csapata a Konstancai 1-es számú ISK együttesét győzte le 22–9-re, míg a KSE 2-es gárdája 15–14 arányban múlta fölül a Nagyszebeni CSU 3-at. Folytatás jövőben. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2018-07-09: Sport - :

Dániel nyerte az országos körverseny első fordulóját (Triatlon)

Szombaton a Szent Anna-tó és környéke adott otthont a Saint Ana Lake Exterra Triathlon viadalnak, ami az országos tereptriatlon körverseny első fordulója volt. A megmérettetésen közel 200 sportoló vett részt a különböző kategóriákban, a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila pedig a nyílt versenyben és a korosztályában is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.
2018-07-09: Sport - :

Halep már a harmadik körben búcsúzott (Tenisz, Wimbledon)

A férfi világelső Rafael Nadal bejutott a nyolcaddöntőbe, a női ranglistavezető Simona Halep ugyanakkor búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, akárcsak a férfiak között negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev, aki szintén meglepetésre már a harmadik fordulóban kiesett.