Gulyás Gergely: Románia nem jogállam

2018. július 10., kedd, Világfigyelő
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. A Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva a Mandinernek adott interjújában a politikus úgy fogalmazott, Románia ma demokrácia, de nem jogállam.
  • Gulyás Gergely. Fotó: MTI
    Gulyás Gergely. Fotó: MTI
A Giurgiu megyei törvényszék múlt szerdán hozott ítélete szerint a Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén levő erdők, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örököseinek, most ismét a román állam tulajdonába kerülnek. Az örökösök szerint a giurgiui törvényszék egy koncepciós per alapján kiadott, a kommunista diktatúra szellemét tükröző 1952-es bírói ítéletet használt fel. A bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítélete szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték 1940 és 1944 között emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.
Gulyás Gergely a Mandinernek azt mondta, nagyon szomorú folyamatként lehet tekinteni arra, ami a román igazságszolgáltatásnál az elmúlt években tapasztalható, és ennek egy fontos állomása a mostani ítélet. Mindez azzal kezdődött, hogy egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen – fejtette ki, hozzátéve, ezek a perek évek óta tartanak, és az eljárások már önmagukban sokak pályáját tették tönkre, és sok helyen nehezítették a magyar politikai közösségépítést. Megítélése szerint ami a Bánffy-ügyben történt, nem kevésbé felháborító, csak sokkal látványosabb. Ezzel az ítélettel a román igazságszolgáltatás odáig jutott, hogy miközben a bíróság egy restitúciós ügyben a tulajdonjog visszaszolgáltatása összes feltételének fennállását megállapítja, a korábbi tulajdonosnak, Bánffy Dánielnek a sztálini diktatúra alatti koncepciós eljárásban kimondott háborús bűnösségére hivatkozással zárja ki a tulajdonjog visszaadását. Gulyás Gergely emlékeztetett: a második világháború után a román bíróságok a magyar nemesi családok leszármazottjait tömegesen ítélték el Bánffy Dánieltől, Wass Albert írón át Bethlen Béla jogász, politikusig. Azt mondta: Bánffy Dánielnél az ítélet képtelenségét jól szemlélteti, hogy Erdélyben 1944 őszén fegyverszünetet követelt, amiért a nácik halálra ítélték. Ez sem volt akadálya annak, hogy a sztálini önkény háborús bűnösnek nyilvánítsa. Az viszont hihetetlen, hogy „a román igazságszolgáltatás mai napig ezen az alapon áll a visszaszolgáltatási ügyekben”. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a román uniós csatlakozás egyik feltétele volt a restitúciós törvény megalkotása. Ez azonban nagyon sok esetben holt betű maradt – tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy a múlt héten több bírósági ítélet is megütközést keltett az erdélyi magyarság körében, a miniszter emlékeztetett: Péter Ferenc korábbi szovátai polgármesternek, a Maros Megyei Tanács jelenlegi elnökének bírósági ítélet eredményeképpen hárommillió forintnyi bírságot kell fizetnie, mert nem vette le a székely zászlót a szovátai polgármesteri hivatalról, illetve az utolsó tárgyalási nap utáni – új bizonyítékok nélküli – vádmódosítás után magyar fiatalokat öt év végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek terrorizmus vádjával. Ezek alapján jól látható, hogy nem elszigetelt esetekről van szó – mondta.
„Az ókori Róma jogállam volt, de nem volt demokrácia. Románia ma demokrácia, de nem jogállam” – jelentette ki Gulyás Gergely.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-10 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 245
szavazógép
2018-07-10: Belföld - :

Felmelegszik

Országszerte felmelegedés várható a következő napokban, a csúcshőmérséklet eléri, helyenként meghaladja a 30 Celsius-fokot.
2018-07-10: Világfigyelő - :

Erdogan letette az államfői esküt (Törökország)

A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan tegnap letette az államfői esküt a parlamentben. Ezzel Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe.