A hely szelleme

2018. július 17., kedd, Magazin

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen augusztus 18-án és 19-én tartják meg a hatodik Koronázási Szertartásjátékot. A darabot a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi. Az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodójának életútját három fontos motívum – az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete, és felesége, Gertrúd meggyilkolása  –  mentén igyekszik bemutatni.

Szikora János hangsúlyozta, a hely szelleme is hozzátesz a II. András életét felelevenítő produkcióhoz. A darabot ott mutatják be, ahol évszázadokkal korábban a koronázási szertartás zajlott. Így a nézők egyfajta szakrális esemény részesei is lesznek. Megjegyezte, Gertrúd meggyilkolása nem egészen úgy történt, ahogy azt Katona József a Bánk bánban ábrázolta, így a mostani előadásukkal egy más teóriát láthatnak a nézők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1361
szavazógép
2018-07-17: Magazin - :

Elhunyt Friedmann Endre fotóriporter

84 éves korában vasárnap elhunyt Friedmann Endre fotóriporter, World Press Photo-, Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas fotós, az MTI örökös tudósítója.
2018-07-17: Gazdakör - Bokor Gábor:

Kevesebb, gyengébb gabona

A megszokott időponthoz képest jóval hamarabb megkezdődött a szalmásgabonák betakarítása is. Az első parcellákról már július első napjaiban hambárba került a gabona, igaz, a továbbiakban az esőzések késleltették az aratást. Az eső ártott a beérett gabonának, a szemek csírázni kezdtek a kalászban.