Vízilabda, Európa-bajnokságA szerbeket is simán legyőzte a női válogatott

2018. július 19., csütörtök, Sport

A magyar női vízilabda-válogatott fölényes, 23–6 arányú győzelmet aratott Szerbia csapata felett kedden a barcelonai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.

  • Fotó: MTI/Illyés Tibor
    Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bíró Attila együttese talán csak az emberhátrányos helyzetek gyakorlására tudta felhasználni a keddi összecsapást, mivel a játékvezetők 15 kiállítást fújtak ellene. A törökök elleni összecsapáson eltört az orra Gurisatti Grétának, aki így csak speciális maszkban játszhatott. Egészen a bemutatásig úgy volt, hogy Gurisattinak „sérülésokozás veszélye” miatt nem engedélyezik a maszk használatát, az utolsó pillanatban azonban egy extra puha réteg felragasztásával az európai szövetség mégis hozzájárult a viseletéhez.
Ezzel nagyjából minden izgalmat letudott a női válogatott, amely már a nyitónegyed után 9–1-re vezetett, ami még a törökök elleni kezdésnél is erőteljesebb volt. A magyarok a folytatásban mintha szándékosan szedték volna össze folyamatosan a kiállításokat, hogy az emberhátrányt gyakorolják, mert a szerbek rengeteg támadásukat létszámfölényben játszhatták meg, ám nem sokszor jártak sikerrel.
A magyar válogatott – amely szombaton 13–9-re kikapott a házigazdáktól, vasárnap pedig 32–5-re verte a törököket – ma a legutóbbi olimpián és világbajnokságon egyaránt bronzérmes orosz együttessel mérkőzik meg, amely a török (35–4) és a szerb (27–2) után a csoport harmadik leggyengébb csapatát, a németet ütötte ki: 27–5 lett a végeredmény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1548
szavazógép
2018-07-19: Család - :

Gyermekeink

2018-07-19: Sport - :

Márton Anita nem indul az Eb-n (Atlétika)

Amint az várható volt, a súlylökő Márton Anita nem indul az augusztus 6-án kezdődő berlini Európa-bajnokságon.