Lucian Boia „Magyar Hangja” Tusványoson A legolvasottabb és legtámadottabb történész

2018. július 28., szombat, História
Lucian Boia professzor magyarul is megjelent könyveinek legnagyobb ereje, hogy forradalminak minősíthető, és emiatt román részről folyamatos támadásnak kitett kritikai szemlélettel igyekszik a múlt történéseit feltárni, miközben a történetírás fogyasztható változatát hozzák. Ugyanakkor a szerző munkássága ennél sokkal szerteágazóbb – vélekedett Rostás-Péter István, a kolozsvári rádió munkatársa, a könyv fordítója a kutató Az 1918-as nagy egyesülés – nemzetek, határok, kisebbségek című esszékötetének tusványosi bemutatóján. A Zay Éva kolozsvári újságíró által moderált beszélgetésen Lucian Boia kérdésfelvető, önreflexiós és mítoszromboló életművének alapos elemzésének lehetett tanúja a közönség, és a hivatalos román történetírás irányváltási esélyeiről is szó esett.
Rostás-Péter István szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a hivatalos történetírás képviselői, köztük Ioan Aurel Pop, a Román Tudományos Akadémia elnöke nem kedveli Lucian Boia munkásságát, mételyező, egészségtelen tényezőnek, a román nemzeti öntudatra ne­gatívan ható véleményformálónak tekintik őt. Már az első magyarra lefordított könyve kapcsán úgy vonult be a köztudatba, mint aki megfogalmazza azt a szakmai kételyt, hogy egy történész meddig lehet hű a szakma által támasztott követelményekhez, illetve mely az a pont, amikor már közszereplőként, felhasználva a tudást, elkezdünk gondolkodni a történelemről, történelmeinkről, akár kételkedve, a homályos foltokra rákérdezve, felvetve egyebek mellett, hogy a hivatalos, tankönyvekben szereplő változat csak egy az értelmezési lehetőségek közül, ami a román múltat illeti. Boia mindvégig azt a szemléletet népszerűsíti, mely szerint érdemes kritikusan tekinteni a múlt történéseire, a források mögé is benézni, olyan összefüggéseket is megkeresni, amelyek nincsenek adatoltan fölvezetve, de kellő odafigyeléssel  tetten érhetőek.
A múlt év decemberében románul megjelent, a nagy egyesülés körülményeit firtató könyve inkább eszszészerűen, mint monografikus jelleggel közelíti meg a kérdéskört, és több, ellenzői számára kényes megállapítást is tartalmaz, ugyanakkor nem lehet szem elől téveszteni adott hiányosságait – derült ki Rostás Péter és Zay Éva szavaiból. Boia olyan következtetéseket is papírra vet, mint hogy a versailles-i békekonferencián Magyarországot nem a történelmi jog alapján osztották fel, hanem az etnikai többség mentén, a román–magyar történelmi vita, az elsőbbséget bizonyító elméletek szinte semmit sem nyomtak a latban. A történész itt egy, a szakma által kevésbé használt összetevőt is beemel a képbe, a szerencsés fordulatot mint a történések egyik kiváltó okát.
Rostás Péter szerint az esszé egyik erőssége, hogy nem az 1918. december elsején történteket vagy a béketárgyalás menetét tekinti irányadónak, inkább arra koncentrál, hogy Európában a különböző területi átszabások milyen politikai logika mentén történtek, így próbálva megválaszolni az Erdéllyel kapcsolatos történéseket, kelet-közép-európai összefüggésbe helyezve azokat.
Boia nem mulasztja el azt sem megemlíteni, hogy a körülményeket alapul véve nagy eséllyel egy referendum sem hozott volna más végkifejletet, noha szerinte ez lett volna a fair eljárás. Némileg hiányérzetet hoz ugyanakkor, hogy az etnikai arányok ismertetésénél egyes forrásoktól eltekintett. Az előzőleg megjelent írásaihoz hasonlóan Boia kitért a mi lett volna, ha... típusú forgatókönyvek taglalására, az Osztrák–Magyar Monarchia föderalizálás révén történő túlélésének esélyeit latolgatva.
A kötetben ugyanakkor egy erős, a hivatalos román történetírást illető kritika is fellelhető, amely szerint továbbra is elavult, elszigetelődéshez vezető szemlélet terjesztése jellemző. Boia félti a szakmát, mivel a román történetírásnak nincsenek  eszközei, hogy beszámítható legyen a nemzetközi porondon, mert egy túlhaladott, agyonpolitizált gondolatmenetnek van minden alárendelve, ezért nehéz érdemben európai, illetve világszinten kezelni. Ennek kapcsán – Rostás-Péter István szerint – Boia azon félelmének is hangot ad, amely szerint a centenáriumi évet is – az össztársadalmi viszonyulás szempontjából – a felszínes, átpolitizált 1989 előtti történelmi diskurzust utánzó viszonyulás jellemzi majd.
Ezért mindaz, ami 1918-ról szólna, kimerül sekélyes, időnként igen heves nacionalista szólamokban. Meglátása szerint arra kellene koncentrálni, hogyan sikerült megmaradni, és ebből értéket kovácsolni a továbbiakban, s nem folytatni a felszínes, konfrontatív, öntömjénező vonalat, megtoldva a magyar kisebbség elleni támadásokkal.
A kötet talán egyik legkényesebb része a centenárium és Trianon egymásnak feszüléséről szóló utolsó fejezet, amelyben kimondja: a románság nem várhatja el a magyaroktól, hogy örüljenek a centenárium évében, „meg kell hagyni nekik azt, hogy ők másként lássák ezt a kérdést”. Boia ezért is tüske mások körme alatt, illetve az is látható, hogy a másik oldal képviselői komolyan veszélyeztetve érzik magukat egy ilyen kritikai szemlélet terjedése miatt – állapította meg a fordító. Lucian Boia kisebbségekhez való viszonyulására, érzékenységére magyarázat lehet, hogy ő maga sem román származású, apai ágon dobrudzsai, anyai ágon olasz felmenőkkel rendelkezik, római katolikus vallású. A kisebbséget mint értéket kezeli, mint olyan hozadékát a társadalomnak és a társadalomfejlődésnek, amely nélkül a modern Románia aligha nézne úgy ki, mint most.
A hivatalos történetírás hely­zetét illetően Bakk Miklós, a Sapientia EMT oktatója mint fő gondot említette: a román történelemtudománynak nincs igazi önszemlélete, mely által saját módszertanát, hagyományai­nak gyökereit valamiképpen megkérdőjelezze olyan alapossággal, ahogyan a nagy európai történelemtudományban ezek megtörténtek. Reményét fejezte ki, hogy talán a mostani fiatal történészgeneráció több, egyértelműen hibás paradigmával képes szakítani.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-28 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 279
szavazógép
2018-07-28: História - Nagy B. Sándor:

Száz év talány (Tusványos)

Miként a beszélgetés moderátora, Rostás-Péter István újságíró találóan jegyezte meg, ez is lehetett volna a címe annak a beszélgetésnek, amelyet Száz év magány címmel csütörtök délben tartottak a Kós Károly-sátorban, ahol a szimbolikus térfoglalás, nemzeti emlékünnepségek kérdését járták körül a meghívottak, elsősorban háromszéki vonatkozásban, majd a romániai centenáriumi rendezvények viszonylatában is elhelyezve azt.
2018-07-28: Nemzet-nemzetiség - :

Bárdi Nándor: Székely önépítés

A Magyar Tudományos Akadémia  állásfoglalása szerint a székelység nem nemzeti kisebbség, hanem a magyar nemzet szerves része. Bárdi Nándor történész, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet főmunkatársa a nemrég megjelent, háromkötetes Székelyföld története című könyv egyik szerkesztője.  Neki tettünk föl kérdéseket.