Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 1., péntek: Nyílttér Az esélytelen béke (Álláspontok)Szó szerint nem bírtak magukkal az RMDSZ-es tanácstagok a baróti testület megalakulását követő első rendes ülésen. A szövetség emberei még az élő fába is belekötve próbálták bizonygatni, hogy ők igenis, felelősségteljesen végzik munkájukat, jó városgazdaként tekintetük egyetlen fránya vesszőn sem siklik át, s ők márpedig nem hiába kapták a mandátumot, hiszen kiváló szakemberek. Agresszív magatartásuk nem sok jót ígér Barót számára: jól láthatóan arra törekednek, hogy bebizonyítsák Nagy István inkompetenciáját, s ennek érdekében készek minden városfejlesztő határozatot leszavazni, a sikertelenségeket pedig a városvezető nyakába varrni. Csak arról feledkeznek meg, hogy elsősorban nem Nagy Istvánon csattan az ostor — talán majd négy esztendő múlva —, hanem Baróton és polgárain. Megtörténhet, hogy úgy gondolják: ,,rossz" voksolásuk miatt őket sem ártana megbüntetni. Az ülésen a napirend elfogadásakor arra hivatkozva, hogy hibákat tartalmaznak, illetve nem kaptak megfelelő információkat, négy pont tárgyalását elutasították. Ebből kifolyólag megtörténhet, hogy a Baróti Szent Adalbert Egyesület elesik a Román Szociális Fejlesztési Alap támogatásától, a város a Rózsák terének környékén levő utcák, járdák, zöldövezetek hatszázezer dolláros felújításától, a halmozottan sérült gyermekek nevelésével foglalkozó Hisszük, hogy Fontosak Egyesületnél pedig továbbra is a szükségesnél kevesebb oktató dolgozhat. A városfejlesztési stratégiát azért nem voltak hajlandóak elfogadni — bár a könyvnyi dokumentáció rendelkezésükre állt —, mert készítője nem mutatta be nekik személyesen...
Nagy István polgármester többször is arra kérte az RMDSZ-eseket, hogy mondják meg konkrétan, mi a kifogásuk — hiszen másként nem tudja kijavítani a hibákat —, de csak olcsó kifogásaikat hangoztatták. ,,Szakértelmükről" leginkább akkor tettek tanúbizonyságot, amikor pénzügyi vagy jogi kérdésekről esett szó. Jól példázza ezt, hogy a pénzügyi bizottság elnökének, Pál Szilágyi Zoltánnak kétszer is el kellett magyarázni: egy bizonyos pénzösszeg nem azért szerepel negatív előjellel, mert azt még tavaly elköltötték, hanem mert egy időközben megjelent törvény értelmében a költségvetés egyik fejezetéből át kellett tenni egy másikba, így természetes, hogy ahonnan kivették, onnan hiányzik. Azt is nehezen értették meg, hogy a törvény értelmében a költségvetés-módosításnál nem javasolhatnak módosításokat, mindössze annyit tehetnek, hogy elfogadják vagy elutasítják az előterjesztettet.
A szövetség embereinek még egy igencsak időigényes vesszőparipájuk van: mindenről, amit nem értenek, nem ismernek, vagy nem akarnak érteni/ismerni, írásos beszámolót kérnek. Nagy István megpróbálta elmagyarázni, hogy az ülésre kért hatoldalas dokumentum megszerkesztése az egyik alkalmazottnak többnapos munkájába került, így ha továbbra is ragaszkodnak ehhez a megoldáshoz, és nem hajlandóak beérni a szóbeli felvilágosítással, a hivatalt gátolják, s okoznak pénzben is kifejezhető vesztességet.
Az első tanácsülést követően kijelenthető, hogy a baróti tanácsban béke sosem lesz, harctér, illetve vér és áldozat viszont bőven. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 709Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lacafaca74 - 16:10 Mérgezett alma
bjanos - 12:43 Végleges az MPP megyei listája
buba7476 - 11:05 Visszajelzés: Az elégedetlenség a megosztó (Kampányban)
et - 10:35 Végleges az MPP megyei listája
lacafaca74 - 08:06 Diszkrimináció hallgatólagosan
quercusos - 07:30 Végleges az MPP megyei listája
Sascha - 07:22 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 06:59 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:54 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||