Környezettudatosságra nevelik a gyerekeket

2018. augusztus 4., szombat, Közélet

Huszonnégy Csernátonból, Dálnokból, Gelencéről, Kézdivásárhelyről, Lemhényből, Lisznyóból és Sepsiszentgyörgyről érkezett diák részvételével tartották a harmadik Természet, az élet forrása című tábort a hét elején Bikfalván a Zöld Nap Egyesület szervezésében, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és az Aquacov Közösségfejlesztési Egyesület támogatásával.

  • Látogatóban a megyei hulladéktározóban. Fotó: KMT sajtóiroda
    Látogatóban a megyei hulladéktározóban. Fotó: KMT sajtóiroda

Kovászna Megye Tanácsa és a két közösségfejlesztési egyesület nagy hangsúlyt fektet a fiatalok környezettudatos életmódképzésére, ismereteik gyarapítására – írja közleményében az intézmény sajtóirodája. Éppen ezért lehetőség szerint minden olyan civil kezdeményezést támogatnak, amellyel bevonhatják a megye lakóit az őket érintő programokba. Ezúttal a gyerekek környezetbarát gondolkodásának, szemléletének alakítása kapott hangsúlyt. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke kiemelte: a tábor célja a gyerekek figyelmének arra irányítása, hogy mennyire fontos helyesen gazdálkodni a hulladékkal és az életet adó vízzel, mert Földünket mi, emberek tesszük tönkre, fojtjuk meg a sok kidobott szeméttel. Nem elég az, ha egyénenként megtanuljuk mindezt, hanem át is kell adnunk másoknak, így talán élhetővé tehetjük bolygónkat.

A hétfőtől szerdáig tartó táborban a diákok csoportos játékok segítségével sajátították el a komposztálás, a szelektív hulladékgyűjtés, a víz takarékos használatának szabályait, szakmai bemutatót is hallgathattak. Benedek Csaba, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület szakfelügyelője úgy véli, a résztvevők a viszonylag rövid idő alatt elsajátított ismereteket megőrzik, a lécfalvi hulladéktározónál látottak arra ösztönzik őket, hogy odafigyeljenek a hulladék szelektív gyűjtésére.

Az életet adó víz, annak hiánya és észszerű használata volt a témája Fazakas András, az Aquacov Közösségfejlesztési Egyesület igazgatója előadásának.

Elhangzott, fontos már gyerekkorban megtanulni, a víz nem végtelen és örök. A Föld víztartalékát nagyon sok esetben pazaroljuk főleg a háztartásokban, ahol a csapot akkor is nyitva hagyjuk, ha éppen nincs szükségünk vízre, de ugyanekkora gond az is, hogy a lefolyón minden olyan háztartási hulladékot leengedünk, ami szennyezi a vizet.

Sokan el sem képzelik, hogy mennyi energiára van szükség ahhoz, hogy a lefolyt vizet megtisztítsák és használhatóvá tegyék.

A táborban sporttevékenységek is zajlottak, volt tánc, továbbá az egészséges életmódra való nevelésben két külföldi önkéntes segédkezett: a magyarországi Fabók Zsófia és a spanyolországi Carmen Gallardo nutricionista.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1534
szavazógép
2018-08-04: Máról holnapra - Mózes László:

A nevetségesség birodalmában

Nem csupán nevetséges, lassan szánalmas az egymást egyre trancsírozó politikai szekértáborok képviselőinek magatartása. Nincs itt már egyértelműen jó vagy rossz fél, csak egyre izzadtságszagúbb küzdelem, iszapbirkózás.
2018-08-04: Jegyzet - László Zsuzsa:

Jó itt

Húzom magam után a piros utazótáskát, nem könnyű. A vállamon még két másik kisebb. Mögöttem a gyermek is kínlódik a sajátjaival. Néha cserélünk, ki bírja a nehezebbeket és meddig. Neki fáj a nyaka, nekem a derekam. Esik az eső is. A változatosság kedvéért... hónapok óta.