Fúvóstábor Rétyen

Klarinét, fuvola, harsona, trombita, kürt, szaxofon, tuba, s mi minden még szól az Antos Jánosról elnevezett iskolában, fújják a gyerekek az udvaron, de még a bokor alatt is, a folyosó belépőjéből gyakorlóterem lett, az osztálytermekből háló, a lépcsőn egyet jobbra, egyet balra lavíroz az, kinek dolga az emeleten lenne, fújnak és ütnek itt mindenhol, mert ezt követeli meg a tábor rendje, napi hét óra gyakorlás, aztán a végén meghallgatása a tábor idején elsajátítottaknak, de nem csak kötelességből fújják a gyerekek, hanem szívből és lélekből is, kedvvel és akarattal teszik, amit tesznek, talán látják is már magukat valamely erdélyi rezesbanda egyenruhájában büszkén menetelve, vagy ki tudja, valamelyik filharmónia tagjaként vasalt fehér ingben, ők erre készülnek, ezért gyakorolnak szó nélkül, ezért tolonganak tábornyitáskor, s távoznak majd nehéz szívvel táborzáráskor, és köszönik Kelemen Antalnak, hogy e nemzeti érdeket — bár lehet, bennük ez még nem is tudatosodott — felvállalta, érette harcait megvívta.