Kivizsgálják a legfőbb ügyészt

2018. augusztus 27., hétfő, Belföld

Tudorel Toader román igazságügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy vizsgálatot indít Augustin Lazăr legfőbb ügyész tevékenységének kiértékelésére, miután nyilvánosságra került egy újabb titkos együttműködési megállapodás, amely a hírszerzés és a legfőbb ügyészség között jött létre, és amelyet Lazăr írt alá.

Toader ilyen vizsgálat eredményeként kezdeményezte korábban Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész leváltását is, akit végül Klaus Iohannis államelnök július elején volt kénytelen meneszteni egy alkotmánybírósági döntés értelmében.

Toader már korábban kilátásba helyezte a legfőbb ügyész tevékenységének szakmai vizsgálatát, most azt követően jelentette be az eljárás elindítását, hogy Darius Vâlcov, a román miniszterelnök tanácsadója nyilvánosságra hozott egy titkos megállapodást, amely a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyészség között köttetett meg 2016 decemberében.

Toader felidézte: a dokumentum szövegéből kiderült, hogy ez a megállapodás hatályon kívül helyezte a 2009-ben megkötöttet, amit március végén hozott nyilvánosságra a legfőbb ügyészség. A miniszter kifogásolta, hogy a legfőbb ügyész egy olyan megállapodás szövegét hozta nyilvánosságra akkor, amely már nem volt hatályban, és elhallgatta az újabbat. Toader megállapította: az a tény, hogy a megállapodásban a „hatályon kívül helyezés” kifejezést használták, azt mutatja, hogy a felek törvényként tekintettek a titkos megállapodás szövegére.

Ez a most nyilvánosságra került megállapodás is azt szabályozta, hogy bizonyos büntetőjogi eljárásokban miként működik együtt egymással a legfőbb ügyészség a belföldi hírszerzéssel.

A román szociálliberális kormánykoalíció szerint a titkosszolgálat és az ügyészség összefonódása nyomán létrejött úgynevezett párhuzamos állam a titkos megállapodások alapján működött, és megteremtette az alapot a visszaélés lehetőségére bizonyos büntetőjogi eljárásokban.

A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy május 4-én Iohannis elutasította, hogy érdemben kommentálja a titkos megállapodásokat arra hivatkozva, hogy egyet sem kötöttek az ő elnöki mandátuma idején, amely 2014-ben kezdődött, viszont a mostanit 2016-ban írták alá. Az elnök pénteken az ellenzéki liberálisok egyik tanácskozása alkalmából újságíróknak elmondta: teljes mértékben megbízik a legfőbb ügyészben és a hírszerzés vezetőjében, és meggyőződése, hogy nem írtak alá olyan dokumentumot, amely törvénytelen lenne.

Eduard Hellvig, a belföldi hírszerzés vezetője pénteken este egy sajtónyilatkozatban arról biztosította a közvéleményt, hogy nincs már hatályban egyetlen olyan titkos megállapodás sem, amely az igazságszolgáltatásra vonatkozik. Hellvig szerint a különböző jogszabályokat a megállapodások nélkül is alkalmazni lehetett volna, de korábban ez volt az állami intézmények egyik „hagyományos eszköze”, amellyel pontosították az együttműködésük keretét.

Az ellenzéki pártok megalapozatlannak nevezték Toadernek a legfőbb ügyész tevékenységének kivizsgálására irányuló kezdeményezését, szerintük a miniszter célja az, hogy Lazărt leváltsa, és a helyére olyan legfőbb ügyész kerüljön, aki teljesíti a kormány parancsait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2018-08-27: A múlt hét - Kuti János:

Merényletkísérletek

A múlt héten Liviu Dragnea bevallotta, hogy már a tavaly észrevette, életére törnek. Kezdetben csak fenyegető leveleket küldözgettek, majd halálos fenyegetéseket kapott, később azt is orrára kötötték, miként fogja végezni ő és családtagjai.
2018-08-27: Belföld - :

Tűz pusztította a püspöki palotát (Nagyvárad)

Szombaton késő este kigyulladt és jelentős mértékben károsodott a Nagyvárad főterén álló görög katolikus püspöki palota.