Emlékezzünk, hogy emlékeztessenek (Sportélet)

Tényleg olyan szegény a vidék, hogy nincs egyetlen rangos sportnagysága, aki megérdemelné, hogy nevét viselje? Nincsenek olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagy érmes sportolóink, országos bajnokaink?

Nem, erről szó sem lehet. Példaként hadd emlékeztessem kedves olvasóinkat, városi és községi vezetőket Háromszék, Kovászna megye világhírű — hangsúlyozzuk: világhírű!!! — sportolóira, akik előtt fejet hajtott a nagyvilág, a sportvilág, akiknek nagyságát legendák őrzik, s teszik halhatatlanokká.

A világversenyeken legeredményesebben szerepelt háromszéki származású sportolók:

Szabó Katalin — tornász: 14 arany-, 10 ezüst-, 4 bronzérem

Derzsi Ede — röplabdázó: 3 arany-, 4 ezüst- 2 bronzérem

Kicsid Gábor — kézilabdázó: 3 arany-, 1 ezüst-, 1 bronzérem

Nagy Irén — kézilabdázó: 3 aranyérem

Ugron Jozefina — kézilabdázó: 3 aranyérem

Radó Ilona — kézilabdázó: 2 aranyérem.

És akkor nem szóltunk még Bodosi Mihályról, Európa első magasugrójáról, aki átugrotta a bűvös két métert, Baróti Lajosról, a csodálatos fociedzőről, Benkő Tiborról, az öttusázóról, Kádár Andrásról, a lovasról... Ők a legnagyobbak. De a hétköznapok embereinek soraiban kelt legendák regélnek a Török testvérekről, Selymesékről, a Textil labdarúgó-aranycsapatáról, Érsek Feriről, Butykáékról, Czintosékról, Simon Margitról, az eddigi idők legeredményesebb kosárlabdázójáról... Közel nyolcvan sportolónk szerepelt a három nagy világversenyen, az olimpiai játékokon, világ- és Európa-bajnokságokon, több mint száz az országos bajnokok névsorában.

A több mint fél évvel ezelőtt megfogalmazott, névadásra szólító célzásunkra sokan reagáltak. A javaslatok szerteágazóak. Egyben viszont a legtöbben kiegyeznének: Sepsiszentgyörgy régi sportcsarnoka viselje Szabó Katalin egykori tornászlány, négyszeres olimpiai bajnok nevét. Már csak azért is, mert a nagyvilágon négy tornászlánynak — Keleti Ágnes, Larissza Latinyina, Vera Caslavska és Szabó Katalin — sikerült ez idáig egy olimpián négy aranyérmet szereznie. És jó, ha odafigyelünk a nagyvilágra: a norvégok háromszoros olimpiai bajnokuknak, Haug Thorleifnek, a finnek a ,,nagy hallgatagjuknak", Paavo Nurminak már életében szobrot emeltek... Mi nem szobrot, csak a nevét kérjük a sportcsarnoknak, hogy örökké emlékezzünk rá, Los Angeles csillagára — ahogy 1984-ben világszerte becézték —, s a maga rendjén emlékeztessen a vidék kiapadhatatlan tehetségforrásaira.

Tehát nem a lehetséges névadókon múlott és múlik ősi hagyományunk — a névadás — elmulasztása. Ne azon rágódjunk, hogy kin és kiken... Vonjuk már le a múlt tapasztalataiból a lényeget: ne vigyük be a sportot a politikába, hanem inkább politizáljunk sportosan. A politikai nézetünkben velünk nem azonosulók mindenekelőtt csak versenytársak, és nem ellenfelek. Emberi kötelességünk, hogy sportszerűen ismerjük el mindenki sikereit, eredményeit, tiszteljük azokat, hogy igazán értékelni tudjuk saját magunkat!

Uraim, embereljük meg magunkat, s tegyünk már valami nemeset sportmozgalmunkban. Adjunk nevet azoknak a sportlétesítményeknek — melyek elég szép számban léteznek e vidéken —, nevet, mely kiállja az idők viharát, mely emlékezik és emlékeztet sportéletünk halhatatlanjaira, hőseire. Ennyivel, legalább ennyivel tartozunk — politikai hovatartozásunktól függetlenül, mint emberek — nekik és nem utolsósorban önmagunknak, bizonyítva ezáltal, hogy nagyra értékeljük őket, eredményeiket, elismerjük világraszóló sikereiket, s példájukat követendő példaként állítjuk a ma és a jövő fiatalsága elé.