Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 4., hétfő: Közélet Nem támogatják a fogyatékos gyermekeket (Barót)Nem szavazta meg Barót város tanácsa a halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó, Hisszük, hogy fontosak egyesülettel való, 2003 óta fennálló partneri szerződés meghosszabbítását. A kérdés tárgyalásakor mindössze öt MPP-s, négy RMDSZ-es és három független tanácstag tartózkodott a teremben, és egyik félnek sem sikerült a szükséges nyolc voksot begyűjtenie. Előterjesztésében Nagy István polgármester elmondta: jelen pillanatban kilenc sérült gyermeket és fiatalt látnak el a központban, hamarosan újabbak kerülnek oda, ezért a két alkalmazott mellé még egy új munkahelyet kell létesíteni. Törvény írja elő, hogy hány gondozott után hány alkalmazottnak kell lennie, de azért is fontos a személyzetbővítés, mert például a szabadságolásokat, illetve az előre nem látott akadályokat sem lehetne hatékonyan megoldani. Az egyesület létrehozója, Tóth Laura korai elhunyta óta a vezetést ellátó Cseresznyés Emília célkitűzéseikről, elért sikereikről szólt, s kiemelte, hogy nemcsak egyszerű foglalkozást, hanem pszichológiai ellátást is biztosítani tudnak.
Pál Szilágyi Zoltán a szakbizottság álláspontját ismertetve elmondta, elvi kifogásaik nincsenek a szerződés megkötése ellen, de azt javasolják, hogy ne négy, hanem csak egy esztendőre kössék meg. Véleménye szerint azért kell ilyen rövid időre kötni a megállapodást, mert amennyiben a munkával elégedetlenek, nem kell szerződést bontani, egyszerűen csak nem hosszabbítják meg. A független, de az RMDSZ-hez közel álló Bán István véleménye szerint is felelőtlenség hosszú távú együttműködési viszonyt létesíteni, hiszen nem ismerik a következő évek költségvetését, de az bizonyos, hogy a minimálbér folyamatosan növekedni fog, az egyéb költségek is egyre emelkednek, így nem lehet tudni, hogy kötelezettségeiknek eleget tudnak-e tenni. Lázár Kis Barna szerint nem helytálló Nagy István érve, miszerint ha nem egy, hanem négy évre kötnek szerződést, az az alkalmazottak biztonságérzetét növeli. Ő támogatja a tanácshatározat-tervezetet, de elvárja, hogy évente beszámolókat kapjon a munkáról.
Az RMDSZ módosító javaslatát csak Pál Szilágyi Zoltán, Lázár Kis Barna, Szabó Péter és Józsa József, illetve a független Bán István támogatta, a négy évre szóló partnerségi viszony megkötésére pedig az MPP-s Csíki Béla, Kolumbán Zoltán, Vass Csilla, Márton István és Szabó Miklós, valamint a független Pál István és Rácz Gábor szavazott. A szerződés meg nem kötését jelentő szavazást követően a könnyeivel küszködő Cseresznyés Emília a tanácstagokhoz fordulva kérdezte meg: ,,Akkor velünk mi lesz?" A választ Bán István adta meg, mondván, hogy a legközelebbi tanácsülésen az általuk módosított változatot terjesztik elő, s azt szó nélkül megszavazzák. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 750Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
janoska44 - 16:55 Kövér László ne kampányoljon
lacafaca74 - 16:10 Mérgezett alma
bjanos - 12:43 Végleges az MPP megyei listája
buba7476 - 11:05 Visszajelzés: Az elégedetlenség a megosztó (Kampányban)
et - 10:35 Végleges az MPP megyei listája
lacafaca74 - 08:06 Diszkrimináció hallgatólagosan
quercusos - 07:30 Végleges az MPP megyei listája
Sascha - 07:22 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 06:59 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||