Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 6., szerda: Máról holnapra Miért csak az államfő beszél az autonómiáról?Ismét megdöbbentette a közvéleményt Traian Băsescu államfő, amikor a hét végén a községek egyesületének tagjaival találkozott, és leszögezte: az autonómia és a decentralizáció egy és ugyanaz. Igaz, a döbbenet nem innen származik, hiszen ugyanazon a találkozón az államfő gyengeelméjűnek nevezett egy minisztert (a román sajtó szerint Cristian David belügyi tárcavezetőre célzott), így aztán politikai ellenfeleinek haragját vonta magára, a decentralizációról elhangzott kijelentését pedig csak a magyar sajtó kapta fel. Kijelentése azonban akár román részről is több figyelmet érdemelne, hiszen a bukaresti politikusok jelentős részének továbbra is végigfut a hideg a hátán, valahányszor az autonómia szót meghallja, majd azon törik a fejüket, miként lehetne ebből az elrugaszkodott, radikális, szélsőséges magyar igényből a lehető legtöbb politikai tőkét kovácsolni. Legtöbbször sikerül is nekik, ez a magyarázata a választások környékén egyre elterjedtebbé váló nacionalista diskurzusnak. Persze, korai lenne örülni Băsescu szavainak. Hiszen, mint annyi más esetben, azt sem tudjuk, valóban így gondolta-e. (Nem is olyan régen például a régióátszervezés ügyét vetette fel, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi közigazgatási felosztás nem megfelelő.) Aztán pedig, ha így is gondolta, elképzelései megvalósítására nincs hatásköre. Ugyanígy hangoztatta például, hogy a román nyelvet másképp kell oktatni a nem román anyanyelvűek számára, az oktatási miniszter azonban elzárkózott ettől.
Mégis hiba lenne nem figyelni az államfő szavaira. Hiszen változatlanul az ország legnépszerűbb politikusa és a jelenleg legnépszerűbb alakulat informális vezére. Ami azt is jelenti, hogy az irányítása alatt álló párt végre is hajtja elképzelését, mihelyt adódik rá lehetősége. Éppen ezért különös, hogy egyelőre magyar politikusok sem reagáltak kijelentéseire. A magyarság számára egyik legfontosabb ügy ― az autonómia ― került vagy kerülhetne a figyelem középpontjába. Ha lennének olyan politikusaink, akik felismernék az államfő szavaiban rejlő lehetőséget. Ha nyíltan, határozottan kiállnának az önrendelkezés mellett akkor is, ha éppen nincsen választási kampány. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 634Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 23:29 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:28 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 23:24 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:21 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 23:06 Székely önkéntesek tere (Barót)
nagybaczoni - 23:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
hollo - 22:30 Kövér László ne kampányoljon
torja - 22:12 Kövér László ne kampányoljon
bjanos - 21:55 Nyirő nélkül érkezik a zarándokvonat
Sascha - 21:54 Székely önkéntesek tere (Barót) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||