Sepsiszentgyörgy, 2012. május 24., csütörtök 04:17
Köszöntjük Eszter, Eliza nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. augusztus 7., csütörtök: Periszkóp

Az erőszak és a hazugság ellen (Elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író)

Megkérdezhetik, ,,…mit tehet az irodalom a nyílt erőszak könyörtelen áradata ellen? De ne felejtsük el, hogy az erőszak nem létezik egymagában, nem is lehet meg egyedül: feltétlenül összefűződik a hazugsággal. (…) Bárki, ha egyszer az erőszakot hirdette meg módszeréül, mindenképp kénytelen a hazugságot választani elvéül. Ha pedig az erőszak megszületett, nyíltan cselekszik, és még büszke is magára. Ám alighogy megerősödik, gyökeret ver, már érzi is, miként ritkul körülötte a levegő, és ezután már nem lehet meg másképp, mint hazugságba burkolózva, annak mézesmázos szövegeivel ködösítve önmagát."
Az idézett szöveg, amely pontosan kifejezi Szolzsenyicin ars poeticáját, a Nobel-díj utólagos átvétele alkalmával hangzott el. (1970-ben kapta meg, akkor nem utazhatott ki, 1974-ben viszont könyvei és nyílt szovjetellenessége miatt száműzték, s akkor átvehette…) Az író, aki már a háború alatt tüzértisztként nyíltan bírálta leveleiben Sztálint, nemes egyszerűséggel csak ,,bandavezérnek" nevezve őt, sokat tett azért, hogy ritkuljon ama bizonyos levegő, és könyörtelenül leplezte le a kommunista rendszer erőszakos természetét és hazugságait. Magánleveleiért nyolc év lágerre és száműzetésre ítélték, írni kezdett, első kisregénye a hruscsovi rövid ,,olvadás" ideje alatt jelent meg, és világsikert aratott. Az Ivan Gyenyiszovics egy napja azt a lágerlétet ábrázolja, amelyet a hazugságban élő rendszer igyekezett titkolni… Még megjelenhetett néhány elbeszélése, de fogyni kezdett körülötte a levegő. Két nagyregényét (A pokol tornácán, Rákosztály) már Nyugaton adták ki, akárcsak a rendszer aljasságait átvilágító, az erőszak módszertanát leíró és a hazugságait leleplező monumentális dokumentumkönyvét, a többkötetes A Gulag szigetcsoportot. Az emigrációban hatalmas regényciklust írt A vörös kerék címmel.
Most, hogy kilencvenévesen meghalt, egyre többet idézik látnoki szavait, noha Oroszországba való visszatérése után, de már amerikai magányában sem szívlelhették különös, vad és borzongató próféciáit. Mert Szolzsenyicin nem csak egyike volt a huszadik század nagy orosz íróinak, hanem próféta is, aki szerette volna, ha a kommunizmus után más útra tér hazája, ezért is költözött haza húsz év után az Egyesült Államokból, ahol nem kedvelték túlságosan, nyilvános szereplésein rendszeresen, éles hangon bírálta a fogyasztói társadalmat. Otthon viszont nyomorúság és káosz fogadta. S ő, aki egész mozgalmas életében az erőszak és a hazugság ellen küzdött, ez ellen is fellépett. Terjedelmes életműve vádirat a huszadik századon uralgó terror és erőszak ellen.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Ligetnél sokkal több (Szabadidőpark Uzonban)
Ligetnél sokkal több (Szabadidőpark   Uzonban) Tud már arról az olvasó, hogy Uzon önkormányzata két éve azon munkálkodik, a település északkeleti részén, a Feketeügy hatalmas kanyarulatában, melyet holtág ölel körül, szabadidőparkot létesítsen, a nagyközség és a hozzá tartozó favak számára szép, kellemes és kulturált majálisozóhelyet.

- x:
Alekszandr Szolzsenyicin: Húsvéti körmenet
Manapság arra oktatnak bennünket a hozzáértők, hogy nem olyannak kell lefesteni a dolgokat, amilyenek. Hogy arra való a színes fénykép. Hogy girbegurba vonalakkal, meg három- és négyszögek kombinációival kell megjeleníteni a dolgok helyett a dolgok eszméjét.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS