A Nyirő-sorozat (Olvasólámpa)

A sorozatot 2005-ben Nyirő József, a székely nép krónikása címmel Pomogáts Béla válogatásában a Nyirő műveiről szóló tanulmányok, esszék, kritikák, recenziók gyűjteménye egészítette ki, mely nagyjából közölte mindazon írásokat, amelyek Nyírő műveit kísérték, felhívva a figyelmet egy esetleges monográfia és biográfia fontosságára. Ennek most, hogy egy magyarországi és egy hazai sorozatban is újra hozzáférhetőek Nyirő József visszhangos olvasói sikert kiváltó művei, úgy gondoljuk, eljött az ideje. Különösen egy megbízható életrajz lenne igen lényeges, ugyanis Nyirő emigrációs éveiről igen kevés hiteles dokumentum áll rendelkezésünkre, az író műveivel összefonódó életének kulcsfontosságú pontjait is nyugtalanító homály fedi, művei körül, amint a Pomogáts-féle válogatásban megjelenő tanulmánykötet bizonyos írásai is mutatják, sok a félreértés, a bele-, illetőleg félremagyará­zás, a rosszindulatú inszinuáció. Figyelembe kell venni itt ama sajnálatos tényt is, hogy a szocialista rendszer négy évtizede alatt az író művei gyakorlatilag hozzáférhetetlenek voltak, a nagy közkönyvtárakban sem voltak kikölcsönözhetőek, noha sok hazai magánkönyvtárban fellelhetőek a híres, Révai Kiadó által megjelentetett, halinabőrbe kötött sorozat darabjai…

Az író nevét becsmérlő jelzők nélkül leírni sem lehetett, s ha az Utunk 1956-os, hírhedett Nézzünk hát szembe sorozatában (amely a korszak uralgó elvárásainak fényében próbálta ,,újraértékelni" a két világháború közötti korszak irodalmát) meg is jelent Katona Szabó István kétrészes, a Pomogáts-féle válogatásban is közzétett ,,nagy" tanulmánya, egészen 1989-ig kellett várni Pomogáts Béla először az Alföldben közzétett tanulmányáig, amely reálisan értékelte Nyirő ellentmondásoktól sem mentes írásművészetét. Ez volt a debreceni Csokonai Kiadónál 1990-ben megjelenő, Isten igájában című, önéletrajzi motívumokkal is átszőtt Nyirő-regény utószava, akkoriban kezdődött Debrecenben az első, igen elhúzódó, másfél évtizedig tartó életműkiadás. Katona Szabó értékelésének a fő buktatója, hogy az író széthullását, írásművészetének fokozatos hanyatlását ábázolja, ami az emigrációban írt regények ismeretében (Zöld csillag, Íme az emberek) egyszerűen nem áll. Már az 1944-ben megjelentetett, Néma küzdelem című nagyegény is az író bizonyos értelemben megújulásra való képességét mutatta, s ezt folytatták emlegetett, emigrációban írt művei. A modorosságot, a túlírtságot, a giccshez való gyógyíthatatlan vonzódást, az ízlés és arányérzék időnkénti hiányát Németh Lászlótól Thurzó Gáborig sokan felrótták Nyirőnek (amint a gyűjteményből is dokumentálható!), elismerve viszont írásművészetének tragikusra hangoltságát, dosztojevszkiji mélységét, balladás komorságát, amely olyan remekműveket eredményezett, mint a Jézusfaragó ember, az Apa Mózes temploma, a Hull már a fenyőtoboz vagy a Kopjafák nem egy torokszorító darabja, hogy csak az elbeszéléseknél, Nyirő kitüntetett műfajánál maradjunk. A kettősség viszont végigkíséri Nyirő műveit… Véleményünk szerint éppen ezért lenne sürgős és fontos az életművét és az életét áttekintő monográfia, illetve biográfia megjelentetése…