Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 12., kedd: Közélet Nincs vége a katedraharcnakNem túl fényes eredmények után a napokban kihelyezték a háromszéki tanárok közül azokat, akik a július 16-i versenyvizsgán elérték a 7-es általánost. A következő katedraelosztást augusztus végén tartják, addig ellenben a bukott pedagógusoknak át kell menniük egy újabb teszten. A felkínált 291 címzetes állásra pályázó 507 oktató alig több, mint egyharmada írta meg a hetest, közülük 145 pedagógust helyeztek ki a számítógépes elosztás alkalmával. Ez az eredmény azonos az országosan jegyzett teljesítménnyel, ahol a harmincezer vizsgázóból tizennégyezren érték el a címzetes állás határát. Megyénkben a jól teljesítők közel 84 százalékát sikerült katedrához juttatni, amivel Háromszék az országos harmadik helyet foglalja el. Több megyében a pedagógusok felét sem helyezték ki.
Augusztus 22—23-án felmérő teszten vesznek részt a júliusban bukott tanárok, akik az 5—7 közötti általánost elérő kollégáikkal együtt augusztus 24—27. között választhatnak helyettesítő katedrát. A felkínált, közel hatszáz helyen kívül ezer részkatedrát is elosztanak, ami azt jelenti, hogy sok tanár csupán két-három iskolában tudja összegyűjteni a heti tizennyolc kötelező órát. Ez főként a falun tanítókat érinti, mivel az utóbbi két évben diákhiány miatt több helyütt megszüntették az V—VIII. osztályt. Jó hír ellenben, hogy az eddiginél több román- (30) és angoltanár (16) jutott címzetes álláshoz, e két katedrán mindig hiány volt szakemberből. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 646Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 23:29 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:28 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 23:24 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:21 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 23:06 Székely önkéntesek tere (Barót)
nagybaczoni - 23:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
hollo - 22:30 Kövér László ne kampányoljon
torja - 22:12 Kövér László ne kampányoljon
bjanos - 21:55 Nyirő nélkül érkezik a zarándokvonat
Sascha - 21:54 Székely önkéntesek tere (Barót) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||