Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 Ãrásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 14., csütörtök: Közélet Bonjour, Illyefalva![]() Szinte nincs olyan illyefalvi ember, aki az elmúlt két hét alatt ne találkozott volna falujáró francia fiatallal, illetve ne tudna arról, hogy vendégek tartózkodnak a faluban. Látták Å‘ket kapálni, bálázni, üzletben vásárolni, kirándulásra indulni, onnan érkezni. De nem csak a francia fiatalok jöttek-mentek, hanem az Å‘ket fogadó, velük jövÅ‘-menÅ‘ helybeli ifjúság is, akikkel úgy összebarátkoztak, hogy jövÅ‘re az illyefalviak utaznak a nyugat-franciaországi Chichébe. Oda, ahol a polgármester részmunkaidÅ‘s választott elöljáró, harminc civil szervezet működik, pedig csak ezerhétszáz lakos él a településen, és korábban hallottak az 1989 elÅ‘tti romániai falurombolásról, mint ahogy a jelenlegi illyefalvi fiatalok megszülettek. A kapcsolat is abból az idÅ‘bÅ‘l ered, de az elmúlt tizenöt évben csak egy-egy család levelezett, majd amikor a franciák jelezték, hogy Illyefalvára látogatnának, Madár Júlia francia szakos tanár, tanfelügyelÅ‘, Gáspár Etele helyi református lelkész és Bakó Zoltán vállalkozó beindÃtotta a vendégfogadás gépezetét. Egy hét családoknál, a második hét a vártemplom bástyáiban, de mindvégig együtt az IKE-s fiatalokkal, akik a szászföldi és székelyföldi kirándulásokra is elkÃsérték újdonsült ismerÅ‘seiket. Közülük többen a hatvanas években láttak utoljára szekeret az utcán, kézzel végzett mezÅ‘gazdasági munkát, tyúkokat az udvaron, s ezért úgy megszerették ezt a közösséget, hogy a métaütÅ‘jüket (szabadtéri játék kelléke) minden illyefalvival alá akarják Ãratni. Tegnap, a búcsúzás napján néptáncainkkal ismerkedtek (felvételünk), módfelett rácsodálkozva arra, hogy léteznek még ilyenek, hisz az Å‘ hagyományos táncaik inkább hasonlÃtanak a társasági tánchoz, zenéjük pedig a sanzonhoz. Talán még testvértelepülési kapcsolat is lesz ebbÅ‘l — mondják a szervezÅ‘k, és nem alaptalanul, hisz a vállalkozók mellett a helyi önkormányzat is támogatta a vendégfogadást. SzerzÅ‘: Fekete RékaCikk megjelenÃtése: 1286Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétÅ‘l friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelÅ‘k számára érhetÅ‘ el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhetÅ‘ azok számára, akik elÅ‘fizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztÅ‘nél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az elÅ‘fizetÅ‘k a regisztrációnál használt e-mail cÃmükrÅ‘l küldjék be a nyugta adatait (név, lakcÃm, nyugtaszám, dátum, az elÅ‘fizetés idÅ‘szaka, összeg) a hpress@3szek.ro cÃmre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhetÅ‘ a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segÃtségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztÅ‘ség pénztáránál. Az elÅ‘fizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelÅ‘ lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra elÅ‘fizetÅ‘k számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosÃtunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| ArchÃvum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 23:29 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:28 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 23:24 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:21 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 23:06 Székely önkéntesek tere (Barót)
nagybaczoni - 23:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
hollo - 22:30 Kövér László ne kampányoljon
torja - 22:12 Kövér László ne kampányoljon
bjanos - 21:55 Nyirő nélkül érkezik a zarándokvonat
Sascha - 21:54 Székely önkéntesek tere (Barót) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
