A világmagyar

Csoórinak sikerült a két világháború között és a kommunista rezsim alatt meglehetősen kétes hírnévnek örvendő szervezetet megtisztítania a huszadik század két gyilkos ideológiájának cafrangjaitól, újra rangot és formát kapott e nemzeti összetartozás szempontjából fontos szervezet.

Ezt zúzta szét 2001-ben Patrubány Miklós kolozsvári informatikus és világmegváltó, valamint szűk baráti köre, mikor megkaparintotta a Magyarok Világszövetségét. A szervezet mind Magyarországon, mind a határon túl politikai és tömegháttér nélkül maradt, légüres térbe került. És hogy mégis beszéljenek róla, Patrubány a tartásos cselekvést bizarr foglalatosságokkal helyettesítette. A legnagyobb, máig ki nem heverhető kárt a 2004-es népszavazás kezdeményezésével okozta a magyarságnak, de parttalan bíráló beszédei hallatán még a tej is megkeseredik az ember szájában. Szinte gyerekes, pótcselekvésnek is tekinthető akciók kötődnek az MVSZ és Patrubány nevéhez, például: sámándobokkal vette a Szent Korona birtokába a makói gázmezőket, most meg a kazahsztáni magyar törzs képviselőivel kurultaj (amolyan törzsi gyűlés) tartatott, s ígéri híveinek, két év múlva már egy nagy hun-szkíta kurultaj boldog résztvevői lehetnek.

Történelmi szimbólumokkal, zászlókkal, címerekkel, faragott bölcsővel telezsúfolt színpadon áll egy férfi székely harisnyában, s szónokol: magyarságról, jogról, múltról és jövőről, a nép önrendelkezési igényéről. Hogy is mondta Széchenyi: az ember, mert magyar, még nem erényes ember.