Háromszéki kincskereső

A kőzetek tudománya kissé elvont a mai ember számára, azokat az épületköveket azonban, melyeket nem nagyipari méretekben termelnek ki, mint az andezit (a Srabag konszern módszereivel), helyi szinten lehetne-kellene értékesíteni. Nem célunk részletezni a Persányi-hegység mészkőtípusainak értékét, felhasználási lehetőségeit, hisz ismert a hagymási mészkő, és még a bentonit sokirányú felhasználása is, de arról szólnunk kell, hogy éppen a rendszerváltás utáni években dőlt romba a kőipar egy része. A fővárosi Országos Tartalékok Bizottsága rajta ül a kitermelhető tartalékok dokumentációin, nem adja ki azokat a hivatalos adatokat, melyekre a leendő befektetőknek szüksége lenne — mondta Kolumbán Csaba, az iparág egyik kiváló ismerője, egykori mészkőipari szakember. S ha már Erdővidékről szólunk, el kell mondanunk, hogy a (persányi) szerpentinek megolvasztása révén Nyugaton kiváló minőségű padlólapokat állítanak elő.

Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy megszűnt az erdőfülei diatomit, az ezerhasznú kovaföld kitermelése a Kormos vize völgyében. A múlt évszázad derekán egy székelyudvarhelyi helyi ipari vállalat szállíttatta Németországba, ahol a kovaföldport műtrágyákba keverték, és mezőgazdasági repülőgépekről szórtak a földekre. A higroszkopikus tulajdonságokkal bíró kova ugyanis megakadályozta a műtrágya összecsomósodását, s kiválóan lehetett szórni a gépekről.

— Örömmel mondhatom el, hogy annyi év hallgatás után a diatomit iránt is feltámadt az érdeklődés — tájékoztatott Balázsi Dénes, Bardoc község polgármestere, azt is közölve, hogy egy osztrák ipari cég érdeklődött a kiváló hangszigetelő és finom olajok szűrésére alkalmas nyersanyag iránt, mely a gyógyszergyártó iparban szintén nélkülözhetetlen. Az osztrák vállalkozó szándéka komoly, már bejelentette, hogy területet vásárolna a térségben.

Itt megemlítendő, hogy a gyufa- és a dinamitgyártás eme alapanyagát Franciaországból félkész áruként importálja az ország, holott Erdőfülén kívül tetemes tartalékok rejtőznek Magyarhermányban és Szé­kelyszáldobos határában, az Avasban és a Szubkárpátokban lévő Pătârlagele környékén, ahol az egykor feltörő meleg vizekben éltek az ásványt képező kovavázú állatkák. Maradjunk még a Dél-Hargitának megyénk területére eső hegylábi részén.

Vargyastól Magyarhermányig ismertek a féldrágakőként sokat emlegetett színes opálkövek (tejopál, viaszopál, füstopál, dobostortaopál). Évtizedeken át halogatta a megyevezetés az ékszerek és ajándéktárgyak készítésére kiváló féldrágakövek kiaknázását, pedig az erdőfülei Kóság-patak övezetében ipari mennyiségben lehetne kitermelni. A nemrég elhalt kiváló uzonkafürdői ötvösművészünk, Bardocz Barna hajlandó lett volna felhasználni őket, megalapozva az erdővidéki ékszeripart. Terve torzóban maradt. Vajon akad-e még olyan hazai fiatal, aki belekóstolna a csiszolási és fényezési nehézségekbe, akinek ötvösművész-tehetsége szerencsésen találkozna e lehetőséggel? Itt említjük meg az olcsó s mégis nemes ékszerekként emlegetett ún. ozsdolai és kovásznai ,,gyémántokat" (szabad kvarckristályokat), melyeknek értékesítésére eddig soha nem történt próbálkozás.

Vaskő-előfordulásainkról van szó, melyeket már a vaskor embere olvasztott, s melyek a vidék kohóiparának vetették meg az alapját. Erdővidéktől Kézdiszárazpatakig, le Bodzafordulóig ismert gyepvasérc- (limonit) és agyagvasérc- (sziderit) telepeink vannak. Olvasztották a vasat Száldoboson, Bodvajban és Kovásznán is a Kopacz-hegy oldalában, a legkülönbözőbb nyersvas tárgyakat, kályhákat öntötték belőle. A totalitárius rendszer nemhogy ezeket, de még a lövétei vasbányát is bezárta, mert a vaskőtermelést nem lehetett folyamatosítani, tervszerűen beütemezni. Nem bizony, mert ezek a telepek a legkülönbözőbb földtani struktúrákban helyezkednek el, és külön kutatási módszert kellene kidolgozni rájuk. ,,Erre sem pénz, sem pedig szakember nincsen, majd hoz az ország vasércet onnan, ahol bőven akad: kevésbé az orosz Krivojrogból, inkább Brazíliából! Kit érdekel az, hogy mennyibe kerül?" — mondta érdeklődésünkre Ion Ionescu mérnök, minisztériumi szakember.

A diktatúra utolsó éveiben nagy sikerrel tárták fel, és ipari szinten kísérleteztek Bukarestben a Kovászna környéki ún. bitumenes palákkal. A forradalom eufóriája megszakította a kísérleteket, melyek alapján kétségtelenné vált, hogy e fekete palákból jelentős mennyiségű nyersolajat lehet kinyerni. Nos, tizennyolc esztendeje csend honol ez ügyben. Ez a felmérhetetlen mennyiségben előforduló, energiát szolgáltató nyersanyag ma nem érdekel senkit, hiszen a Gelence környéki kőolaj sorsát sem a tartalékok mennyisége, hanem a veszteségekkel működő iparág sajátosan hazai gazdaságpolitikája döntötte el.

— Mi számtalanszor próbálkoztunk Nyá­raspatak felmérhetetlen kincse, az egyik legjobb, tiszta, fehér kvarchomok értékesítésével — nyilatkozta Horváth Miklós, Hidvég leköszönt polgármestere —, sajnos, eredménytelenül. — Ez a kvarchomok a hazai öntödék egyik legismertebb minőségi nyersanyaga volt. Az egykor nyárasi kvarchomokból dolgozó brassói öntöde egyik mestere azt mondta: meg kell keresni a piacot, nem kell várni a sült galambra, ismeretség és haveri alapon köttetnek ma a legjobb szerződések! Ha nem megy megyei szinten, okos, zsarolásos módszerrel próbálják egyéni szinten!

Kinek volna a szívügye manapság a kis kapacitású, de igen erős gyógyhatású helyi fürdők újraépítése Sepsiszentgyörgyön, Sepsibesenyőn, Lisznyópatakon? Hogy a betegnek ne azonnal a kemény gyógyszeres kezelést írják fel, hanem amellett a rendszeres természetes gyógytényezőkkel való tüneti kezelést is megkezdjék? Széles közösségi összefogással lehetne Háromszéken a hajdani, két világháború közötti szintre emelni az olcsó helyi balneológiai kezelést. Hogyha tisztázódik a lisznyópataki egykori Temesvári-kert tulajdonjoga, megígérhetjük, hogy újraindítjuk a valamikor egy szál forrás vizével sikerrel működő gyógyfürdőt — jelentette ki Ráduly István, Uzon község polgármestere. A diktatúra utolsó éveiben tudományos feltárást végeztek az ozsdolai és gelencei tőzegiszapnál, s mint gyógyhatású szapropelt kipróbálták a kovásznai gyógyszálló betegeinek kezelésében; kis, malomszerű gépezettel pépesítették a gyógyiszapot. Azóta csend. Kinek a szívügye volna, hogy az ottani gyógyszállókban a gyógyszer mellett minden természetes gyógytényező szolgálhassa az emberek egészségét? Örvendetes azonban az, hogy az Olt völgye alatt rejtőzködő termálásványvíz feltárására végre a legilletékesebbek, a bukaresti Nemzeti Ásványvíztársaság szakemberei vállalkoztak. A nemrég Csíkszeredában tartott hidrogeológiai találkozón közölték, szándékukban áll feltárni a Málnásfürdő környékén sejtett meleg ásványvíztelepeket is. Talán ez jelentené az egykori fürdő megmentésének egyik módját.

Volna jövője lignittelepeinknek, miként egy telefonbeszélgetésünk alkalmával Kovács Pálffy Péter budapesti geológus elmondta. Föld alatti elgázosításra igen alkalmasnak találja az erdővidéki és háromszéki, egyáltalán a székelyföldi, ma már csak egy-két helyen kiaknázott széntelepeket. Egy németországi nagy cég magyarországi leányvállalatát győzte meg erről a magyar szakember, választ adva arra a kérdésünkre: volna-e még remény arra, hogy a halálra ítélt, gyenge minőségűnek bélyegzett hazai ligniteknek feljöjjön a napja? Kovács Pálffy elmondta, hogy Fejér Zoltán, az alaposan összezsugorodott baróti bányakitermelés igazgatója üdvözölte a gondolatot, nem zárkózik el a kísérletek elől, s augusztus végén Barótra várja az e kérdésben tanácskozni óhajtó küldöttséget.

Abban a reményben, hogy az új megyevezetés, a megyei tanács nagyobb érdeklődéssel fordul majd hasznosítható ásványi kincseink felé, elmondjuk: a megye földjében tetemes mennyiségű lignittartalékok rejlenek, s a fúrásokkal körvonalazott bányamezők közül nem egy éppen kiváló a föld alatti elgázosítás alkalmazására. 1940—44 között a Köpeci Bánya Egylet Rt. a Hatodi-hágón át a málnásfürdői vasútállomásra s onnan Németországba szállította a lignitet, ahol üzemi szinten elgázosították. Ma már ezt a föld alatt tudják elvégezni. A telepben a szénhidrogének a nagy nyomás és hőmérséklet alatt szintézisgázzá alakulnak, s azt fel lehet használni elektromos áram termelésére, folyékony üzemanyagok stb. előállítására. Nos, erre igen alkalmasak lennének azok a széntelepek, melyeknek kiaknázására kis vastagságuk miatt nem kerülhetett sor: az erdővidéki, 1-es, 2-es, 4-es és 5-ös számmal jelzett telepek, valamint a 3-as főtelep azon részei, melyeket nem aknáztak ki Ez igen alkalmas technológia lehet a fejlődő országok számára. Az Egyesült Államokban az ilyen széntartalékok tetemesen megnövelték az ipari széntartalékokat. Üzbegisztánban, Ausztrá­liában és máshol is számos ilyen berendezés és erőmű működik. E ,,föld alatti könnyű bányászásnak" környezetvédelmi kockázatával is számolnunk kell: könnyen szennyezheti a felszín alatti vizeket, s a kitermelt övezetekben a felszínsüllyedés is megtörténhet. A világon jelenleg mintegy 160 elgázosító telep működik, a legtöbb erőműhöz kapcsoltan. A szénrétegbe kutakon keresztül oxigén jut be, létrejön a szén egyfajta szunnyadó égetése, az így keletkezett gáz a termelőkutakon át feljön a felszínre, s ott tisztítják, szétválasztják. A konvencionális energiaszolgáltatás e formája egyrészt azért is fontos, mert a kőolaj és származékainak megszerzése legtöbbször geopolitikai nehézségekbe ütközhet (van erre példa ma is!), a nukleáris energia termelésének pedig egyik legnehezebb gondja a keletkező hulladék elhelyezése.