Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 26., kedd: Máról holnapra A bársonyszék vonzásábanLegalább két, egymástól gyökeresen eltérő magyarázata lehet annak, hogy szinte az összes RMDSZ-es honatya versenybe szállna még egy mandátumért ― nem hiányzik a jelöltek közül Markó Béla, Verestóy Attila, Kelemen Hunor, Borbély László, Márton Árpád vagy Frunda György. Az egyik ― jóindulatú ― magyarázat, hogy választottaink úgy érzik, mindent megtettek a magyarság érdekeinek képviseletéért, kiálltak a közösség céljainak megvalósításáért, és ezt a küzdelmet szeretnék folytatni. A másik ― rosszindulatú ― indoklás szerint az RMDSZ-es politikusok a honatyai státussal járó különféle kiváltságokért, a hatalmi pozíció megőrzéséért szeretnének újabb mandátumhoz jutni.
A jelenség okainak firtatásánál azonban jóval fontosabb annak megvizsgálása, miért marad távol a politikától az erdélyi magyar értelmiségi réteg, miért nem jelentkeztek köztiszteletben álló személyiségek. Ez azért is különös, mert a vegyes választási rendszer miatt egyéni kerületekben zajlik majd a harc, éppen ezért a szövetségnek is érdekében állna olyan jelölteket indítani, akik ismertek, és akiket a közösség megbecsül. Előfordulhat, hogy többen azért nem akarnak politizálni, mert megundorodtak attól, amit látnak, tapasztalnak, mások inkább szakmájuknak élnek, és lehetnek olyanok is, akik kiábrándultak, vagy éppen a szövetség eddigi teljesítményével elégedetlenek.
Bármilyen oka legyen az értelmiségiek távolmaradásának, az RMDSZ vezetőinek alaposan el kellene gondolkodniuk a jelenségen. Hiszen a mindennapi politizáláshoz lehet, hogy megfelelőbbek a szervezet központi vezetőségétől érkező utasításokat pontosan és azonnal végrehajtó pártkatonák, mint az önálló véleménnyel rendelkező, karakteres személyiségek, hosszú távon azonban megkérdőjeleződik az érdek-képviseleti munka hitelessége. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 854Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 06:27 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:09 Nem babra megy a játék
Ferencz - 06:04 Kövér László ne kampányoljon
Ferencz - 06:04 Kövér László ne kampányoljon
moni - 23:29 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:28 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 23:24 Székely önkéntesek tere (Barót)
moni - 23:21 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 23:06 Székely önkéntesek tere (Barót)
nagybaczoni - 23:03 Székely önkéntesek tere (Barót) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||