Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 27., szerda: Máról holnapra Túl nagy a kalap…Hogy ambiciózus és rámenős államfőnk nem elégedik meg a román politikai boszorkánykonyha főszakácsi szerepkörével, és nagyralátóan regionális vezetői szerepre tör — akárcsak elődje, Emil Constantinescu, ez az ambíció az egyik, vagy egyetlen, közös vonásuk —, eddig sem volt titok. Újabb kétnapos Fekete-tenger körüli utazása és tárgyalásai a régió országainak vezetőivel is jelzik, Băsescu az eddigi fiaskók dacára sem mondott le egyfajta regionális vezető szerepéről. A bukaresti kezdeményezésre létrehozott Fekete-tenger Fórumot az Európai Unió beolvasztotta a Fekete-tengeri szinergia elnevezésű együttműködési kezdeményezésbe, s hiába jelentkezett Băsescu közvetítőként a Dnyeszteren túli konfliktus rendezésében, Oroszország nem kért belőle, s így ez az elképzelés is meghiúsult. Ráadásul a regionális vezetői ábrándot kiábrándítóan cáfolja ama tény, hogy a régió legnagyobb országával, Ukrajnával meglehetősen ,,ziláltak" Románia kapcsolatai, négy éve folyik Hágában a per a Kígyók szigetének birtoklásáért. Szeptember 19-én hirdetnek ítéletet, s dől el, hogy Ukrajna vagy Románia birtokolhatja-e a szigettől délre eső, tizenkétezer négyzetkilométeres tengerfelületet. Ennek azért óriási a jelentősége, mert kiderült, hogy a területen található földgáz körülbelül százmilliárd köbméterre, a kőolaj tízmillió tonnára tehető. A tartalékok tizenöt évre biztosíthatnák Románia energetikai függetlenségét. Ha lakatlannak minősítik a szigetet, akkor román terület, ha viszont lakottnak, akkor ukrán. Ezt jól tudván, az ukránok a próbafúrások után kezdték ,,benépesíteni" a Kígyók szigetét, jelenleg 155 lakója van, ötven katona… Ebben a helyzetben a regionális vezető szerep hiú, öntetszelgő ábránd.
Ráadásul Băsescu hét végén kifejtett javaslata, miszerint ,,az unió PESA-rendszere — biztonsági és védelmi politikája — révén járuljon hozzá a befagyasztott konfliktusok megoldásához", máris idejét múlta, hiszen Oroszország sietett elismerni a Grúziából gyakorlatilag kiszakadt Dél-Oszétiát és Abháziát, s a koszovói mechanizmust alkalmazhatja Moszkva a volt szovjet tagköztársaságokban létező más szakadár területek, így a Dnyeszteren túli terület esetében is.
Ha ehhez még hozzászámítjuk a meglehetősen hűvös orosz—román kapcsolatokat, láthatjuk, hogy államfőnknek — aki egyébként néhány héten belül Putyin miniszterelnök meghívására Moszkvába látogat — túl nagy a kalap. A látogatásnak köszönhető, hogy Románia nem ítélte el határozott hangon Oroszországot Grúzia lerohanása miatt, s arra biztatta a grúz politikusokat, hogy próbáljanak ,,valamilyen módon közvetlen párbeszédet" kialakítani a Kremllel, amelynek jelenleg semmi esélye. Ennyit a nagyralátó băsescui elképzelésekről… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 672Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kadar - 10:06 Zárolták az SZDP számláját Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||