A szenátus és a „védett férfiak”

Valójában az a kétszeres védettség, amit az alkotmány és a miniszteri felelősség törvénye biztosít a képviselő-tárcavezetőknek, nevetséges és fölösleges, ráadásul olyan hatalommal ruházza fel a parlamentet is, mely rendhagyó, és magát az igazságszolgáltatás folyamatát akadályozza. A jogállamokban ugyanis az igazságszolgáltatás független, szuverén hatalmi ágazat, döntéseit sem a végrehajtó hatalom, sem a parlament nem befolyásolhatja. A szenátus ezt az állapotot akarta döntésével helyreállítani, és ha kell, újra leszögezni, hogy parlamenti védettséget a T. Ház tagjai csak politikai nyilatkozataikért élveznek, gazdasági vagy más természetű bűncselekmények gyanúja esetén a szenátornak, még ha miniszteri rangot tölt vagy töltött is be, akár a közembernek, végig kell szenvednie az ügyészségi nyomozás, a vádemelés és az ítélethirdetés kellemesnek egyáltalán nem mondható folyamatát.

Igaz, a szenátus, miközben a jófiú szerepében tetszelgett, fontosságának tudatában és a Demokrata-Liberális Párttal szembeni ellenszenvének engedve, magához ragadott egy olyan jogot, mely nem illeti meg: vádemelési kérelemmel fordult a Korrupció­ellenes Ügyészséghez. A rendelkezésükre álló dokumentumokból — ott hevert asztalukon az ügyészségi nyomozati anyag — arra a következtetésre jutottak, hogy megeshet, Theodor Stolojan, Gheorghe Seculici vagy Adriean Videanu sem makulátlan. A szenátus, ama gyanújának engedve, hogy a Daniel Morar vezette ügyészi testület úgy kerüli az elnöki párt emberei elleni vádemelés lehetőségét, mint macska a forró kását, gondolt egy merészet és nagyot, s lépett helyette. Hogy eredményesen-e, majd elválik. A megoldás még hátra van, ha nem is az alkotmányt, de a miniszteri felelősség törvényét módosítani kell, ha az egyenlőség, méltányosság és igazságosság látszatát a parlament vissza kívánja állítani.