Turistakalauz Erdővidékről

A szerkesztők néhány mondatnyi hívogatóban próbálják felkelteni a messzi földről érkezők kíváncsiságát, arról szólnak, hogy Erdővidéken vannak helyek, ahol még megtekinthető a hagyományos, lóvontatású szántás, a falu között kutyák által terelt tehéncsorda, és olyan hagyományos ételek fogyaszthatóak, mint a csirkepaprikás, a székelygulyás vagy a parázson sütött kürtőskalács, mindez pedig hideg forrás borvizével nyomtatható le. Összefoglalják a régió történetét, megemlítik, hogy legrégebbi írásos említés Nagyajtáról, Miklósvárról (1211) és Barótról (1224) származik, majd az ásványvízforrásokról, a Vargyasi-szoros gazdag állat- és növényvilágáról szólnak, a magyar kultúrához, természettudományhoz, történelemhez hozzájáruló személyiségeket emelik ki. Vázlatos térkép segíti a tájékozódást. Ismertetik a falvakat és a megtekintésre ajánlott helyeket, a népi mestereket, idegenvezetést vállaló személyeket, panziókat, éttermeket, és a közszolgáltatások — rendőrség, kórház, polgármesteri hivatalok stb. — elérhetőségét, valamint a vidékről tájékoztató honlapok címeit, majd arról szólnak, miként közelíthető meg vasúton és személygépkocsival Erdővidék. Végül meglehetősen hiányos — mindössze tizenöt kiemelkedő alkalmat említő — eseménynaptárt is összeállítottak.

Bár valószínűleg a teljesség igénye nélkül készült a kiadvány, a sok pozitívum mellett megjegyzendő, hogy néhány szócikk igencsak hiányosnak tűnik. Meglehet, Barót nem hemzseg a turistavonzó látványosságtól, de minden bizonnyal nemcsak az Erdővidék Múzeuma, a római katolikus vártemplom és a Gyulai Líviusz-könyvtár érdemes látogatásra. Bardocról mindössze annyi derül ki, hogy polgármesteri hivatallal rendelkezik (a cím és a telefonszám is hiányzik), illetve elektromos levelet (e-mailt) is képes fogadni. A kiadvány további fogyatékossága a számtalan helyesírási hiba és a gyakran jelentkező magyartalan fogalmazás is.