Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. augusztus 30., szombat: Világfigyelő RövidenKaradzic nem válaszol
Radovan Karadzic nem volt hajlandó válaszolni tegnap a hágai Nemzetközi Törvényszék bírájának azon kérdésére, hogy bűnösnek vallja-e magát. A volt boszniai szerb vezető, akit népirtással, valamint más, háborús, illetve emberiesség ellen elkövetett bűnökkel vádoltak meg a délszláv háborúkkal kapcsolatos ügyekben eljáró törvényszék ügyészei, kétségbe vonta a hágai testület eljárásának jogszerűségét, ezért megtagadta a választ a kérdésre. Azt mondta, hogy ez a törvényszék nem a nemzetközi közösséget, hanem a NATO-t képviseli, amely az ő megsemmisítésére törekszik. Az eljárási szabályok alapján az elnöklő Iain Bonomy bíró a válasz megtagadását hivatalból úgy volt köteles értelmezni, hogy Karadzic nem vallja magát bűnösnek, és így vádlott helyett, annak nevében pótolta az ilyen értelmű nyilatkozatot. McCain alelnökjelöltje
Sarah Palin alaszkai kormányzó asszonyt választotta leendő alelnökjelöltjének John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje ― erősítette meg a hírt tegnap a McCain-stáb. Palin neve ,,sötét lóként" csak aznap merült fel McCain lehetséges társaként. Elemzők szerint a 44 éves kormányzó személye nagyban segíthet megnyerni McCainnek azokat a demokrata érzelmű, csalódott nőket, akik Hillary Clinton volt first lady kiesése után nem szívesen támogatják Barack Obamát, a demokrata elnökjelöltet. McCain tegnap, 72. születésnapján az ohiói Daytonban, egy választási nagygyűlésen tett bejelentést döntéséről. ,,Megtaláltam a megfelelő partnert, pont ő az, akire nekem és az országnak szüksége van" ― jelentette ki. Scott Reed republikánus elemző azt mondta: Palin erős konzervatív személyiség, egyben reformátor. Az újságíró végzettségű, protestáns vallású Palin Alaszka történetének legfiatalabb ― egyben első női ― kormányzója; két éve nyerte el a posztot. Második helyezést ért el 1984-ben a Miss Alaszka szépségversenyen, aktívan sportol. Öt gyermeke van, a legidősebb 18 éves, a legfiatalabb négy hónapos, férje eszkimó. Politikai beállítottsága erőteljesen konzervatív.
Terroristafogás Ankarában
A török rendőrség letartóztatott tegnap Isztambulban 21 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezethez tartoznak. A csoport tagjairól úgy sejtik, hogy Afganisztánban kaptak ideológiai és katonai kiképzést, és merényleteket terveztek. A rendőrség terrorelhárító egysége a nagyváros több negyedében párhuzamosan tartott razziákat. A gyanúsítottak kihallgatása már folyik, és rövidesen bíróság elé állítják őket. 2003-ban az al-Kaida ügynökei több mint hatvan embert gyilkoltak meg Isztambulban egy merényletsorozatban.
Günter Grass önéletrajzi regénye
A napokban kerül a németországi könyvesboltokba Günter Grass önéletrajzi regényének befejező kötete, amely várhatóan újabb részleteket tár fel a Nobel-díjas német írónak a náci párt fegyveres alakulatához, a hírhedt Waffen SS-hez fűződő múltjáról. Grass két évvel ezelőtt beszélt először arról a Frankfurter Allgemeine Zeitung lapnak adott interjújában, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban behívót kapott a Waffen SS egyik páncélos hadosztályába. A néhány héttel később megjelent, Hagymahántás közben című önéletrajzi naplójában pedig részletesen beszámolt múltjának addig titokban tartott epizódjáról.
Külhoni Művészeti Fesztivál a Millenárison
Három napra a határon túli magyar művészeké a budapesti Millenáris: tegnaptól holnapig számos színházi előadás, kiállítás és koncert várja a közönséget az ART-Mozaik ― Külhoni Művészeti Fesztiválon. Mint azt Goldschmied József, a szervező Égtájak Iroda programigazgatója elmondta, a háromnapos program kapcsolódik a Biennále címmel tavaly megrendezett, külhoni magyarok kulturális fesztiváljához, amelynek egyik tanulsága az volt, hogy a határon túli művészek magyarországi bemutatkozási lehetőségeit bővíteni kell, különös tekintettel a fiatal alkotók megismertetésére, fellépési lehetőségeikre. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 428Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kadar - 10:06 Zárolták az SZDP számláját Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||