Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 2., kedd: Közélet Belföldi hírek Egymást is átverik
A KP törli az NRP-vel kötött egyezséget, és a szenátus alelnöki tisztségét kéri, amelyet jelenleg Corneliu Vadim Tudor tölt be. A konzervatívok a következő ülésszakra (szeptembertől decemberig) saját emberüket, Corneliu Pascut jelölték. A pártvezetés döntését tegnap közölték a szenátus házbizottságával, megemlítve, hogy eme határozat törli a korábban kötött megállapodásokat a szenátus Állandó Bizottsága vezetői tisztségeinek elfoglalása kapcsán. A botrány nem maradt el, így a szenátus rendhagyó módon, az alelnök megválasztása nélkül zárta első ülését, ma pedig egyeztető tárgyalásra hivatalosak a két párt elöljárói. A Konzervatív Párt és a Nagyrománia Párt a 2004-es parlamenti választások után megegyezett abban, hogy a két 2008-as parlamenti ülésszakban a szenátus alelnöki tisztségét — amelyet a tárgyalások során a KP nyert el — az NRP foglalhatja el a szenátus egyik titkári, illetve a gazdasági bizottság elnöki székéért cserében. Ha nem kapják meg az alelnöki posztot, a konzervatív szenátorok akár le is mondanak parlamenti tisztségükről — jelentette ki Daniela Popa KP-elnök az SZDP vezetőivel folytatott megbeszélés után az algoritmusra hivatkozva és a tisztelt ház működésképtelenségével fenyegetőzve.
Indítványokkal indítanak
A mezőgazdaság helyzete miatt még a héten benyújt egy egyszerű indítványt az SZDP, és a bizalmatlansági indítványtól sem riad vissza, ha a kormány nem mond le arról, hogy energetikai vállalatot hozzon létre — jelentette be tegnap Cristian Diaconescu, az SZDP szóvivője. További indítványok tárgya az egészségügy állapota, illetve a nyugdíjak kérdése lehet, ezek azonban nem kerültek szóba a pártvezetés tegnapi ülésén. * A D-LP öt egyszerű indítványt akar benyújtani ebben a parlamenti ülésszakban: a fűtéstámogatás, az oktatás, az infrastruktúra, az egészségügy és az európai alapok lehívása témájában. Az elsőt már csütörtökön iktatják, ha a kormány nem fizeti ki a helyi önkormányzatoknak a 2000 milliárd lejes elmaradást. Bizalmatlansági indítványt az LDP nem tervez, Boc szerint nincsenek meg az eljáráshoz szükséges aláírások. Az egyszerű indítvány elfogadása a felelős tárcavezető menesztését jelentené, erre azonban nem volt példa Romániában. Bizalmatlansági indítvánnyal az egész kormányt meg lehet — elvileg — buktatni.
Kampányfőnök a pártelnök
Emil Boc pártelnök lesz a D-LP kampányfőnöke a parlamenti választásokon Vasile Blaga helyett, aki a kampány nem hivatalos koordinátora lesz. Blaga maga is jelölteti magát szenátornak, és saját pénzalapját kezeli. Gheorghe Flutur D-LP-alelnök tegnapi bejelentése szerint megyei szinten a fiókszervezetek elnökei koordinálják a kampányt.
Rendkívüli készületek
Rendkívüli kongresszuson nevezi meg kormányfő-jelöltjét az SZDP—KP pártszövetség. A két párt szeptember 27-én előbb külön-külön szervezi meg saját kongresszusát, majd egy közöset is, ahol bejelentik az általuk támogatott politikus nevét. A szövetség tegnap kinevezett szóvivője, Bogdan Niculescu Duvăz szerint a kongresszuson nem nevezik meg az esetleges miniszteri tisztségek várományosait is, mindössze bemutatják a kormánycsapat alapmagját. A kormányfő-jelöltek listája egyelőre még nyitott.
Négy éve a leggyorsabb növekedés
Éves szinten 9,3 százalékkal nőtt a hazai GDP az idei év második negyedében, mintegy négy éve a leggyorsabb ütemben. A tegnap kiadott jelentés szerint elsősorban a belső fogyasztás adott lendületet a gazdaságnak. Az adat meglepően jó, az elemzők lassulást vártak az első negyedévi 8,2 százalékos éves GDP-növekedés után, mert úgy vélték, hogy Románia gazdasága a túlfűtöttség jeleit mutatja — a második negyedévi növekedési ütem azonban arra utal, hogy helyreállt Románia termelési kapacitása. Az első negyedév növekedési üteme 8,8 százalékos volt. A gyors, fogyasztás vezette növekedés velejárója a nagyobb infláció, amely jelenleg kilenc százalék körüli. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 543Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:53 Kampánykörúton Kövér László (Kampányban)
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||