Sepsiszentgyörgy, 2012. május 24., csütörtök 13:06
Köszöntjük Eszter, Eliza nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 12., csütörtök: Faluvilág

Vakáció újfalusi módra (Iskolák szünidőben)

Kisgyörgy Zoltán felvétele
Bizonyára nem a mikóújfalusi Fejér Ákos-iskola az egyedüli, amelyben a nyári vakációban is van élet, most járnak a végére azoknak a munkáknak, amiket eddig nem sikerült befejezni, s sok mindennek most az ideje. Nagy Sándor igazgatóval beszélgettünk ezekről, aki ez év márciusától vezeti a tanintézetet, de hétéves tanári tapasztalat áll mögötte.
— Hiába tűz a nyár, most is a télre kell gondolnunk — mondja Nagy Sándor —, ugyanis kormánypénzből tavaly központifűtés-rendszert szereltettünk be, de gondot okozott, mert az iskola központi épületének földszinti részén a kisméretű kazán nem fűtött kellőképpen. Hosszabb ideje vártuk már a kézdivásárhelyi szerelőcéget, az Univers Paradist, amely megoldotta a gondot. Most a téli tüzelőt kell megoldanunk, ugyanis a kazánokat is fával fűtjük, de a téli kvóta még várat magára, mert csak a pótköltségvetésből jut rá pénz. Mivel létszámnövekedésre számítunk, bővíteni kellene az iskolát, illetve a nagyobb termeket valahogyan hasznosabbá akarjuk tenni. Be akarjuk építeni a tetőteret, ott a levéltárnak lenne a helye. Az iskola telkén van egy régebbi épület is, alsó osztályok tanulnak ott. Annak az alagsorát is hasznossá szeretnénk tenni, kiváló volna kézművesműhelynek. Ott most folyik a takarítás-kiszárítás. A helyi tanáccsal közösen oldjuk majd meg használati módját.
— Mikóújfaluban érdemes a jövőre tekinteni, hiszen, mint mondták, itt fél évtizedre előre létszámnövekedésre számítanak. Fiatalodik a községközpont.
— Valóban így van. Most az óvoda telkén lebontottak egy régi épületet, annak a helyére felépült egy fásszín, pályáztunk egy játszótérre, és ott kap majd helyet az új sportcsarnok is.
Nyárelőn a borvízforrások környékén takarítottak a tanulók, s most változatos a nyár is számukra. Osztályonként kirándulnak, sátortáborokban vesznek részt a Csipkésben, Uzonkafürdőn, a Szent Anna-tónál, Tusnádfürdőn, Magyarhermányban, közelebbről pedig egy öttagú csoport interkulturális táborban vakációzik Sepsiszentkirályban.
Míg az igazgatóval a tanulók nyári tevékenységeiről, a testvériskolai kapcsolatokról beszélgetünk, Pulugor Sándor testnevelő tanár és Terza Loránd végzős tanuló az újfalusi gólyák megfigyeléséről készített felvételeiket nézegeti a számítógépen. Loránd elmondta, megcsappant a madarak száma, csak két fehérgólya-fészek van már a faluban, s abból egyik a kicsi iskola tetején. ,,Ide egy szál madár érkezett a tavasszal — mondta Pulugor Sándor —, s nyomban utána egy pár. Szerintem azé a páré lehetett a fészek a tavaly. De már foglalt volt. Pár nap múlva a magányos gólyának is került párja. Az idén nem költöttek, még mindig ketten lakják a harc nélkül megszerzett fészket.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Tejtermelés és vadgazdaság (Az EU felé)
Tejtermelés és vadgazdaság (Az EU felé) Delelőben - Albert Levente felvétele Nem is olyan régen Zalánpatakon a tejkvóta megállapításánál olyanféle hibák csúsztak be, hogy 26 gazdának nem jeleztek vissza, nem kapta meg a kvótát, s félő volt, hogy nem tudják leadni a megtermelt tejet, márpedig a tejpénz nem egy konyhán létszükséglet.

- Kisgyörgy Zoltán:
Mire futja az adófizetők pénzéből? (Illyefalva)
Mire futja az adófizetők pénzéből? (Illyefalva)
Albert Levente felvétele
Kissé szigorúan mérlegel a választópolgár itt is, amikor arról kérdezzük, mit kapott, mit vár a mandátuma vége felé közeledő községvezetéstől? ,,Többet is lehetett volna ― mondták. ― Nem szeretjük, ha a pénzhiányra hivatkoznak vezetőink. Ma már egy elöljárónak az a fő feladata, hogy pénzalapokat szerezzen a községnek, pályázzon! Ne legyen harag: mi mindig többet akarunk!"

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS