Önjelölt kormányfők és nagy átalakulások

Mircea Geoană korábban sem rejtette véka alá, hogy miniszterelnök szeretne lenni, most pedig, vállalva, hogy a Szociáldemokrata Párt nagy öregjei — Ion Iliescu exállamfő vagy Adrian Năstase volt kormányfő — megmosolyogják ambícióit, megerősítette szándékát. Călin Popescu Tăriceanu saját szavai szerint ,,lelkesen és büszkén" közölte liberális kollégáival, hogy újabb négyéves mandátumra készül a kabinet élén. Theodor Stolojan a tengerpartot választotta bejelentésének helyszínéül, és mivel Traian Băsescu államfő támogatását élvezi, nem valószínű, hogy a demokrata-liberális alakulat vezetői más kormányfő-várományost nevesítenek.

A sietség azért is érdekes, mert Romániában a kormányfőt nem választják, hanem az államelnök nevezi ki. Márpedig amíg Traian Băsescu székel a Cotroceni-palotában, szinte biztosra vehető, hogy sem Mircea Geoanăból, sem pedig Călin Popescu Tăriceanuból nem lesz miniszterelnök. Az önjelölések hátterében tehát nem a valós esélyek felmérése áll, hanem egyrészt az alakulaton belüli pozíciók erősítésének szándéka, másrészt pedig annak kihasználása, hogy népszerűségük általában nagyobb, mint a párté. Némiképpen tehát arra igyekeznek rájátszani, hogy a rendszerváltás után először a parlamenti választások időpontja nem esik egybe az államfőválasztással.

Mindezeken túl azonban a kormányfőjelöltek tolongása rávilágít az állami berendezkedés kettősségeire is. Nem véletlen, hogy éppen a parlamenti választások előtt került ismét előtérbe Románia államformájának, az alkotmány átalakításának kérdése. Míg a liberálisok a tiszta parlamenti köztársaság szükségességét hangoztatják, a Traian Băsescuval ápolt jó kapcsolatok miatt az elnöki rendszer mellett elkötelezett demokrata-liberálisok azzal vádolják Tăriceanuékat, hogy az alkotmányos monarchiát szeretnék bevezetni.

Mindenki számára egyértelművé vált, hogy az alkotmány módosításra szorul, tisztázni kell a parlament, a kormány és az államfő hatáskörét, különben a továbbiakban is a taláros testület dönthet majd a legfontosabb kérdésekről. A belpolitikai helyzet tehát ismét lehetőséget kínálna, hogy a nagy átalakítások során a regionális újrafelosztás vagy a területi autonómia kérdése is előtérbe kerüljön. Ehhez azonban összefogás szükséges, és olyan vezetők, akik következetesen kiállnak a célok mellett.