Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 12., csütörtök: Közélet Elmarad a népszavazás (Barót)György Ervin kormánymegbízott átiratban értesítette Barót tanácsát, hogy a közigazgatásilag hozzá tartozó falvak leválását lehetővé tevő referendum megszervezéséről szóló határozatát törvénytelennek ítéli, kéri, vonják azt viszsza, ellenkező esetben a közigazgatási bírósághoz kell fordulnia. A prefektus döntése egyben azt is jelenti, hogy az augusztus ötödikére kiírt népszavazás elmarad. A prefektus azt kifogásolja, hogy a határozathoz nem mellékelték egy szakvállalat által elkészített, a jövendőbeli községek határait körvonalazó kataszteri térképet, továbbá megállapította, hogy a tervezett közigazgatási egységek nem tennének eleget hiánytalanul a 2004/351-es törvény előírásának sem — legalább 1500 lakossal, a községfenntartást lehetővé tevő gazdasági erővel kell rendelkezniük, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű középület legyen a tulajdonukbban.
,,Bár tisztában voltam azzal, hogy a törvény előírásait figyelembe véve a kormánymegbízott más döntést nem hozhat, ennek ellenére megkönnyebbülve vettem tudomásul határozatát. Meggyőződésem, hogy a falvak leválása nem a város és a lakosság érdekeit szolgálta volna, hanem csak néhány politikai kalandor becsvágyát elégítette volna ki" — nyilatkozta Barót polgármestere, Nagy István. Az RMDSZ frakciójának elnöke, Antal Mihály lapunktól értesült György Ervin döntéséről, ezért a hogyan továbbról érdemben nem tudott nyilatkozni, mindössze annyit mondott, hogy a Baróti Egyeztető Tanács hamarosan napirendre tűzi a kérdést, álláspontját csak azt követően ismerteti. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 334Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:53 Kampánykörúton Kövér László (Kampányban)
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||