A magyarországi Kisköre határában levő hulladéktárolót látogatja meg mintegy másfél tucatnyi maksai és lécfalvi lakos. A Kovászna Megyei Tanács által szervezett út célja, hogy a háromszékiek saját szemükkel lássanak egy modern, európai uniós normáknak megfelelő szeméttárolót, és így győződjenek meg arról, hogy az nem károsíthatja környezetüket. Demeter János alelnök tájékoztatása szerint szeptember 14-én kelnek útra.
Mint ismeretes, a megyei önkormányzat Hargita megyével közösen vesz részt egy hulladékgazdálkodási programban, amelynek keretében Lécfalva és Maksa között hoznak létre környezetbarát szeméttárolót. Korábban a megyei önkormányzat vezetősége mindkét településen tájékoztató fórumot tartott, hogy bemutassák a lakosságnak a tervet, miután annak híre tiltakozást váltott ki.
Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
Hónap
EUR
RON
USD
HUF
1
4,76
~20,00
~5,9
~1438
3
14,28
~60,00
~17,7
~4316
6
28,56
~120,00
~35,5
~8632
12
57,12
~240,00
~70,8
~17264
Háromszék online
Hónap
EUR
RON
USD
HUF
1
3,80
~15.99
~4,73
~1150
3
10,83
~45,57
~13,48
~3277
6
21,20
~89,22
~26,39
~6417
12
41,00
~172,69
~51,00
~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
A helyhatósági választások nem jelentettek különösebb változást a községfejlesztésben: a fokozott ütemet fenntartják. Körvonalazódik a szövetkezeti üzletházból önkormányzati székházzá alakított impozáns épület új arculata. A málnásfürdői vadásznapok alkalmával avatták a községháza új épületét — mondta Kasléder József polgármester. A Vadásznapokat október 4—5-re tervezik, megszervezésére-kivitelezésére most több erőt fordítanak, nemcsak Oltfej, hanem az egész megye különleges eseményévé akarják előléptetni — közölte az elöljáró.
Bölönben már négy roma nemzetiségű tagja van a helyi tanácsnak, s ha a természetes szaporulat továbbra is pozitív marad, a község lakosságának felét kitevő népréteget még többen fogják majd képviselni. Nincs más járható út, csak az integrálódás — nyilatkozta Sikó Imre, Bölön község polgármestere. Dolgos, iparkodó nép a bölönpataki, sokan külföldön dolgoznak — mondta az elöljáró —, hazahozzák keresetüket, itthon szép házat építenek belőle. Aki az itthoni munkát választja, napszámra jár a faluba, seprűt és kosarat köt, részt vállal az erdőkitermelésben. Állandó igény azonban az újabb munkahelyek teremtése, ami helyben csak fejlesztések révén megvalósítható. Remélhető, hogy az energiafűz termelése újabb munkahelyeket eredményez majd a romák számára is.