Lesőfákat a háromszéki határba!

— A régi gazdaember valóságos kincsnek tartotta a mezőn a fát — magyarázza felkérésünkre Kelemen László. — Ma már egyre kevesebb a fa. Újabban a műút mellől is kivágják, és a rágcsálók hadát pusztító ragadozó madarak kiszorulnak a mezőről, nem lévén számukra alkalmas beszálló fa. A feladatot, amit a természet szánt nekik, már nem tudják hatékony módon elvégezni. Hiába az egérinvázió, az ölyv kénytelen oda repülni, ahol könnyebben meg tudja szerezni a táplálékát. T alakú, magasabb oszlopokat kellene elhelyezni a sima mezőrészeken, amelyeket tavasszal, hogy ne akadályozzák a mezőművelést, le is lehet bontani. Ezeken a pockokra leső ölyvek szívesen megpihennek, így könnyebben belátják vadászterületüket. A T-fák elhelyezése egyben e madarak védelmét is szolgálná. Eddig az út menti fákra kényszerültek ki az ölyvek, de mivel azokat például a DN-12-es mellől kivágják, tovább kell vándorolniuk. Szá­nalmas látvány, amint egy-egy gatyás ölyv — egyébként a magasság félelmetes ura — egy fagyos földkupacon áll, kínosan keresi élelmét. Lesőfák felállításával lehetne ellensúlyozni azokat a hibákat, amelyeket az ember, az emberiség elkövetett ezekkel az állatokkal szemben az elmúlt századokban. Nem hiszem, hogy egy-egy oszlop, rajta 50—60 cm hosszú léc különösebb anyagi megerőltetést jelentene egy tehetősebb gazdaembernek. Madárbarát unokák biztathatnák a nagyapákat e nemes munkára. Várjuk az olvasók véleményét, javaslatait. Remélem, hogy ez a hasznos mozgalom meggyökerezik Háromszéken.