Szembenézés önmagunkkal

― A Vitéz lélek és az Ősvigasztalás után jött A csoda, egy újszerű Tamási-olvasat, ahol megpróbáltam picit fellazítani Tamási drámai világát, de úgy, hogy kifejeződhessen a ma is korszerű Tamási-problematika. Megfigyelhető, hogy Tamási elfogult pozitív szereplőivel időnként, mondhatnánk, részrehajló. Harcol a szívéhez közel álló szereplői érvényesüléséért, még akkor is, ha a dráma ennek legtöbbször ellenáll, hiszen írja önmagát. A felújítást elsősorban az indokolja, hogy kíváncsi vagyok, hol is tartunk ma az archaikus érzésvilághoz képest? Meggyőződésem, hogy önmagunkról is képet kapunk, hiszen az Énekes madár a legjobb Tamási-darab, már-már lorcai mélységeket ér el, de úgy, hogy felszikrázik elbűvölő, sajátságos humora is. A csoda lényeges, sorsunkat érintő problémákat feszeget, az itthon maradás vagy elmenés ma is sorsunk nagy kérdése. Ha a szerelem elé akadályok gördülnek, s így a fiatal nem képes kiteljesíteni önmagát, elmenekül. A kérdés az, hogy miért is nem tud megvalósulni a szerelem? A darabban adott a válasz: a gonoszság, az ellentétes érdekek miatt.

― A csodában bizarr módon megjelenik maga az író is, figyeli szereplői drámáját.

— Régi s rejtett vágyam egy darabot rendezni magáról Tamási Áronról, talán az Ábel Amerikában-ból kiindulva. Ehhez is előtanulmány A csoda. A felújítás mindenképpen izgalmas, a mostani előadás tömörebb, egységesebb, jobban érvényesül Tamási tündéri humora, s valamennyire kimarad a tragikus életérzés. ,,Én a babámhoz megyek, akit igazán szeretek!" ― hangzik el a végén, s ezt kulcsmondatnak érzem. Mintha Tamási darabja ezt visszhangozná, variálná, van egy szeretőm, akit igazán szeretek. S ez fontos. E a legfontosabb. Még annyit, a felnőtteknek szabad előadásokat tartunk, de a diákok, pontosan a generációváltás miatt, bérletben kapják az előadást...