Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 12., péntek: Közélet A szülőföld vonzásában![]() Kőmíves Mihály, Molnár Gizella, Beder Tibor, Sylvester Lajos, Bogdán László és Kigyörgy Tamás
Sylvester Lajos három, frissen megjelent publicisztikai kötetét mutatták be tegnap Sepsiszentgyörgyön, az egyik annyira új, hogy még érzik rajta a nyomdafesték illata. Lapunk főmunkatársa Ojtoz völgye a hadak útján, Frigyre lépni a szülőfölddel, valamint Szőttesünkben török minták című köteteit helyezte az olvasó asztalára. A Park vendéglőben tartott rendhagyó könyves est házigazdája Beder Tibor ― a szerző törökországi zarándokútjainak állandó társa ― és Bogdán László volt, a szerző műveiből Molnár Gizella és Kőmíves Mihály színművészek adtak elő.
Az Ojtozi-szoros és Sósmező varázsának hatására is felgöngyölített történet több szempontból is fontos: olyan könyv ― miként Bogdán László fogalmazott ―, amely írja önmagát, benne az elmúlt fél évszázad sorsai metszik egymást. Sylvester Lajos elmondta, azután kezdte el Ojtoz völgyének feltérképezését, miután az Úz-völgyi hegyomlás című műve megjelent, s azok az ojtozi öregek, akik a kilencvenes években még nem merték elmondani emlékeiket, az úz-völgyi sorstársaikról készült könyv és dokumnetumfilm hatására tizenvalahány év múlva elkezdték behordani életük történetét, ez volt a ,,legértékesebb folyamat, a felszabadultság érzése". Bogdán szerint arról is szól ez a könyv ― melyben a sok száz apró történet egyetlen varázslatos történetté alakul ―, hogy ezekkel az emberekkel mindig kibabráltak, de ők is kibabráltak másokkal, így tehát az a ,,kölcsönös átverések szinte levantei meséje"...
A Szőttesünkben török minták kötetből kiderül, törököknek és magyaroknak mennyi közük van egymáshoz, s Beder Tibor vélekedése szerint a szerző azt az fájdalomérzetet fogalmazza meg, amelyet, hasonlóan azokhoz a polgári szemléletű törökökhöz, akik Isztambul világbirodalmi jelentőségének múlása miatt keseregnek, mi is tapasztaltuk, miután elveszítettünk egy országot. A könyvben minden megtalálható, ami a török―magyar kapcsolatokra vonatkozik, így jól megismerhetjük azt a nyolcvanmilliós népet, amely nyújtja felénk kezét, de mi nem fogadjuk el.
A Frigyre lépni a szülőfölddel című kötetnek azelőtt kellett megjelennie, mielőtt a Gyurcsány-kormány csődöt mond ― indokolta Sylvester. Interneten megjelent írásokról van szó, olyanokról, amelyek a világban szétszóródott magyarokat kapcsolják vissza szülőföldjükhöz. A szerző végül további terveiről is beszélt, az ojtozi mintára erdővidékiek kérték, válogatná össze e térséggel kapcsolatos írásait, de foglalkoztatják duna-deltai történetei, s ha amerikai útjáról született anyagaira tekint, számára az az érdekes, hogy kimegy ott egy hegy tetejére, és onnan is hazalát... Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 646Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:53 Kampánykörúton Kövér László (Kampányban)
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
