Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 13., szombat: Közélet A népszínház alakuljon hivatásos társulattá (Beszélgetés Ferencz Attilával, a kézdivásárhelyi Vigadó igazgatójával)Salamon Ferenc felmondása nyomán a július végén megtartott versenyvizsgára egyedül Ferencz Attila volt alpolgármester jelentkezett. Másfél hónapja ő igazgatja a város legfontosabb művelődési intézményét. Vele beszélgettünk az Őszi sokadalom első napján. Először is arra kértük, mutatkozzon be olvasóinknak. — Negyvenhét éves vagyok, s habár Uzonban születtem — édesapám abban az időben ott volt agrármérnök —, mindig kézdivásárhelyinek vallottam és vallom magam. Feleségem, Éva a Nagy Mózes Elméleti Líceum magyar—angol szakos tanára, jómagam közigazgatási jogi végzettséggel rendelkezem. Két lányunk van, a kisebbik a brassói egyetem környezetvédelmi mérnöki szakán másodéves, a nagyobbik pedig a marosvásárhelyi színiakadémián harmadéves. Pályafutásomat a burgonyakísérleti állomáson kezdtem, ahol könyvelőként dolgoztam, majd a rendszerváltás után magánvállalkozó lettem. Nyolc évig alpolgármester, tizenkét évig pedig önkormányzati képviselő voltam.
— Mi ösztönözte arra, hogy elvállalja a Vigadó igazgatói tisztségét?
— Nem titok senki számára, hogy a kultúra számomra hobbit jelentett, hiszen már diákkoromban tagja voltam a színjátszó csoportnak, majd a népszínháznak. A Cantus kamarakórusban tizenöt éve énekelek. A népszínház alapító tagjai közé tartozom. Mindig érdekelt a város kulturális élete. Alpolgármesterként is besegítettem a közönségszervezésbe, igaz, ehhez nem volt meg a megfelelő hatásköröm, de amennyire tudtam, támogattam a Vigadó tevékenységét.
— Mi az, amit folytatni fog, és melyek a várható újdonságok?
— Mindent, ami eddig is megvolt, folytatni szándékszom. A színjátszásnak szeretnék nagyobb teret biztosítani a pedagógusok segítségével, ösztönözni fogom a középiskolák színjátszó köreinek beindítását, és a népszínházat is újraszervezzük, ahová a legtehetségesebb tanulók kerülnek. Dédelgetett álmom, hogy idővel a népszínház alakuljon át hivatásos társulattá. A Vigadóban ezentúl is helyet kapnak az eddigi tevékenységek, egyetlen dolog, amit nem szívesen támogatok, a cipő- és ruhaárusítás a Vigadó épületében. A kiállításokkal kapcsolatosan azt szeretném, ha a Vigadó nem csak befogadó intézmény lenne, hanem megkeresnénk jeles képzőművészeket, akiket tárlatra kérnénk fel. Olyan rendezvényeket kell szervezni, amelyekre az emberek szívesen eljönnek, és fontos az időzítés, nem szabad egy időben azonos témájú programokat kínálni. A sokadalom után megpróbálom összegyűjteni a város területén működő civil és tanintézmények művelődési programját, hogy lehessen tudni, ki, mikor, mit szervez.
— A Vigadó javítása még nem fejeződött be...
— Folytatni kell az épület tatarozását. A kisebb hibák kijavítása mellett új öltözőkre és illemhelyekre is nagy szükség lenne. A meglévő öltözők már nem felelnek meg a követelményeknek, nagyobb színtársulatokat nem tudunk fogadni. A színpad átépítése szintén fontos. Ebben kértem Bocsárdi László színházigazgató segítségét. Persze, nem egyik napról a másikra történik majd mindez, de négy-öt év alatt teljesen felújítjuk a Vigadót.
— A képzőművészek továbbra is bérmenetesen használhatják műtermeiket?
— Természetesen, hiszen sokat tettek a városért. Fűtésgondjaikat is szándékomban áll megoldani. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 545Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:53 Kampánykörúton Kövér László (Kampányban)
ladoga2009 - 12:10 Székely önkéntesek tere (Barót)
ladoga2009 - 12:08 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 11:56 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 11:56 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:11 Székely önkéntesek tere (Barót)
et - 11:01 Kövér László ne kampányoljon
kadar - 10:16 Hírsaláta
kadar - 10:09 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||