Egy fotosmartonosi hölgy itthon és Európában (folytatás szombati számunkból)

— Stuttgartba hogy jutott el?

— Miután befejeztem Pesten a mesterit, hozzáláttam doktorálni. Már addig is nagyon sokfelé megfordulhattam. Különböző rendezvényeken, konferenciákon, szakmai összejöveteleken, tanulmányutakon vettem részt. És akkor úgy gondoltam, hogy legalább egy évet el kellene töltenem az úgynevezett nyugati társadalomban. Gondolkoztam Anglián, angol nyelvből vagyok erősebb, no meg a Közép-Európai Egyetem is angol nyelvű, s nagyon jó kapcsolata van Angliával s az Egyesült Államokkal, de... sokkal inkább érdekelt Németország. Erdélyiként a román és a magyar kultúra mellé inkább ezt szerettem volna kapcsolni. Ezután elkezdtem ösztöndíjak után nézelődni. Erről elbeszélgettem témavezető tanárommal és kollégáimmal, interneten is utánakerestem. Így jött össze a stuttgarti Hohenheim Egyetem. Hohenheim nincs messze Tübingentől. Lehet, ezért is tévesztettek össze az olvasók Antal Noémivel, aki Tübingenben tanult. A Hohenheim Egyetem segíti a kapcsolatok kiépítését különböző kelet-európai egyetemekkel. Tanárok, diákok jönnek, mennek. Többek között van egy úgynevezett Lions’ Club-ösztöndíj. Ez úgy működik, hogy Stuttgartban, az új kastélyban tartanak egy jótékonysági koncertet, és ennek a bevételét minden évben egy kelet-európai kutató ösztöndíjára fordítják. A Kelet-Európa Központra, az Osteuropazentrumra bízzák, hogy válasszon diákot. Előttem egy szlovák hallgató volt kinn, utánam egy lengyel következett. Be kellett küldeni a szakmai önéletrajzot, ezt interjú követte, s ennek az eredménye alapján kiválasztották, hogy ki kapjon ösztöndíjat. Érdekesség, hogy ott nagyon sok a külföldi; rengeteg a kelet-európai, de sok az afrikai, dél-amerikai, ázsiai is. Ilyen szempontból Hohenheim számomra egy ,,világ körüli út" volt. Bepillantást nyerhettem a különböző közösségekbe. Volt például két arab barátnőm, akiknek néha vigyáztam a gyerekeire, s így félig-meddig családtag lehettem. Európa közepén leterítették a pokrócot vagy valami hasonlót a földre, és egy nagy edényben hozták a kuszkuszt, egy másikban pedig a juhtokányt, s azt onnan mindenki kézzel ette... olykor a gyerekek az edények között mászkáltak. Az a két év Németország érdekes és hasznos tapasztalat volt szakmailag és emberileg egyaránt.

— Mi a doktori témája?

— Vidékfejlesztő együttműködések és ezek környezeti hatása. Természetesen, az esettanulmány itthon készült. Százötven együttműködést vizsgáltam. Ezek vidékfejlesztő együttműködések, amelyekben különböző Kovászna megyei intézmények vesznek részt: önkormányzatok, megyei tanács, megyei könyvtár stb. Ötvennégy ilyen intézményt választottam ki, s ezeknek az együttműködéseit tanulmányoztam. Van egy úgynevezett PRIDE-program. Ez arról szólt, hogy nyolc európai országban megnézték a vidékfejlesztő együttműködéseket, hogy mik a jellegzetességeik, miként lehetne javítani rajtuk, milyen tapasztalatokat lehet másutt felhasználni. Ilyen tanulmány Romániában még nem készült. Mivel a PRIDE módszerét használtam, így az én eredményeim összehasonlíthatóakká váltak a más országokéival. Környezetvédelem területén talán furcsa, hogy ezt a témát választottam. A kolozsvári egyetemen területnagyságokkal, fajgazdagsággal foglalkoztam. Aztán egyre inkább elindultam humán irányba, például a mesteri dolgozatom témája: Védett területek és helyi közösségek. Ennél a ,,hazai téma" a Duna—Ipoly Nemzeti Park volt. Budapesthez ez esett közel, és ezt ismertem. Ehhez társult egy afrikai példa, a Kakum Nemzeti Park Ghánában. Mindkét nemzeti parkban végeztem terepmunkát. Az is a gyermekkori álmaim közé tartozott, hogy megnézzem a trópusokat, azaz az óceánt, a mangrovét, a szavannát, az esőerdőket... Mindig is lenyűgözött az a fajgazdagság, amit a könyvek, a dokumentumfilmek és a National Geographic folyóirat alapján a trópusokról láttam. A Kakum Nemzeti Park esőerdős terület. Ami érdekes, hogy az ember a természetfilmekből és olvasmányai alapján azt hinné, bemegy az őserdőbe, és ott pezseg az élet. Egyáltalán nem így van. Bemegy az ember az esőerdőbe, félhomály, nagyon meleg, nagyon párás — és nem történik semmi. Ha csak nem figyel minden apró dologra. Például lehajol, és ott nézeget hangyákat, bogarakat. Azonban a Kakum Nemzeti Parkban van egy óriáshíd a fák koronaszintjén. Felmegy az ember húsz-harminc méterre, s ott a majmok és madarak között láthatja az igazi trópusi nyüzsgést...

— És nem maradt ott. ..?

— Majmok, elefántok, krokodilok, gyönyörű növények, zamatos gyümölcsök, kedves emberek... lenne kedve az embernek ott maradni, de az a nagy-nagy meleg, a párás levegő ellensúlyozza a sok szépséget. És ha még a tisztálkodási és higiéniai feltételeket is számításba vesszük, akkor elmegy a kedv az ott maradástól. Például igyekeztünk olyan szálláshelyet választani, ahol van fürdőszoba; a helyszínen kiderült, hogy egy mellig érő vályogtákolmányban kellene fürödni, ahol van egy vödör meg egy csupor és néha víz is. Ezek után másképp értékeli az ott maradás lehetőségét az ember. Visszatérve a kutatásra, azt a sávot akartam megnézni, ahol a természet és az ember találkozik. A védett területek és helyi közösségek viszonyát. A doktori témám is (Együttműködések — vidékfejlesztés, környezeti hatások) ehhez kapcsolódik. A disszertáció megírásának vége felé tartok. A Közép-Európai Egyetemen három részből épül fel a doktori iskola. Az előadások, szemináriumok, a vizsgák olyanok nagyjából, mint egy emelt szintű egyetemen. Van egy másik rész, a témavezetés, óratartás, szemináriumok. Ezen is túl vagyok. És akkor maga a doktori kutatás, illetve disszertáció, ennek a védése van még hátra. Nekem most már megvan minden egyéb, a záróvizsgám is. Pesten a Közép-Európai Egyetemen védem meg. Témavezetőm, Aleh Cherp professzor fehérorosz, Svédországban él, de tanít a Közép-Európai Egyetemen is.

— A Babeş—Bolyai szentgyörgyi kihelyezett tagozatán mi a feladatköre?

— Környezetvédelmet tanítok. Tavaly csak egy évfolyam volt környezetmérnöki szakon. Nekik is csak egy szaktantárgyuk. Nem jött ki egy teljes katedra. Viszont idéntől lesz első év, másodév, plusz, úgy néz ki, indul román vonal is. Ebben az esetben valószínűleg lesz egy teljes katedrám.

— Betanításból, óraadásból nem lehet megélni...

— Van egy kis saját cégem, az InczenterKft., ez egy Zöld Központ, székhelye Martonoson. Tevékenységéből adódóan nincs nagyon helyhez kötve. Kétféle dologgal foglalkozik: környezeti neveléssel és megrendelésre környezetvédelmi tanulmányokkal, pl. hatástanulmányok készítésével. A környezeti neveléssel idén minden korosztályt megszólítottunk, együttműködve a Tega Rt.-vel. Működtettünk zöld játszóházat, ökoóvodát a szentgyörgyi Míves Házban, és elemitől gimnáziumi szintig előadás-sorozatokat tartottunk iskolákban. A másik foglalatosság — mint mondtam — a környezetvédelmi tanulmányok készítése. Például mi végeztük el azt a tanulmányt, amely Sepsiszentgyörgyön a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztését alapozza meg. Készítünk környezetvédelmi hatástanulmányt és környezetvédelmi mérleget is. Magyarországon és Németországban ,,inaskodtam" környezetvédelmi hatástanulmányok kidolgozásában. A témavezető professzoromnak is ez a szakterülete.

— A ,,külső munka" és a betanítás milyen viszonyban áll egymással?

— Azt tapasztaltam, hogy ha az embernek van saját munkája — a tanítás mellett —, a kettő nem gyengíti egymást, hanem inkább erősíti. Azáltal, hogy az ember betanít az egyetemre, önmagát, tudását állandóan frissen tartja. Ezzel erősíti a munkáját. Az oktatást úgy segíti, hogy sokkal hitelesebben tud beszélni arról, amit maga is végez. Teljes kör: a tudást az ember megszerzi, gyakorlatba ülteti, és továbbadja...

— Beszélgetésünk elején lovakat, sportot is emlegetett. Hogy fér össze az előbb említettekkel?

— Gyerekkorom óta sportoltam, pontosabban a mozgás mindig szerves részét képezte az életemnek. Reggelenként most is gyakran kocogunk a párommal. Futás, lovaglás, biciklizés, íjazás... mikor melyikhez van kedvünk és időnk. Sport, karrier, magánélet... egyenként mindeniket nagyon jól lehet végezni. A nagy kihívás az, hogy tudjuk összehangolni az egészet.

— Kisebb kudarcaim voltak, de sokkoló kudarcom, az nem. Ha valami nem sikerült, az gyakran olyan volt, hogy eleve tudtam, nagy benne a kockázat. De vállalkoztam rá, valamelyest felkészültem... Például a hohenheimi egyetem előtt próbálkoztam egy berlini intézménnyel, de tudtam, hogy az esélyem kb. egy a százhoz. Nem esett jól, hogy nem engem választottak, de ez benne volt a pakliban. Nem is kudarcnak éltem meg, inkább akadálynak. A cél, hogy huzamosabb időt töltsek Németországban, ott lebegett előttem. Újra és újra próbálkoztam, amíg aztán sikerült...

Minden kezdet nehéz...

— A Szentgyörgyre kihelyezett kolozsvári egyetemi tagozatot elég sok támadás éri, és erről a lapok is bőven írnak. Erről mi a véleménye?

— Olvastam róla, láttam is az intézményt. Az építő jellegű bírálatnak van értelme, az ócsárolásnak azonban nem sok hasznát látom. Ez a tagozat csak néhány éve alakult — s mint tudjuk, minden kezdet nehéz... Ami biztos, hogy vannak még helyek, szeptember 18-ig lehet jelentkezni ipari biotechnológia, valamint környezetmérnöki szakra.

— A Rékához hasonló fiatalok ezen a nehéz, kezdeti állapoton tudnak-e változtatni, s ha igen, mennyi idő alatt?

— Egy-egy kis területen azonnal lehet változtatni, de a nagy változásokhoz évek, sőt, évtizedek kellenek. Példának el tudom mondani, ami az én területemen történt, történik. Tavaly még nem voltak környezetvédelmi szakkönyvek, de kölcsönadtam a sajátjaimat. Elmondtam, hogy milyen internetes oldalakon lehet hozzájutni a megfelelő információkhoz. Egy ilyen kis létszámú egyetem esetében nagyon sokat tehet egy-egy oktató is a saját szakterületén.

— És ezekből a mozaikelemekből összeállhat majd egy ideálisabb körülmények között működő felsőoktatási intézmény?

— Van rá esély. Megfelelő szakmai tudással és megfelelően motivált emberekkel nagyobb az esély. A humán erőforráson túl még nagyon sok más tényező is befolyásolja egy ideális felsőoktatási intézmény kialakulását...

— Végezetül mit tart a legfontosabbnak az életben?

— Figyelem és fegyelem. Figyelni, hogy kinek-kinek mi a saját útja; ez nem mindig könnyű a mai rohanó, fogyasztói társadalomban. És fegyelmezettnek lenni, hogy ha az ember megérezte a saját útját, akkor kövesse azt.