Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 16., kedd: Közélet Aki késik, lemaradÖt éven belül rendbe kell tenni a megye vízellátását és csatornázását, ami azt jelenti, hogy jövőben már el kell készíteni a terveket. Az uniós pénzek végesek, és aki lassan mozdul ― mint Háromszék ―, az lemaradhat, mert az nyer, aki hamarabb ér a forráshoz ― foglalta össze az egységes regionális vízszolgáltatás létrehozásának gondjait Valeriu Şerban, a sepsiszentgyörgyi közüzemek szóvivője. S noha már a csatlakozástól tudjuk, hogy ez az egyik határidőhöz kötött vállalásunk, még mindig csak az előkészítő munkálatoknál tartunk: még városaink e célra létrehozott egyesülete sem nyerte el a végleges formát, és csak ezután következik az egységes szolgáltatás létrehozása, a tervezés és a megvalósítás. Első lépésben a leginkább szennyező városok gondjait kellene orvosolni ― Sepsiszentgyörgyön még negyven utca szennyleve folyik földre, patakba ―, később a falvakat is rá kell kapcsolni a hálózatra, leghamarabb Előpatakot és Árapatakot, ahol egyszerűen nincs ivóvíz. A beruházás értéke megyénk négy városára mintegy 67 millió euró, ebből 15 millió csak a sepsiszentgyörgyi derítőállomás korszerűsítése. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 689Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zod - 21:29 Zárolták az SZDP számláját
zod - 21:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős)
gyula - 21:22 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
zod - 21:21 Jelképekben is él a nemzet
eberendre - 21:14 Országnagyok kiskanala
picike - 21:14 Nem babra megy a játék
bjanos - 21:08 Megszerettetni a várost
gyula - 20:57 Nem babra megy a játék
bjanos - 20:39 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||