Hol a növekedés?

2000 óta folyamatos a növekedés. Igaz, Romániának hatalmas behoznivalója van, s az is tény, a fejlődés, a gyarapodás ágazatonként igen változó, például a tavalyi lassulást főleg a mezőgazdasági termelés aszály miatti visszaesése okozta, idén a jó termés kedvezően befolyásolja a növekedést.

Ám bármennyire akarnók eme imponáló adatok tükrében nézni az ország fejlődését, rá kell jönnünk, hogy néhány húzóágazaton, elsősorban az építkezéseken és a magánszektor bizonyos ipari létesítményein (Dacia, Pertom), illetve a pezsgő, de önkényes árképzéssel dolgozó kereskedelmen kívül igazi fejlődésen kevés régió és ugyancsak alacsony számú gazdasági egység ment át. S ami a legfontosabb, s ezt épp az elmúlt hetekben készített kutatások igazolják, a közel tízszázalékos bruttó hazaitermék-növekedés nem csapódott le érezhető mértékben az emberek életszínvonalában. Magyarán: nem élünk jobban, mint egy, két vagy három évvel korábban, illetve csak a lakosság 8—9 százaléka mondja azt, hogy többet keres, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A fennmaradó 90 százalék vagy ugyanannyit, vagy még kevesebbet visz haza, s ami még riasztóbb, hárommilliónyi ember minimálbérért dolgozik, ami — ha lassan, illetve most, a kampányban kicsit gyorsabban is nő — alig 600 lej, a legalacsonyabb az unióban, s még a nagyon szűkre szabott napi élelmiszerkosár értékét sem fedezi. S nem feledhetjük azt sem, hogy több mint hárommillió nyugdíjas havi bevétele 550 lej körül mozog, s ha ezt akár októberben, akár novemberben 20 százalékkal megemelik, akkor sem fogja meghaladni a 650—700 lejt.

Igaz az is, alacsony hatékonysággal dolgoznak mifelénk az emberek, szeptember eleji adatok szerint egy romániai alkalmazott 400 eurós profitot hoz évente cége számára, miközben ez a kelet-közép-európai szinten eléri a 850 eurót.

Valami tehát biceg ebben a lendületesnek kikiáltott, s folyamatosnak mondott fejlődésben. Nőhetnek itt bérek, nyugdíjak, a vége egyelőre az, hogy mindent megesz az infláció.