Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 13., péntek: Háromszék a Magyar Alföldön Viharsarok békessége![]() Házigazdánk: dr. Berényi Károly - Sylvester Lajos felvétele
Hazaérkezésünk után, mikor egyik Erdélyből Magyarországra áttelepedett, most hazalátogató barátunknak ujjongva újságoltuk, hogy milyen emlékezetes fogadtatásban volt részünk, hogy a mai magyar belpolitikai és Kárpát-medencei viszonyokat milyen tisztán látó s a viharsarki egykori létet meghazudtoló, igazi barátokkal találkoztunk, ingerülten legyintve megjegyezte: hamis ez a kép, nem lehet ebbe a rámába elhelyezni még a vidéki magyarságot sem, Budapestről nem is szólva. Vegyétek észre, hogy ezekre a találkozókra és rendezvényekre nagyjából mindig ugyanazok mennek el, mindig ugyanazok vannak jelen. Egy jelentős számú értelmiségi csoport s ehhez a bolyhoz tartozó lelkesedők, a határon túli magyarokhoz valamiképpen kötődő emberek, de a többség nem ilyen, közönyös, agymosott vagy éppenséggel a hatalomtól oly mértékben függő egyének és csoportok sokaságából áll, akikkel mindent el lehet művelni, mindent meg lehet szavaztatni.
Beszélgetésünk közben félhangra halkítva be volt kapcsolva a tévékészülék, s mintha színpadi végszóra történt volna, barátunk érvelésébe beleszűrődött egy, a pesti aluljárókra emlékeztető arcnak a hangja, egy valaki nyelvészé, aki a magyarországi jobboldal népszavazási kezdeményezésének, a kórházügyes, vizitdíjas, földeladásos stoptervnek keresztbe téve, a koalíciós kormánypártok ez ügyekben érvényesített akaratát és intézkedéseit támogató szándékkal fogalmazta meg ,,ellenpontjait".
Mire megy egymagában ez a figura? — replikáztam, hogyan gyűjt ez össze kétszázezer támogató aláírást ellenkérdéseinek hitelesítéséhez? — vágtam közbe, amire változott a képernyőn a kép, s egyik budapesti főszószóló hölgy pergő nyelvéről máris pattogtak a szavak: ő személyesen nem ismeri ugyan ezt a bizonyos urat, de azt el kell ismerni, hogy pártja felfogásával szimpatizáló, szocialista érzelmű egyénről van szó.
Szóval, támogatni fogják az ellen-népszavaztató elképzelést. És ha ez nem is jár sikerrel — mondjuk mi —, akkor is rendesen megzavarják a népszavazást, elbizonytalanítják az embereket. Gyurcsány Ferenc meg is mondta már a mi kiutazásunk előtt: lehet népszavazás, de mi fogunk győzni.
Valamit azért nem tud felfogni és értelmezni a magamfajta ember, és valószínű, viharsarki vendéglátóink sem. Féja Géza a Viharsarok kisemmizett, elnyomott népét így jellemezte: ,,Ez a nép mindig készen volt a fölkelésre, hogy újrakezdje életét, mely ezer év óta dermedten áll kísérletek és gyorsan elbukó országos szándékok tüzében és ködében. Ha egy-egy szikra arra repült, a Tiszántúl mindig kigyúlt, s égett gyönyörűen, mintha tudata volna egy különb, emberibb magyar életről, és egykettőre csapatot állított az úri magyarság, később pedig a feudális-kapitalista hatalmasságok ellen."
Vajon olyan mértékben és oly módon sérült volna a szociális érzéke ennek a lakosságnak, hogy ne vegye észre, hogy a szocialista mezben tetszelgő, de a szociális érzékenységtől messzire távolodott új liberális arisztokrácia csatlósaként az országgal együtt őt is kifosztó mesterkedéseket ne érzékelje, és önmaga, a saját érdekei ellen szavazzon és cselekedjék?
Nem hinném. Nem hinnők.
Hódmezővásárhely lakossága, úgy tudom, Debrecen mellett az egész országban példátlan arányban, folyamatosan és következetesen ismerte és felismerte a maga érdekeit, s kitartott a maga választotta út mellett olyan körülmények között is, mint a mostaniak, amikor, mint a szegény embert, még az ág is húzza őket. Hogy egyetlen példát mondjunk, a kórházleépítésben, létszámcsökkentésben példátlan módon elbántak velük. Büntetik őket. Minden bizonnyal ezzel edződnek is.
Másik vendéglátó városunk, Békés most, a legutóbbi választások idején fordított, s szakított egy ál-, az egykori viharsarki törekvéseknek rég ellentmondó szemlélettel.
A harmadik vendéglátó stáció, Sóshalom és ennek olvasóköre, a gazdaemberek, vidéki értelmiségiek s az ő hódmezővásárhelyi patrónusaik az összefogás olyan messzire sugárzó élményét szerezték meg számunkra, amely átszőheti a Kárpát-medence egészét.
Viharsarok a megváltozott körülmények között nem viharos, hanem békés, mint Békés vagy Hódmezővásárhely meg Sóshalom, de a rendszerváltoztatás befejezésére ezekkel az eszközökkel képes és alkalmas. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 248Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék
zod - 21:35 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
zod - 21:29 Zárolták az SZDP számláját
zod - 21:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős)
gyula - 21:22 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
zod - 21:21 Jelképekben is él a nemzet
eberendre - 21:14 Országnagyok kiskanala Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
