Sepsiszentgyörgy, 2012. május 24., csütörtök 22:13
Köszöntjük Eszter, Eliza nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. szeptember 19., péntek: Közélet

Külföldi hírek

Orbán—Fodor-találkozó
Orbán Viktor szerint nem sikerült feloldani a Fidesz és az SZDSZ közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány, illetve az előrehozott választások ügyében, de abban egyetértettek a tárgyaláson, hogy szavazni kell a parlamentben a kormányfő Megegyezés című programjáról — a Fidesz vezetője erről azután beszélt, hogy pártja delegációja élén találkozott az SZDSZ Fodor Gábor vezette küldöttségével. Orbán Viktor a megbeszélést követően hangsúlyozta: a Fidesz szerint új politikára és új kormányra van szükség. A pártelnök szerint a jövő nem hátrafelé van, így a megbukott koalíció újrafércelésének nem látja értelmét.
Mint mondta, a politikai pókerjátszmát abba kell hagyni, tiszta álláspontokra van szükség. Az SZDSZ azt javasolta a Fidesznek, hogy a parlament fogadjon el egy olyan törvényt, amely nem engedi túlköltekezni a büdzsét, vagyis egy költségvetési plafont állapít meg, mert az ország legfőbb baja az állam túlterjeszkedése. Fodor Gábor a tárgyalást követő sajtótájékoztatóján közölte: úgy látja, hogy a Fidesz kedvezően fogadta a felvetést, a részletekről később beszélnek. Hozzátette: nincs elvi akadálya, hogy a két párt ebben egyetértsen, és reményei szerint a többi politikai erőt is meg tudják nyerni javaslatuknak.
Az ügyészség szerint nem figyelték Dávid Ibolyát
Az ügyészség tegnap elutasította Dávid Ibolya MDF-elnök feljelentését, amelyet azért tett, mert egy felvétel tanúsága szerint tiltott adatgyűjtést folytattak ellene — közölte a Fővárosi Főügyészség. Az ügyészség úgy látta, nem történt magántitoksértés, hiszen nem kutatták át a pártelnök lakását, nem helyeztek el lehallgatóberendezést, illetve nem bontották fel a leveleit. Ahogy a vádhatóság fogalmazott: ,,az elkövetési magatartás előkészületi szakban maradt". Az NNI hétfőn feljelentéskiegészítést rendelt el, a Legfőbb Ügyészség pedig — miután megvizsgálta az MDF elnöke által benyújtott hangfelvételt — az illetékes Fővárosi Főügyészséghez továbbította a feljelentést. Az MDF vezetője szerint azonban a Fővárosi Főügyészség nem utasíthatta el feljelentését, mert ő nem feljelentést, hanem bejelentést tett arról, hogy egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél érintett lehet az adatgyűjtési ügyben. Dávid szerint az ügyészséghez eljuttatott levelében jelezte, hogy birtokába került egy hangfelvétel, ennek alapján az ügyészség azt mérlegelheti, hogy indít-e eljárást az ügyben, vagy sem.
Erősödik a zsidókkal és muzulmánokkal szembeni ellenszenv
Európa több országában egyre erősödik a zsidókkal és muzulmánokkal szembeni ellenszenv — derült ki a washingtoni központú Pew Kutatóintézet nemzetközi felméréséből. A spanyolok 46, a lengyelek 36 és az oroszok 34 százalékának nincs kedvező véleménye a zsidókról, a németek és franciák körében ugyanez az arány 25, illetve 20 százalék. Nagy-Britannia volt az egyetlen olyan állam, ahol nem erősödtek lényegesen az antiszemita nézetek, a megkérdezettek kilenc százaléka nyilatkozott negatívan a zsidókról. Az Egyesült Államokban ez a mutató hét-, Ausztráliában 11 százalékos. A muzulmánokhoz Spanyolországban a népesség 52, Németországban 50, Lengyelországban 46, Franciaországban 38 százaléka viszonyul kedvezőtlenül. Amerikában és Nagy-Britanniában nagyjából minden negyedik válaszoló gondol rájuk negatívan.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Belföldi hírek
Októbertől emelik a tanárok fizetését A kormány tegnap bejelentette, mégis október elsejétől és nem novembertől emelik kilenc százalékkal a tanárok fizetését. A kabinet tartja magát a tanügyi szakszervezetekkel kötött megállapodáshoz, és hiba csúszott Tăriceanu kormányfő hétfői bejelentésébe — mondta Camelia Spătaru kormányszóvivő. A miniszterelnök hétfőn este, az SZDP-s vezetőkkel folytatott tanácskozás után nyilatkozta: a nyugdíjak emelését előrehozzák október elsejére, a tanárok bérét pedig kilenc százalékkal emelik, de csak november elsejétől. A bejelentés a tanügyi szakszervezetek tiltakozásához vezetett.

- Hecser László:
Meddő vita Baróton
Ismét nem született határozat a halmozottan sérült gyermekek foglalkoztatását célul kitűző Hisszük, hogy fontosak egyesület és a baróti önkormányzat társulási szerződése ügyé­ben. A napirendre tűzött tervezetet előterjesztője, Nagy István polgármester visszavonta.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS