Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 13., péntek: Közélet Gazdaságról, korrupcióról, fejlődésről (Tusnád, EU-tábor)![]() A tegnapi meghívott politikusok, előadók — a rossz időnek tudhatóan — hűvös fogadtatásban részesültek, a nagy sátor mégis megtelt. Elsőként Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke a közigazgatásban jelen levő korrupcióról beszélt. Ennek egyik legfőbb okaként a túlszabályozást jelölte meg. Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke a helyi szintű fejlődési lehetőségekről, a regionális fejlesztésekről tartott előadást. Winkler Gyula államtitkár az unió hétéves költségvetéséről számolt be, és azt is elmondta, hogy a hétéves ciklus végére az egy főre eső jövedelem a jelenlegi duplájára, mintegy 2600 lejre fog növekedni. Antal István RMDSZ-képviselő a fiatal vállalkozóknak adott hasznos, befektetésekre vonatkozó tanácsokat. Őt követően Takács Emőke, az OTP Bank Románia munkatársa a fiatalok pénzszerzési lehetőségeit mérlegelte. Szász Attila államtanácsos a tanulás és a piac adta lehetőségek kihasználására ösztönözte a jelenlevőket. Csáka József, a Kis- és Középvállalatok és Szövetkezetek Országos Ügynökségének elnöke a romániai kis- és közepes vállalkozások versenyképességéről beszélt. Klárik László a román mezőgazdaság életképességéről és a mezőgazdaságban való foglalkoztatottságról szólt. Az előadások után rövid visszaszámlálást követően elindult a PON T Fejlesztési Portál (www.fejlesztes.ro), melyet Farkas András projektvezető ismertetett. Szerző: Iochom ZsoltCikk megjelenítése: 206Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék
zod - 21:35 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
zod - 21:29 Zárolták az SZDP számláját
zod - 21:28 Kicsengetnek (Egyre több a román végzős) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
