Sepsiszentgyörgy, 2012. május 24., csütörtök 22:44
Köszöntjük Eszter, Eliza nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 13., péntek: Nyílttér

Az utca hangja

PAKUCS ETELKA, Nagyborosnyó. A hajdúszoboszlói termálfürdő főbejáratának homlokzatán ez áll: ,,80 éves Európa legnagyobb gyógyfürdője." Erre mi, háromszékiek, Pávaiak, Vajnák is büszkék lehetünk, hiszen Pávai Vajna Ferenc fedezte fel ezt a gyógyvizet. 1925-ben kezdetét vette a kutatás, melynek munkálatait végig a mi tudós geológusunk vezette.
A gázas forrás 27 méter magasba szökött, hozama percenként 1600 liter, hőmérséklete 67—74 Celsius-fok volt. 1927. július 26-án nyitották meg a fürdőt, és már akkor havonta 28 000 látogatót fogadtak. A létesítmény évtizedeken át bővült, szépült, gazdagodott: ma már 30 hektáros területen fekszik, és tizenkét medencéje a legkorszerűbb felszerelésekkel működik. Több mint negyvenféle kezelést végeznek, ma is naponta tízezer vendég veszi igénybe. A kétmilliomodik látogatót 2003 novemberében köszöntötték. Mozgássérültek, reumások, érszűkülettel, lábszárfekéllyel, agyvérzés utáni bénulással, prosztatával, magas vérnyomással, meddőséggel, pajzsmirigyzavarokkal küszködők járnak ide, a helybeli Pávai Vajna természetes ásványvíz pedig savtúltengéses, fekélyes és csontritkulásos betegeken segít. Az évforduló megünneplését július 21—26-ra tervezik. Minden nagyon szép és kellemes, de nincsen öröm üröm nélkül: annak ellenére, hogy a 65 évet betöltött nyugdíjasok a magyar igazolvánnyal kedvezményes jegyvásárlásra jogosultak (1100 helyett 900 forintért), erről a személyzet nem tud. Nem is ismerik ezt a kis könyvet.
RÁDULY GITTA, Sepsiszentgyörgy. A Reménység Nyugdíjasklub nemrég tért haza a Veszprém megyei Hajmáskéren tartott nyugdíjas dalostalálkozóról. Tiszafüred, Zánka és Pétfürdő után ez a negyedik alkalom, hogy a meghívásnak eleget téve székely népdalokkal szórakoztatjuk a nagyszámú közönséget. Fellépésünket díszoklevél, emléklap és emlékérem jutalmazta.
ZSIGMOND LÁSZLÓ, Málnásfürdő. Június 4-én sokfelé megemlékeztek a trianoni békediktátumról, Baróton is, de az itt felszólaló urak megfeledkeztek a Székely Hadosztályról, amely pedig egyedül próbált hadba szállni a jogtalan megszállók ellen. Zágoni István Székelyek ítéletidőben című könyvében is ír erről, bő két éve pedig egy megemlékezési mozgalom emlékművel szeretne tisztelegni e hősök előtt — tervek, intézkedések születtek is ez ügyben, éppen az idézett urak kezébe adtam. Sajnos, valahol elsikkadt, mint sok más jogunk kiharcolása... Megyénk területén emléktáblák, ünnepi emlékhelyek létesültek azóta, s napjainkban is a Székely Hadosztály érdemeinél sokkal kevésbé jelentős tettekért. Hála és köszönet azoknak, akik ezeket létrehozták, jelezve, hogy voltunk, vagyunk, és leszünk akkor is, ha Barót városa nem vállalja ennek az emlékműnek a felállítását.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Hírsaláta
BĂSESCU KONTRA NICOLĂESCU. Az államelnök hétfőn panaszt tett a főváros 1-es számú bíróságán Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter ellen, és 50 000 lejes kártérítést követel, amiért a miniszter azt mondta: ,,az elnök számos olyan betegségben szenved, amely a pszichikai bántalmakhoz tartozik". Az első meghallgatásra szeptember 11-én kerül sor, a panasz szerint Băsescut erkölcsi kár érte, a vádlott kijelentése ,,tisztességében és jó hírnevében sértette meg". Az államelnök kéri továbbá, hogy a vádlott saját költségén közölje le a bírósági döntést két országos napilapban. (Realitatea)

- x:
Lótéri aggodalmak...
Lótéri aggodalmak...
A szerző felvétele
Szobám ablaka előtt állok. A légkalapács csattogása géppuskaropogást idézve visszhangzik. Megnyugvással veszem tudomásul, hogy elkezdődött végre valami a Mihály Vitéz téren. Az évek során itt eluralkodó állapotok következményeként járhatatlanná váltak a lépcsők... Az idei száraz téllel még valahogy fel lehetett jutni a gyógyszertárhoz, a művelődési házhoz, az itt lakók hazajutottak, de mi lesz ha jön a hó, a jég?

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS