Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 24., szerda: Közélet A falu nagy szülöttjére emlékeztek (Kézdimartonfalva)![]() Vasárnap a szülőfalu az utókor által méltatlanul elfelejtett Martonfalvi Tóth Györgyre, a XVII. századi erdélyi művelődési élet kimagasló személyiségére, a debreceni református kollégium nagy tekintélyű igazgatójára, rektor professzorára, a neves egyházi íróra emlékezett. A déli ünnepi istentiszteleten a XVIII. századi, kazettás mennyezetű református templom belső falán emléktáblát lepleztek le, melyet ifj. Medggyasszay László terve alapján Kádár Béla kézdivásárhelyi kőfaragó készített.
Martonfalvi Tóth György 1635-ben született. A mezőföldi faluból induló székely ifjú Gyulafehérváron és Nagyváradon végzett tanulmányai után Apafi Mihály erdélyi fejedelem anyagi támogatásával nyugaton tanulhatott, ahol Utrechtben, Franekerben és Oxfordban járt egyetemre. Franekerben szerezte meg a teológiai doktorátust. Nagyváradra került, majd miután 1660-ban a törökök elfoglalták Váradot, az életben maradt tanítványokkal áttelepült Debrecenbe, ahol a református kollégiumban tanított huszonkét éven át. Apafi fejedelem 1666-ban az oktatás és művelődés terén szerzett érdemeiért nemesi rangra emelte. Debrecenben halt meg 1681. április 23-án. A debreceni református kollégiumnak Méliusz Juhász Péter után Martonfalvi Tóth György a legnagyobb személyisége, aki teológiai íróként ugyanolyan jelentős, akárcsak a csernátoni Bod Péter.
A megemlékezésen a falu legnagyobb szülöttjének két egyenes ágú leszármazottja, Martonfalvi Tóth Attila és Martonfalvi Tóth Ányos is jelen volt. Martonfalvi Tóth Attila másodszor járt feleségével együtt vidékünkön, híres őse szülőfalujában.
Az istentiszteleten Isten igéjét nt. Medggyasszay László tiszteletes hirdette. Arra is kitért: miután pár évvel ezelőtt a szülőfalu is tudomást szerzett Martonfalvi Tóth Györgyről, felmerült, hogy a falu névtelen iskolája felvegye az ő nevét. A lelkész javasolta, hogy a névadással ne késlekedjenek.
Az ünnepségen fogadták az új testvérgyülekezet küldöttségét, Jánkmajtis lelkipásztorát, Bulyáki Gusztávot, feleségét és hét presbiterét, közreműködött a kézdimartonfalvi és hatolykai nőszövetség, a helybeli egyházi kórus, valamint Medggyasszay Erzsébet tiszteletes asszony, ifj. Medggyasszay László zenetanár és a hatolykai Bardócz testvérek. A megemlékezés a művelődési otthonban szeretetvendégséggel ért véget. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 806Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
