Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. szeptember 26., péntek: Közélet Leállt egy hiánypótló szociális beruházásNovemberben semmiképp, de még év végéig sem adják át az első olyan háromszéki létesítményt, melyben fogyatékkal élő felnőtteknek biztosítanak védett munkahelyeket, és oktató-, illetve terápiás központként is felszereli. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány (DKA) által indított beruházás amiatt maradt félbe, mert az országos szakhatóság mindeddig egy lejt sem utalt át a februárban elnyert pályázati pénzből. Háromszéken több száz fogyatékkal élő fiatal várja a lehetőséget, hogy dolgozhasson, tanulhasson, de mindeddig csupán egyetlen védett egység jött létre a megyében, melyet a DKA működtet, ennek befogadóképessége ellenben korlátolt, alig nyolc-tíz személy, az állami, illetve magánszférában pedig csupán elszórtan foglalkoztatnak egy-két felnőttet. Az első olyan létesítmény építése, amelyet kimondottan ebből a célból hoznak létre, szintén az alapítvány kezdeményezése, a 2006-ban megkezdett, több mint egymillió lejes sepsiszentgyörgyi beruházás finanszírozását háromnegyed részben holland alapítványok biztosítják.
A fennmaradó részt az említett helyi segélyszervezet a fogyatékkal élők országos hatóságánál (ANPH) pályázta és nyerte meg ez év elején, a 273 000 lejes finanszírozásról szóló szerződést áprilisban írták alá, de az eddig elszámolt 150 000 lejből mindeddig semmit sem utaltak át a DKA számlájára.
Makkai Péter árkosi református lelkész, a már működő kis létszámú védett munkahely irányítója, a beruházás kezdeményezője és mindenese több ízben fordult segítségért RMDSZ-képviselőkhöz, hogy járjanak közben a pályázati pénz ütemterv szerinti folyósításához, mindeddig eredménytelenül. A kivitelező Bitum Kft.-nek nem tudták kifizetni az elvégzett munka árát, így az leállt, nem tudja betartani a novemberi átadási határidőt. A Gyöngyvirág utcai épületben hátramaradt munkálatok egy részét továbbra is a holland fél fizetné, de mivel egyik dolog a másikkal összefügg, egyelőre a külföldi segítség is leállt. A belső szerelés nagy része elkészült, fűtőtesteket, kazánt kellene beszerezni, a padlózatot letenni, hiányzik még néhány ajtó, és végül az udvar rendezése. A kinyitott madárszárnyhoz hasonló épület központi részében ima-, illetve díszteremként használható tágas teret alakítottak ki, a két oldalsó szárnyban kapnak helyet a műhelyek, a számítógépterem és a terápiás, illetve pihenőszobák.
Igaz, hogy a megye minden fogyatékkal élő munkanélküli fiataljának nem nyújt majd lehetőséget az épülő központ, igaz, hogy csepp a tengerben ahhoz képest, mennyi mindent kellene tenni a sokszorosan hátrányos helyzetű emberekért, de kétség nem fér hozzá, nagy szükség van rá. Érthetetlen, hogy a törvényt, az aláírt szerződést éppen az nem tartja be, aki a törvényességért felel, és azok nem tesznek meg mindent egy elnyert jog érvényesítéséért, akiket a közösség ügyeinek intézésével bíztunk meg sok esztendővel ezelőtt. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 551Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||