Mi, hol, mikor

2008. szeptember 27., szombat, Mi, hol, mikor?
Zene

* A magyar reneszánsz művészet Mátyás király korában Magyarországon és Erdélyben címmel előadást és emlékhangversenyt tartanak ma Sepsiszentgyörgyön. Az ünnepség 10 órakor a városi művelődési ház előadótermében kezdődik, Guttman Mihály kolozsvári nyugalmazott tanár, a Romániai Magyar Dalosszövetség örökös elnöke vetítéssel, zenei példákkal gazdagított előadást tart. 18 órától az evangélikus templomban az emlékhangversenyen fellép a Péti Férfikar (Magyarország), az uzoni Szivárvány Női Kórus, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Gyűszűvirág régizene-együttese, a Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus vegyes kar. Műsorvezető: Veress László színművész. Mindkét helyszínen a belépés ingyenes.

* A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában vasárnap 12 órától az évadzáró fúvóskoncerten a rétyi fúvószenekar ad térzenét Kelemen Antal vezényletével.

* A sepsiszentgyörgyi BRX Pubban holnap 21 órától fellép a Worldchanger és a magyarországi Just Dream.

* Szlovéniai művészek elektroakusztikus és vizuális koncertet tartanak holnap 19 órától a sepsiszentgyörgyi Teinben. Az action nr. 8 című produkciót a son:DA művészcsoport, valamint Samo Pečar, dj Splinter és Marko Kocjan adja elő.

Hitvilág

* Böjte Csaba gyermekmentő ferences szerzetes ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében előadást tart Gyermekekkel a jövőért — Nemzetmentő misszió témával. Vasárnap 12 órától a belvárosi Szent József római katolikus templomban celebrál szentmisét.

* A sepsiszentgyörgyi vártemplomban vasárnap 18 órától az istentiszteleten orgonakoncert lesz. Előadó: Sándor József, a belvárosi egyházközség segédlelkésze.

* A kovásznai unitáriusok úrvacsoraosztással egybekötött őszi hálaadó istentiszteletet tartanak vasárnap 16 órától a központi református templomban.

* A sepsiszentgyörgyi Krisztus király plébánián hétfőtől kilenchetes Élet a lélekben szeminárium indul, mely felnőttek továbbképzését szolgálja. (józsa)

Röviden

A szív napja. Sepsiszentgyörgyön a szívbetegek helyi egyesülete vasárnap 10―13 óráig akciót szervez a színház előcsarnokában ingyenes vérnyomás-, vércukor-, koleszterin- és trigliceridméréssel. Dr. Halmágyi Ildikó és dr. Albert István előadást tart.

Gombaellenőrzés, tanácsadás ma és holnap 10―13 óráig Sepsiszentgyörgyön a központi piacon. Szakemberek várják azokat, akik biztosak akarnak lenni a begyűjtött gombák fogyaszthatóságában, vagy az idénygombák iránt érdeklődnek. A szolgáltatás ingyenes.

Áramszünet. A sepsiszentgyörgyi 110/20 kV-os transzformátor korszerűsítési munkálatai miatt ma 8 órától előkészítő manővereket ― ki-be kapcsolásokat ― végeznek a 20 kV-os hálózatban, s ez Sepsiszentgyörgyön, Illyefalván, Előpatakon, Hidvégen, Árkoson, Gidófalván, Rétyen, Uzonban és Kökösben, valamint a fenti településekhez tartozó falvakban hosszabb-rövidebb áramkieséseket okoz. A munkálatok vasárnap 7―19 óráig zajlanak, ezalatt a 20 kV-os hálózat ideiglenes megoldással működik, ami néhol feszültségesést okoz. Hétfőn 8 órától a visszakapcsolási manőverek a szombatihoz hasonló áramkieséseket okoznak. Hétfőtől péntekig naponta 8―15 óráig Kézdiszászfaluban, hétfőn 8—15 óráig Esztelneken a 2-es transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

Vizes gondok. A sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. értesíti a fogyasztókat, hogy ma kötik be a Csíki utcai új hálózatot. Ezért és a fővezeték mosása miatt a városban az ivóvíz zavaros lehet, és csökkenhet a nyomás, néhol megszűnhet a szolgáltatás. A fogyasztók megértését kérik.

Parnasszus. Új évadot indít a sepsiszentgyörgyi irodalmi önképzőkör. A találkozókra ezután havonta kerül sor, minden hónap utolsó hétfőjén 18 órától az unitárius egyház tanácstermében. A hétfői találkozó műhely jellegű lesz. Új tagokat, érdeklődőket is szívesen várnak.

Könyvbemutató

A kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub hétfőn 18 órától a városi művelődési házban bemutatja az Orbaiszék változó társadalma és kultúrája című kötetet. Meghívott Szőcsné Gazda Enikő és Kinda István néprajzos és muzeológus. Közreműködik Thiesz Katalin.

Czakó Gábor Háromszéken

A sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákpincéjében hétfőn 19 órától tart előadást Czakó Gábor budapesti gondolkodó. Az előadás címe: A nagy négyes — szeretet, jóság, szépség, igazság.

Ügyeletes gyógyszertárak

Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 8―12 és 16―20 óráig a Császár Bálint utcai Farma-line (telefon: 0267 352 350), csütörtökig naponta 20―8 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Dona patika (0267 312 302), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap 9—12 és 16—20 óráig, illetve éjszaka a Proxima (0267 362 280), hétfőtől éjszaka az Aranykígyó (0267 361 550), Kovásznán szombaton és vasárnap 8―12 óráig a Vipera (0267 342 851) patika teljesít ügyeletet.

Fogászati ügyelet

Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069), 12—14 óráig pedig dr. Mester Nagy Ildikó a Kriza János utca 5. szám alatti rendelőjében (a törvényszékkel szemben) teljesít szolgálatot.

Labdarúgás

* A IV. liga hetedik fordulójának mérkőzései: Szitabodza—Hidvég, Szentkatolna—Jövő, Illyefalva—Papolci Zágon, Dálnok—Barót, Bodok—Gelence, Csernáton—Perkő, Bardoc—Ozsdola, KSE—Bölön.

* A megyei bajnokság hét végi mérkőzései: Bereck—Kilyén, Réty—Uzon, Papolc II.—Szotyor, Nagyborosnyó—Nagybacon, Maksa—Kőröspatak, Torja—Tamásfalva, Zabola—Kommandó, Kézdiszentkereszt—Kökös.

Kosárlabda

Csütörtökön este elvesztette második târgoviştéi felkészülési mérkőzését a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Sepsi BC, amelyen lányaink 73—51-re kaptak ki a nemzetközi torna házigazdájától és egykori csapattársaiktól. Mint ismeretes, a háromszéki alakulat kedden — ugyanezen viadal keretében — a bolgár Dunav Econt Rusét verte meg 54—47-re.

Futsal

Közel kéthetes szünet után a hét végén újabb fordulót rendeznek az A-osztályos pontvadászatban, s a Sepsiszentgyörgyi FC vasárnap 18 órától hazai pályán fogadja a Marosvásárhelyi City’US csapatát. A harmadik forduló további mérkőzései: Brassói Design Construct—Focşani, Concordia Chiajna—Galaci United, Székelyudvarhelyi SK—Piatra Neamţ.

Német győzelem a férfi időfutamban

A német Bert Grabsch nyerte a férfiak egyéni időfutamversenyét a varesei országúti kerékpáros-világbajnokságon. A német sportoló nagy fölénnyel győzött a 43,70 km-es távon, a második, kanadai Svein Tuftot több mint 40 mp-cel verte. A harmadik helyen az amerikai David Zabriskie végzett. Az eredmények: 1. és világbajnok Bert Grabsch 52:01.60 perc, 2. Svein Tuft 42.79 mp hátrány, 3. David Zabriskie 52.27 mp h.

Megbüntették a horvátokat

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 30 000 svájci frankra büntette a horvát szövetséget válogatottjuk szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt. ,,A rasszizmusnak nincs helye a futballban" — áll a FIFA közleményében. A horvát fanatikusok szeptember 10-én az angolok elleni, zágrábi világbajnoki selejtezőn — amelyet 4—1-re nyertek a vendégek — huhogással és különböző bekiabálásokkal inzultálták Emile Heskeyt, a britek színes bőrű támadóját.

Elkelt az összes jegy

Pénztárnyitás után pár óra alatt csaknem az összes belépő elkelt a vérbeli bokszcsemegének ígérkező Oscar De La Hoya—Manny Pacquiao összecsapásra. A hivatásos ökölvívás korszakos alakjainak számító amerikai és Fülöp-szigeteki bokszolók december 6-án lépnek a szorítóba Las Vegasban, az MGM Nagykertnek nevezett szórakozóhelyén, várhatóan telt nézőtér, 16 000 ember előtt. Jelen állás szerint a hivatásos boksz történetében a mostani a második legnagyobb jegybevétel: a gyorsan elkapkodott tikettekért összesen csaknem 17 millió dollárt fizettek a nagy érdeklődés övezte ringcsatára kíváncsiak. Belépők után ennél több eddig csak abból a meccsből folyt be — jelesül 18,4 millió dollár, alapvetően a jelenleginél is magasabb jegyáraknak köszönhetően —, amelyet szintén De La Hoya vívott, méghozzá ugyanitt 2007. május 5-én az azóta visszavonult, ugyancsak világsztár Floyd Mayweather Jr.-ral.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2008-09-26: Nyílttér - x:

Tata, mire vár?

Több éve emésztem magam, hogy a Sepsiszentgyörgy közszállításában észlelt hiányosságokat, visszásságokat, rendellenességeket szóvá tegyem, de mindeddig fékeztem magam, mivel én is utas vagyok, nem illik megrugdosni a ház oldalát.
2008-09-27: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
,,Tudom, az én megváltóm él."
Szívünk mély fájdalmával, de Isten akartában megnyugodva tudatjuk, hogy
özv. HORVÁTH ANDRÁSNÉ
INCZE EMMA
életének 95. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Drága halottunkat 2008. szeptember 28-án, vasárnap 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a szemerjai új ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4212613