Tartalom
2012. május 24., csütörtök:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 14., szombat: Közélet Az ördöggel is cimborálnak![]() Magyar mondákra épül az idei, immár kilencedik Cimbora-kaláka tábor, és e mondák alakjait maguk a gyermekek készítették el a héten, hogy a búcsúnapon csoportos bábelőadással éljék bele még jobban magukat a mesevilágba. A Benedek-mező a napokban a kiskamaszok vidám zsivajától volt hangos: a Szatmárból, Szilágyságból, Brassóból és a Székelyföldről érkező 38 diák most élvezhette kedvenc folyóiratának jutalmát az egész évi pályázati részvételért. Nemcsak rengeteg játékot, bábkészítést és népi mesterségekben való jártasságot tanultak az egész hét folyamán velük táborozó Jártó Kocsis Edittől, nemcsak az esti tűz melletti dalolás és tánc varázsolta el őket, hanem érdekes előadások, beszélgetések is: Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató Kodály Zoltánról mesélt igen színesen, Farkas Árpád költő az irodalomban barangolt a gyermekekkel, Köllő Zsolt és Béres Károly pedig az erdőben, lábbal is, meg képzelettel is. A hangulatot jelzi, hogy a résztvevők negyede visszatérő vendég, némelyik már negyedszer van itt... A nyereménytábor anyagi hátterét a sepsiszentgyörgyi tanács, helybeli vállalkozók és a Cimbora Alapítvány biztosította. Igazi ördög, persze, nem mert odamenni, csak egy nagy esőt küldött rájuk, de kifogtak rajta: kinevették. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 416Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 22:56 Kölcsönből fejlesztene Nagy István (Kampányban)
eberendre - 22:40 Hírsaláta
eberendre - 22:36 Belföldi hírek
eberendre - 22:11 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:08 Diszkrimináció hallgatólagosan
eberendre - 22:01 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
bjanos - 22:00 Nem babra megy a játék
eberendre - 21:45 Új választási rendszer, régi veszélyek
zod - 21:38 Nem babra megy a játék Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
